Pop, csajok, nyár – Odett ajánlja a Tegan And Sara új albumát

2016.07.10. 20:03, rerecorder

_dsc7055.jpg

A kanadai Tegan And Sara ikertestvérduó 1999 óta ad ki indierockból kiinduló, idővel egyre indiepoposabb lemezeket, a három évvel ezelőtti előző idején pedig már inkább az indietronica, szintipop voltak a megfelelő hívószavak – annak az albumnak a turnéján Budapesten is láthattuk meggyőző produkciójukat. Most itt a legújabb, a korábbiaknál is poposabb kiadvány, amelyről Odett (interjúnk vele itt olvasható), az idei Sziget-himnusz előadója írt a Recorder felkérésére. Odett hamarosan szintén új nagylemezzel jelentkezik, ami még a nyár első felében megjelenik és a legfrissebb, már közzétett dalai mellett sokféle közreműködővel szült, változatos szerzeményeket tartalmaz majd.

tegan_album.jpgTegan And Sara: Love You To Death

Kiadó: Vapor / Warner / Magneoton

Megjelenés: 2016. június

Stílus: elektronika, szintipop

Nehezen hívnám ezt a pár gondolatot lemezkritikának, inkább ajánlónak becézném, sokkal helyénvalóbb, hiszen én is csak kóstolgatom a Tegan And Sara új albumát, amit nagyjából háromszor sikerült végighallgatnom, ugyanis a kanadai ikerpár Love You To Death című nyolcadik nagylemeze június 3-án debütált.

Kezdjük a legelején. Én az előző, 2013-as Heartthrob című albumnál kapcsolódtam be a történetükbe. Bár előtte is tudtam róluk, valamiért mindig is izgalmasnak találom, ha az alkotók bármiféle rokoni kapcsolatban állnak egymással. Aztán kicsit többet olvasva róluk az is kiderült, hogy ugyanabban a csillagjegyben születtem a lányokkal, csak ők nyolc évvel előttem, és nyolc perccel egymás után. De vessünk véget a bulvárnak, beszéljünk sokkal fontosabb dolgokról, például arról, hogy a Love You To Death zenei producere az a Greg Kurstin, aki – csak hogy a legsikeresebbet említsem – Adele Hellojából is kivette a részét, és olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Sia, Kelly Clarkson, Pink, Lily Allen és még sokan mások.


PROFÜL: MAGYAR ZENÉSZEK KRITIZÁLNAK NEMZETKÖZI LEMEZEKET.

tegan_press_shot.jpgGreg már a Heartthrob közben is fogta a lányok kezét, tehát egyáltalán nem véletlen ez a mostani együttműködés sem, viszont engem annyira egyik dalt sem kapott el, mint annak idején a Closer. Az a dal 2013-ban kitörölhetetlen volt a playlistemből, illetve pont egy hete, futás közben is szívesen léptettem vissza egyet, hogy újra lendületet vegyek vele.

Három kedvencem azért csak lett ebből a tíz új dalból is, és bizony egyik sem a slágernek szánt Boyfriend – bár a szövege ennek a dalnak is elég megkapó –, és még csak nem is a 100x, aminek a videóklipje elég vicces. Ha már itt tartunk, és az ajánlómat egy gifben kéne meghatároznom, akkor biztosan ebből a klipből választanám azt a jelenetet, amikor a fehér-kék ombrés fülű kiskutyát fújja a szélgép.

Igen, nekem ez a Love You To Death, de ott tartottunk, hogy kedvenc számok: U-Turn, aminek a klipjére szintén érdemes vetni egy pillantást. Aztán az album nyitódala, a That Girl is erős pontja a lemeznek, de amit első hallgatás óta dúdolok, az a Stop Desire. Összességében egy nagyon szépen felépített, ügyesen kiszámolt anyag ez a végtelenül szimpatikus Tegan And Sarától. Pop, csajok: nyáron másra úgysincs szükség!

Odett

Odett-fotó: Hencz Péter


TEGAN AND SARA-INTERJÚNK.   ÉS ITT NINCS VÉGE - TEGAN AND SARA-LEMEZTÁSKA INTERJÚNK!


a friss album: 


és Odett Sziget-himnusza, a Be With You

https://recorder.blog.hu/2016/07/10/pop_csajok_nyar_odett_ajanlja_a_tegan_and_sara_uj_albumat
Pop, csajok, nyár – Odett ajánlja a Tegan And Sara új albumát
süti beállítások módosítása