Metronomy – Summer 08 (Lemezkritika)

2016.09.03. 13:23, therecorder

metronomy-band-pic-2014.jpg

Joseph Mount nem hiába az utolsó szabad nyaráról nevezte el a Metronomy legújabb lemezét: a Summer 08 nagyobb részben önfeledt popzene, kisebb részben az angol együttesre jellemző szomorkodás, ráadásul olyan közreműködőket sikerült beszervezniük, mint Robyn.

unnamed_7.jpgKiadó: Because

Megjelenés: 2016. július 1.

Stílus: indietronica

Kulcsdal: Old Skool

Joseph Mount projektzenekara soha nem csinálta meg azt a táncos popmesterművet, amit már rögtön 2006-os totálszóló indulásával beígért, mintha megállás nélkül saját karrierjét szabotálta volna azzal, hogy közel ért a tökéletességhez, de a cél előtt megállt és félreballagott. És mintha most is: három lemezen át szépen felépítette zenekarát, ám ezúttal dobta társait és „vissza a gyökerekhez!”-felkiáltással újra egyedül dolgozott. Aztán a lemez első felét hallva azt gondolhatjuk, hogy ez azonban mégsem szabotázs, hiszen az eddigi legfelszabadultabb szerzemények sorakoznak. A metronomy-s bóják persze mind kint vannak: disszonáns, furán összecsúsztatott alapokra jönnek a diszkós, zenei humorral vastagon nyakon öntött, 2008 gondtalan nyarára visszaemlékező dalok, kezd egészen eufórikus lenni a hangulat, amikor az anyag második felére kérlelhetetlenül beúszik a szintén jól ismert metrono-melankólia (és kicsit az izgalommentesség is). Tessék, megint szabotázs mégis!

8/10

Dömötör Endre


UNOD A ZENÉID? INNEN VÁLOGATHATSZ FRISSEKET!


a friss lemez:


az Old Skool táncolós videóklipje:

https://recorder.blog.hu/2016/09/03/metronomy_summer_08_lemezkritika
Metronomy – Summer 08 (Lemezkritika)
süti beállítások módosítása