Hamburgba ment a magyar zeneipar – személyes élménybeszámolók

A Reeperbahn fesztivál Európa egyik legpatinásabb showcase fesztiválja és konferenciája, az észak-német kikötővárosban, Hamburgban, ahol idén először képviseltette magát a magyar zeneipar egy delegációval. A menedzsereken, bookeren túl öt hazai előadó – Barbara Stahl, The Adolescens, Mongooz And The Magnet, Mörk valamint Jónás Vera – is elutazott a fesztiválra, hogy akár több helyszínen is fellépjenek, ők most a Recorderen számolnak be tapasztalataikról.

A Cseh Tamás Program keretében idén húsz magyar zenei szakember – menedzserek, bookerek, klubok szervezői, kiadóvezetők – együtt képviselték a hazai zeneipart a Reeperbahn fesztiválon szeptember 21. és 24. között. A szakembereken túl feltörekvő hazai előadók is megmutatták magukat a nemzetközi eseményen, négy élménybeszámoló következik.

Barbara Stahl

Már a lehetőségtől, hogy külföldön léphetünk fel, nagyon boldogok voltunk. Én ezelőtt nem hallottam a Reeperbahn fesziválról, de elkezdtem utána olvasni és még jobban megilletődtem, amikor világossá vált, hogy Európa legnagyobb klubfesztiváljáról van szó. Óriási elismerés, hogy négy hónappal az első szólóanyagom megjelenése után mar egy ekkora fesztivál befogad másik három magyar fiúbanda mellett. Összesen egy napot töltöttünk kint Hamburgban, ezalatt két fellépést is adtunk. Az első egy designer boltban volt, amit kialakítottak egy mini koncerthelyiségnek – itt akusztikusan játszottuk el négy dalomat – a The Adolescens-fiúk közreműködésével. Mindenki szuperkedves volt, érdeklődő és befogadó. Rádióinterjút is kértek és az összes online elérhető anyagomat is bekérték.

Ezután indultunk a Pooca bárba, ahol az egész magyar delegáció gyülekezett egy fogadáson, rengeteg ismerős arc, mindenhonnan óriási zenei / zeneipari megfejtések szűrődtek ki. A bár relatíve kicsi volt, viszont eszméletlen jó volt a hely hangosítása és hangulata. Én léptem fel elsőként,  már a kezdés előtt telt ház volt. Csupa lokál fiatal, Reeperbahn-szervezők, magyarok és random hamburgiak is gyülekeztek – szuper érzés volt így kiállni. Mondhatom, hogy elég nagy sikerünk volt, ugyan a zenénktől senki nem tombolja szét magát, azért sok elismerő pillantást kaptam el, bólogattak, videóztak, tapsvihar kísért minden dalt. És a tömeg a koncert végéig kitartott. Én csurom vizesen végeztem, azért a végére mindig belejövök a táncolásba a gyorsabb daloknál. Az egyik legjobb koncertélményem.

A koncert után pedig egy berlini kiadó is megkereste a managementem, hogy szeretnének kooperálni a jövőben, ami hatalmas lehetőség lenne számomra. Hatalmas élmény volt ez a nap, nagyon inspiráló a város és ez a művészközeg, ami fogadott. Remélem meg visszatérünk zenélni!

Mörk

Hamburg minden elvárásunkat felülmúlta, a Reeperbahn fesztiválos fellépésünk elképesztően jól sikerült, úgy éreztük, a német közönség nagyon nyitott és 100%-ig azonosulni tud a zenénkkel. A fesztiválos fellépésünk előtt a Swordfish&Friends nevű popup store-ban tartottunk egy minikoncertet, és még egy kis ajándékot is kaptunk! Úgy érezzük, Hamburgban van valami, ami nekünk szól, a street-art, a plakátok, a klubok, az utcák hangulata nagyon megfogott minket, az egész város nagyon sajátos frekvencián rezeg. A fesztivál után még két napot maradtunk a városban, meghallgattuk a brit énekes-dalszerző, Lucy Rose koncertjét, aki gyönyörűen, lelkét kitárva adta elő a dalait, amit a német közönség is nagyra értékelt. Mindent összevetve felejthetetlen élmény volt, már most várjuk, hogy visszamehessünk!

