Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es és 2015-ös sorozat után kezdődik a 2016-os daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a sort Biczó Andrea nyitotta, ma Blaskó Zsófia után Csada Gergely a másik dj (nyitóképen a Gustave Tiger).
A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE CSADA GERGELYNEK A - KEDVENC 2016-OS ALBUMAI.
Ryley Walker: I Will Ask You Twice
Februári koncertje az A38-on az év egyik legjobbja volt, pedig kvázi semmi különöset nem csinált csak kiállt szólóban egyszál gitárral, a sokszor éppen dússáguk és jazzes sodrásuk miatt feltűnő dalai pedig így lecsupaszítva is nagyon jól működtek. Egyrészt azért, mert Walker elképesztően jó gitáros, szerencsére abból a fajtából, aki ezzel épp nem szeret felvágni és oda nem illő, fölösleges körökben mutogatni tudását, másrészt viszont azon egyszerű oknál fogva, hogy Walker remek dalszerző is, akinek szólókoncertje bizonyíték volt arra a sokat hangoztatott alapigazságra, hogy egy dal akkor igazán jó, ha egyszál gitáron is működik. Az új lemezen ez a röpke kétperces gyöngyszem adja át leginkább annak az estének hangulatát.
A FOLKZENE HALOTT, HAVER - INTERJÚNK RYLEY WALKERREL.
Bonnie ‘Prince’ Billy: If I Had The World To Give (Grateful Dead-feldolgozás)
A Grateful Dead baromi érdekes zenekar, mert korszakváltó popkulturális szerepe, elkötelezett rajongótábora, mérhetetlen hatása ellenére manapság valahogy mégsem menő vagy sokat hivatkozott együttes. Jól mutatja ezt, hogy még az öt és félórás, háromlemezes Day Of The Dead-feldolgozás album se szólt olyan nagyon nagyot, amekkorát akár szólhatott volna. Pedig tényleg felvonul itt majdnem mindenki az alt-indie-rock szcénából, aki számít, sőt még azon túl is (Vijay Ijer, Charles Bradley, Anohni stb.). Szóval ne menjünk el emellett szó nélkül, főleg, mert ilyen csodás dalokkal van tele, mint ez a Bonnie ‘Prince’ Billy-féle cover, amely meghitt szólózongorás darabbá csupaszítja az egyébként klasszik deades eredetit.
Cass McCombs: Bum Bum Bum
Napjaink egyik nagy dalszerzője, aki új albumán olyan érzékletesen szól az egész idei évet meghatározó társadalmi problémákról, hogy nem lehet nem fejet hajtani előtte. Főleg azért, mert nyoma sincs a megmondásnak, a protestsongok - egyébként helyénvaló - erőteljes leegyszerűsítésének, vagy a szenvedélyes lázadó hangnemnek. Helyette viszont több dalban is pillanatképek vannak annak az Amerikának a mindennapjaiból és érzéseiből, amelyik megszavazta Trumpot. “Living in a golden age/Why do these words sound so strange?/Nothings changed/Inside this cage” - énekli a lemez egy másik dalában, aminél többet - kis túlzással - nem is érdemes tudni arról, miért volt tele az idei év annyi földrengésszerű politikai változással. Hogy ezt épp egy olyan dalszerző mutatja meg, aki egyébként teljesen apolitikus, az eléggé ironikus. “Oh, please tell me, you academics/How do you wake up from a non-dream?”
PJ Harvey: The Wheel
Mccombs-zal ellentétben vállaltan politikus, de nem PJ Harvey lenne, ha nem sikerülne ezt a roppant nehéz feladatot is megoldania. A dal videójában ugyan az idei migrációs válság képeit használja fel, de a The Wheel nem ragad le ennél az egy eseménynél, a kilencvenes évek délszláv háborújára tett utalásokkal a múltba, a dal végén egy percig makacsul zakatoló sorral (“I watch them fade out”) a jövőbe néz PJ Harvey, és nem úgy tűnik, mintha túl sok szépet remélne.
Prince Rama (fent): Now Is The Time Of Emotion
Bámulatosan idétlen és felszabadult lemez, ami ráadásképp még tökéletes popszámokkal is van tele. Ez az egyik.
Gustave Tiger: Senki se tenger
Baromi sok nagyon jó zene van itthon, bizonyára csak idei magyar számokból is tök jó listát lehetne összerakni, de kétlem, hogy ennél jobb lenne közöttük. Megunhatatlan, szűk három percben is nagyon ötletes, de persze a visító gitárok mögött igazából ez is egy csodálatos popszám. Sőt sláger.
Adrian Younge: La Ballade
Az év egyik legjobb és egyben legegyedibb megjelenése volt ez a lemez. Legalábbis nem sokan adóznak egy teljes lemezt a hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus souljának, megkeverve azt easy listeninggel és az említett korszakból ismert filmzenés hatásokkal. Totál valószerűtlen, közben mégis csodálatos a végeredmény, amiből nekem mégis ez a dal az egyértelmű kedvencem. A Stereolab énekesnője, Laetitia Sadier vokáljával tényleg olyan az egész mintha Serge Gainsbourg klasszikus Histoire de Melody Nelson lemezéről maradt volna le. Annál meg nincs is nagyobb dicséret.
