Magyarradar – skeemers

2016.10.30. 15:33, rerecorder

skeemers.jpg

A surfrockos stílusjegyekből kiinduló, de jangle poposnak is nevezhető (nagyon csúnya szakszóval még hypnagogic popnak is hívható), legtalálóbban a maguk meghatározása szerint beachpopos zenét játszó skeemers egy remek hatszámos EP után első nagylemezének befejezésével van elfoglalva. Szabó Gergely basszusgitáros mutatja be a zenekart a Magyarradarban.

Megalakulás éve: 2015.

Tagok: Ferenczi Szoni (ének), Juhász András Jui (gitár), Fekete Norbert (gitár), Szabó Gyula (dob, vokál), Szabó Gergely (basszus, vokál).

Stílus: Surfpop.

Hatások: Fidlar, together PANGEA, Ramones, csomó minden, amit szeretünk.

Kiadók: Vicces vagy!

Történet: Bár a zenekar alapvetően különböző zenekaroknak a tagjaiból állt végül össze, úgy hogy előtte a tagok nem nagyon zenéltek együtt(kivéve Gergő meg Gyula, ők testvérek, meg van közös zenekaruk, bár ott Gyula gitározik, nem dobol) a kezdeti próbaidőszaknak és a zenekarban uralkodó jó hangulatnak köszönhetően egy nagyon összetartó és egységes bandának tekinthető a skeemers. Nagyon sok számötletet dobtunk ki a megalakulásunk óta és hosszas munka eredménye, hogy azt mondhatjuk, hogy a skeemersnek van egy sajátos stílusa, melyet szerencsére az eddigi koncertjeink alapján úgy tűnik hogy a közönség is felismert és szeret. A zenekar jelenleg azon dolgozik, hogy az első albumuk második felét is befejezzék a stúdióban, de ezzel párhuzamosan Jui és norbi sok dalötletének köszönhetően már gőzerővel dolgozunk új számok összerakásán.

skeemers_2.jpg


Megjelenések
So Nice EP (2016).

Küldetés: A zenekar fő küldetésének én továbbra is azt tekinteném, hogy ez az öt ember érezze jól magát és élvezze, amit csinál. Mivel koncertezni jó móka (kivéve pakolni), ezért természetesen mi is sokat szeretnénk még koncertezni és sok jófej emberrel találkozni.

Jövőkép: Lázasan stúdiózunk, hogy elkészüljön a nagylemezünk, amellyel az első skeemers-album teljesnek lesz tekinthető. Eléggé várjuk már, hogy megmutathassuk ezeket a számokat stúdióminőségben.

Mellékprojektek: Bozo, Központi Hatalom, The Keeymen, Robotok, Romanes.

Szexepil: Gyula általában a második számnál már félmeztelen, meg gyönyörű hosszú haja meg szakálla van, a csibészes mosolyáról nem is beszélve. Jui olyan szolókat lenyom néha sunyiban, hogy a tengerentúlon Slash elsírja magát, meg senki nem hord olyan menőn baseballsapit, mint ő. Norbi szimplán csak menő, Szoni amellett, hogy nagyon jól áll neki ez a frontember szerep, nagyon jó hangja is van, és szép is, Gergő meg higanymozgásával, bajszával és fejhangjával mindenkit elvarázsol. Kivéve, akit nem. Összességében, egy nagyon energikus és jófej zenekar vagyunk, azt kell, mondjam (kivéve én, aki, E/3-ban beszél önmagáról).

Legnagyobb eredmény, elismerés: A legnagyobb elismerés számomra, hogy már az első számunk miatt több helyről felfigyeltek ránk, a Fairladyt már több helyen is lehetett hallani, reklámokban, promókban, Index-versenyen, ami egy relatíve kezdő zenekarnak egy óriási dolog és hatalmas elismerés. Ezen felül, az eddigi koncertjeink is nagyon pozitív fogadtatásban részesültek, ami szintén egy nem elhanyagolható tényező, kivéve ha az ember utálja a pozitív visszacsatolást, mert akkor annyira nem jó. De amúgy igen.


a zenekar legközelebb a The Keeymen társaságában lép fel a Kuplungban, november 10-én, Facebook-eseményoldal


a remek So Nice EP: 


a skeemers a Balcony TV-ben: 


nyitókép: Csizmadia Bendegúz
másik fotó: Németh V. András

skeemers Facebook-oldal



A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

Címkék: magyarradar skeemers
https://recorder.blog.hu/2016/10/30/magyarradar_skeemers
Magyarradar – skeemers
süti beállítások módosítása