Mongooz And The Magnet - Ian O'Sullivan bőgős-énekes beszámolója

Sosem voltam még korábban Németországban, leszámítva egy reptéri átszállást. Sosem voltam még showcase fesztiválon sem, úgyhogy fogalmam sem volt róla, mire számítsak. Nagyon zsúfolt menetrendünk volt, reggel érkeztünk, aztán volt egy akusztikus koncertünk a Sofar Sounds Hamburgon még aznap este egy átalakított templomban a város hippi negyedében, tele emberekkel, akik ki voltak éhezve a jó zenei élményre.

Mókás volt számunkra, mert mi nem igazán vagyunk egy „akusztikus” zenekar, mindenhol, ahol játszunk a hangosító azt mondja Magnusnak, hogy kapcsolja le az erősítőjét, én meg általában végig húzom a nagybőgőmet a színpadon. Tartottunk egy gyors próbát a hotelszobánkban, majd amikor odaértünk a koncertre, mutattunk nekik egy kis piszkos, groove-os Mongoozt.

Összepakoltuk a cuccunkat és elindultunk felfedezni a Reeperbahn városrészt. Ha egy gyönyörű, éles, istenszerető városrészt képzelsz, ez pontosan az ellentetje… vakító fények, az emberek jönnek-mennek az élő zenére, klubokba (és ki tudja még micsodára…), de tele volt energiával. Megnéztük a helyet, ahol másnap játszottunk és faltól-falig volt emberekkel. Atmoszféra, izzadság, Nekünk való hely!

Szombaton korán keltünk (10-kor) és elindultunk hangbeállásra, majd együtt lógtunk a többi magyar zenekarral. Délután csevegés zeneipari szakemberekkel az Egyesült Királyságból, Svédországból, Németországból, mindenhonnan… Nem tudtam nyomon követni mindent, de volt magyar bor és lángos is, ami segített továbbgörgetni a csapágyainkat.

22.40 körül a The Adolescens lejött a színpadról, izzadtan és hatalmas mosollyal az arcukon és eljött a mi időnk. 45 perc a színpadon nem sok idő, de olyan sok ember között egy szűk helyen, ahol mindenki mozgott vagy kiabált tényleg úgy éreztük, nagyon keményen dolgoztunk. Angolul beszélni a színpadon még mindig újdonságnak számít nekünk (haha) egy olyan tömeg előtt, akiknek fogalmuk sincs ki vagy és mit csináltál eddig…ez más volt, mint eddig, de őszinte és jó. Csak mi és a közönség. Amikor 45 perccel később lejöttünk a színpadról úgy éreztük, sikerült elcsípniük miről is szól, amit csinálunk. Az egyik első ember, akit megláttunk lejövetelkor azt kérdezte „mikor jöttök vissza?”. Azt hiszem, jók voltunk. :)

The Adolescens

Hosszú időn keresztül egy bő hónap minden napját átpróbáltuk, ugráltunk lányos örömünkben és magunk sem hittük el azt, ami ránk várt, miután egy izzasztó, mihaszna, késő júliusi délutánon a következő hírt, vagy inkább utasítást kaptuk: „Srácok, ne csináljatok programot szeptember 24-ére, mert Hamburgban lesz fellépésetek.” Az első külföldi fellépésünknek néztünk elébe. Az átdolgozott bő egy hónap után már csak egy hosszú és fárasztó, tizenöt órás buszút választott el minket attól, hogy abban a városban lépjünk fel, ahol szinte minden egyes zenekar példaképe, a The Beatles is nevet szerzett magának. Mint kiderült, a buszút nem is volt olyan szörnyű, hiszen egy nagyszerű csapattal utaztunk át Szlovákián, Csehországon és Németország felén azért, hogy megmutassuk magunkat a legnívósabb showcase fesztiválon, a Reeperbahnon.