Childish Gambino: Redbone
Donald Glover eléggé az év végén dobta ki az új lemezét ahhoz, hogy ne nagyon kerüljön fel az összegző listákra, pedig bőven az élmezőnyben lenne a helye. A fekete soul-funk-rock-r&b előadók legnagyobbjait megidéző kaleidoszkópszerű lemezen jobbnál-jobb dalok sorakoznak. Ez például a klasszikus Prince-féle túlfűtött szexualitást hozza, nemcsak hangzásában, de minden egyes mondatában is.
Xenia Rubinos: Don’t Wanna Be
Idén tényleg a fekete előadók szállították a legizgalmasabb popzenéket, és erre példa a brooklyni Xenia Rubinos, egy újabb robbanásra kész tehetség, az elmúlt évek trendjébe illeszkedő erős női hang is. Na de a lényeg: micsoda beat, micsoda téma!
Solange: Borderline
Nagyon sok szempontból az év csúcslemeze Solange-é, legalábbis nem nagyon volt olyan album, amelyről kábé bármelyik dalt idetehetném. A Borderline egyrészt az egész lemezen végigfutó fekete női öntudatosság egyik legerősebb kifejeződése, másrészt Q-Tip segédletével egyszerre könnyed mégis megunhatatlan popszám. Egy ideális világ slágere.
A Tribe Called Quest: We The People
Akármennyire is jó az Elton Johnnal közös dal, vagy a Q-Tip szólókat idéző szikár groove-os fülbemászó témák, az új ATCQ album csúcsa a We The People. Egyszerűen lehetetlen ellenállni ennek a beatnek, szinte ledönti az embert a lábáról akárhányszor hallja, és közben megvan benne minden, ami a Tribe-ot a legnagyobbak közé (fölé?) helyezte. Okos hangmintázás (gondolta volna bárki, hogy a Black Sabbath Behind The Wall of Sleepje bármilyen formában egyszer majd helyet kap egy ilyen erős hip-hop számban?), politikus töltet és valahogy mégis könnyen megjegyezhető, már-már slágeres refrén, közben pedig tud előremutató és bátor is lenni.
Mala: Sound Of The River
Innentől átlépünk Dél-Amerikába. A dubstep producer Mala a pár évvel ezelőtti kubai kiruccanás után idén perui hatásokat kevert új lemezére, ami összességében nem lett túl izgalmas, de ezt a számot nagyon sokszor hallgattam. Elsőre talán ez se tűnik ki, de érdemes venni egy mély levegőt és rákoncentrálni erre a Sylvia Facón által énekelt ősinek ható dallamra, aminek egyébként az inkák szent völgyében csordogáló patak hangjai ágyaznak meg a dal legelején.
ÌFÉ: House Of Love (Ogbe Yekun)
Kis rumba, kis dancehall, mellé elektronikus zenei körítés. Nagyon fülledt, lecsupaszított, ellenállhatatlan zenei világ Puerto Ricoból. A Nicula Cruz-féle remixet is érdemes utána meghallgatni.
Sara Tavares: Coisas Bunitas
Szép dolgok - mondja a cím, és kábé meg is ragadja a lényeget. A zöld-foki-szigeteki gyökerekkel bíró, egyébként portugál Tavares finoman lüktető afro-popja közben nem lehet nem szeretni az életet. Vagy nem akarni éppen a tenger mellett lenni.
Emicida: Mufete
Itt már teljesen elengedem magam, és az sem zavar, hogy még fordítás után se értek sokat a szövegből (és ki tudja, lehet jobb is). Popos hiphop Brazíliából, és akármennyire ijesztő tud ez sokszor lenni, itt tényleg nagyon jó.
Lineker: Verao
Lineker csodálatosan felszabadult, összeművészeti ihletésű előadó, olyan, aki tényleg csak Latin-Amerikából jöhet. (A Gota Por Gota klipjét ajánlom tanulmányozásra mindenkinek.) Még szerencse, hogy a külsőségeken túl is tehetséges, a tropicália revival egyik figyelemre érdemes dalszerzője.
Haicu: Fudeu
Nehezen bekategorizálható, nagyon könnyed, játékosan jazzes lüktetésű dal, klasszikus MPB hangulattal egy brazil házaspár-duótól.
Juliana Perdigaó: Ela É o Samba
Még egy bulis MPB dal a végére. Juliana Perdigaó Tom Zével is fellépett már többször, szóval ha valaki, akkor ő tényleg érzi ezt a klasszikus tropicália vonalat.
CSADA GERGELY 2015-ÖS FAVORITJAI ITT HALLHATÓK.
