Lemeztáska – Henri Gonzalez (Fran Palermo)

2016.07.12. 08:37, therecorder

dsc_4623_1.jpg

Épp egy éve adta ki cím nélküli debütalbumát a Fran Palermo, de május végén máris érkezett villámtempóban a Razzle Dazzle című második lemez, miközben a nyolctagú galeri a Nagy-Szín-Pad! egyik esélyeseként szerepelt a tehetségmutató hármas döntőjében. A spanyol-kubai-magyar származású, világlátott utcazenész-frontember, Henri Gonzalez pedig sokszínű zenei ízlését csillogtatja. A 42. Recorder magazinban megjelent Lemeztáska-interjú bővített változata.

Első zenei emlék

Anyu ölében, háromévesen együtt zongorázzuk a szamárindulót. Azután kötelező jelleggel violinkulcsokat kellett rajzolnom egy üres kottásfüzetbe. Nagyon kicsi koromtól szerették volna a szüleim, hogy zenével foglalkozzak, és aztán ők már fel is adták, amikor a dobórákról ellógtam fociedzésekre – de végül visszatértem!

robbie_2033973.jpgElső lemez, amit saját pénzből vettél

Amire emlékszem, az egy rózsaszín Robbie Williams-kislemez, aminek Radio volt a címe. Ez volt a legolcsóbb cd, amit találtam, körülbelül kétszáz forintért vettem. Ugyanekkor megvettem egy Rolling Stones Best of-cd-t is, mert ekkoriban kaptam a fatertól egy discmant és gombfocicsapatok helyett elkezdtem mindenféle lemezeket venni. Olyanokat, aminek a ismerős volt neve és menőnek tűnt. Évekig nem értettem, hogy mit szeretnek az emberek a Stones-ban, Robbie-ról meg nem tudtam véleményt alkotni, mert csak egy dala volt meg.

Zene, ami zenélésre inspirált

Yann Tiersen, The Verve és a Beirut voltak az elsők kamaszkoromban, amiket hallgatva azt éreztem, hogy ők biztosan nagyon boldog emberek, hogy ilyen szépeket zenélnek és meg akartam tapasztalni ezt az elképzelt érzést.

Meghatározó koncertélmény

Az Efterklang az A38 hajón, 2012 telén. Teljesen átformálta a zenei látásmódomat. Azt éreztem, hogy ezek a dánok annyira karizmatikusak a színpadon, hogy ilyenek lehetnek az angyalok. Sosem láttam még őszintébb koncertet, amiben ennyifajta érzelmet meg lehetett tapasztalni.


FRAN PALERMO-INTERJÚNK AZ ELŐZŐ LEMEZ IDEJÉRŐL.

Hatások a Fran Palermo indulásakor

Induláskor Beirut, Fool’s Gold, cigány- és afrozenék, de Yann Tiersen is benne volt kicsit. Ez aszerint alakult mindig, hogy éppen melyik hangszeremet szerettem a legjobban. Eleinte a gitár, aztán a tangóharmonika, a trombita, majd a kongák uralkodtak, végül visszaértem a gitárhoz, de már egy teljesen más technikának érzem azt, ahogyan manapság használom.

Hatások a mostani új lemez előtt

Többnyire Tinariwen, Primal Scream, The Stone Roses, Jamirouqai, Foxygen. Szecessziós zenekarok, mind színpadi megjelenésben, mind zeneileg.

kistehen_szomjas_nok_borito_1_1.jpgKedvenc magyar lemez

A Kistehén tavalyi lemeze, a Szomjas nők. Nagyon-nagyon szeretem őket.

Kedvenc magyar dal

Egy régi nóta, a Holdvilágos Éjszakán.

Kedvenc spanyol és kubai zene

Kubai népzenéből a Son De La Loma című dalocska, ami szájhagyomány útján terjedt, nem is tudom, ki írhatta. Könnyűzenében a barcelonai Polock indierock bandát kedvelem nagyon, de persze még számtalan akad.

Kedvenc dalszerző-előadó lemez

Marcelo Camelo: Toque Dela. Korunk egyik legjobb brazil zenésze. Hideg ráz, annyira jó!

Kedvenc rocklemez

Primal Scream: Screamadelica! Az utóbbi években ezt éreztem a leginkább az én zenémnek.

foxygen_wat2caopam.jpgMinden idők legjobb lemeze

Nehéz, de esélyes a Beatles-től a Revolver, a Foxygentől a We Are The 21st Century... és a Growlers-től a Chinese Fountain, ha olyat kéne mondanom, amit még nem említettem.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Bár én sajnos nem vagyok gyűjtő, ellenben barátom és lakótársam – aki egyben a menedzserünk is – Galeotti Álmos nagyon is az. Amit a leginkább szeretünk együtt hallgatni, az talán a nemrég beszerzett Allah-Las: Allah-Las.

Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Bob Sinclar: Paris By Night lemeze eléggé be tud indítani, diszkópatkány leszek tőle.

Dal, amit már nem bírsz meghallgatni

Bármi a Green Daytől vagy a Linkin Parktól. Ezekkel komolyan mérgeztük magunkat áltisiben.

Dal, amit bárcsak te írtál volna

Mondjuk Debussy: Clair de Lune. Bár nem számít dalnak, de ha meghallom, akkor egyből megnyugszom.

Zene, amitől boldog leszel

Mostanában sok Tinariwent hallgatok. Nagyon beérzem az ilyen fajta gitárjátékot és vokálokat. Hasonló zene a Fool’s Gold. Endorfin-fröccs.

sufjan_stevens_carrie_lowell.jpgKedvenc heartbreak lemez

Sufjan Stevens: Carrie And Lowell. Nem annyira heartbreak, de hasonló, csak miközben elsüllyedek tőle a melankóliában, nyugalmat is érzek. Gyakran nyúlok melankolikus zenékhez, a szomorúságban van valami szépséges.

Kedvenc zene utazáshoz

Egy időben nagyon sokat hallgattam az izlandi Sigur Rós: Takk című albumát. Hosszú utakon mindig lenyugtatott, elfelejtette velem, hogy milyen messze vagyok még, vagy már mennyire közel.

Kedvenc zene szex közben

Egyszer viccből beírtam a YouTube-on, hogy 80s porn music playlist és random elindítottam, amit először kidobott. A lánynak nem mondtam el, hogy mi szól, de miután befeküdt mellém, úgy öt-tíz perc után mindent abba kellett hagyni, akkora röhögésbe mentünk át, amikor megkérdezte, hogy mi ez a nyolcvanas évekbeli szar pornózene? Hallás után simán beazonosította. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer az életben próbálja ki, hátha valakinek bejön.

Kedvenc szombat esti bulizene

the_shoes_time_to_dance_sebastian_remix.jpgThe Shoes: Time To Dance, egész jól körül írja a mostanában aktuális bulizenéimet.

Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Általában nem jut eszembe ilyesmi, ilyenkor berakok a Reverbration rádión valami playlistet.

Kedvenc friss, idei lemezek

Vártam a Last Shadow Puppets-lemezt, de nem fogott meg annyira, viszont kijött a Primal Screamnek egy új albuma, a Chaosmosis, ami szerencsére masszívan kárpótol.

Kedvenc tavaszi zene

A Sandy’s: Fourth Dementia lemezét rengeteget hallgattam, miközben a tél tavaszba fordult végre.

fotó: Asztalos Gábor


a Fran Palermo legközelebb a Bánkitó fesztiválon lép fel, július 14-én, Facebook-eseményoldal


a friss Fran Palermo-lemez:

https://recorder.blog.hu/2016/07/12/lemeztaska_henri_gonzalez_fran_palermo
Lemeztáska – Henri Gonzalez (Fran Palermo)
süti beállítások módosítása