Nem sokat kérettük magunkat, elég gyorsan behódoltunk Hamburgnak. Mivel a szállásunkat csak kettőtől foglalhattuk el és tizenegykor érkeztünk meg, hallgattunk Szabó Tamásra a Moogból (aki egyébként annak idején a legjobban inspirált minket arra, hogy zenekart alapítsunk), aki azt ajánlotta nekünk, hogy menjünk be rögtön St. Pauliba, Hamburgnak abba a negyedébe, ahol az élet zajlik. Neontalan sztriptíz bárok, törött üvegek és az utcán heverő, még a tegnap estéjüket kereső emberek fogadtak minket St. Pauliban. Tudtuk, hogy egy jó estének nézünk elébe. Az első napunk első felében sikerült magunkat kifárasztani, miután szinte az összes hamburgi sört megkóstoltuk. A nappalunkat egy körülbelül egy órás pihenéssel zártuk a hotelszobánkban, hogy aztán újult erővel ugorjunk fejest a kikötőváros éjszakai életébe. A kérdés már csak az volt, hogy úszni fogunk-e tudni benne.

Tudtunk. Mintha egy régi videokazettát tekertünk volna előrefele, úgy telt el az első éjszakánk, ami alatt olyan dolgokat próbáltunk ki, amiket az ember leginkább csak egy távoli városban, messze otthontól szeret csinálni. Gyerekek voltunk, Hamburg pedig egy őrült játszótér. Miután másnap a hotelünk által nyújtott reggelivel és némi aszpirinnel gyógyítottuk az előző éjszakánk során szerzett sebeinket, már csak egy gondolat járt a fejünkben: „Ma este fellépés.” Nem volt kedvünk ismét bemetrózni a városba, így körülbelül hét óra tájt taxit hívtunk a hotelhez. Mondtuk neki, hogy vigyen el minket a Hamburger Strasse nevű helyre, ugyanis figyelmetlenek voltunk és nem tudtuk, hogy a klub, ahol a fellépésünk volt, valójában a Hamburger Berg nevű utcában volt. Elég hosszú tanakodásba kezdtünk magyarul, nem igazán tudtuk, hogy hogyan oldjuk meg a helyzetet. A sofőrünk észrevehette, hogy valami nem stimmel, így a következőt tette: lecsapta a taxiórát és mondta, hogy attól a ponttól már nem kell fizetnünk. Felfoghatatlan volt nekünk az a kedvesség, ami egyébként az összes helybélire igaz volt, akikkel mi kapcsolatba kerültünk.

Körülbelül másfél órával azelőtt érkeztünk meg a koncert helyszínére, hogy színpadra kellett lépnünk. A klubban Jeges Zsolt fogadott minket egy nagy mosollyal és némi száraz vörösborral. Egy kis eszmecsere után megmutatta nekünk a Hamburgot az ő szemszögéből, úgy egy órára az idegenvezetőnkké vált. Gyorsan elrepült az idő és annál a pontnál tartottunk, amire hosszú időn keresztül készültünk. Eljött az ideje, hogy fellépjünk. Minden izgulás, minden kétely eltűnt belőlünk, már csak egy valamit akartunk csinálni, egy jó koncertet, egy jó bulit. Biztosak voltunk a dolgunkban, ugyanis egy olyan közönségnek játszottunk, amelyik a koncertünk első hangjától az utolsóig partner volt velünk, egy olyan közönségnek, amit minden zenész csak remélni tud magának. Velünk énekeltek, ugráltak, tapsoltak, ujjongtak, velünk voltak. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy távol otthontól, külföldön ilyen pozitívan fogadják a zenénket.

Koncertezés után mi nehezen pihenünk, ugyanis azt a fajta adrenalin löket, ami minket koncert közben ér még órákkal a fellépésünk után is él bennünk. Olyan, mint egy hullámvasút, amiről az ember teste leszáll, de a lelke még mindig ott száguld rajta. A velünk utazó csapat ezt az érzést még inkább felerősítette azzal, hogy együtt elindultunk és ismét belevetettük magunkat az éjszakába. Mintha csak pislogtunk volna egyet, másnap megint a buszon találtuk magunkat. Hamburg helyett azonban Budapest volt az úti cél. Irány haza. Fáradtan, de boldogan ültünk a buszon és csak egy gondolat körözött a fejünkben: „Bárcsak a következő koncertünk helyszínére tartanánk.”

fotók: sinco.com

további fotók az utazásról: