„Minden hangszer másféle irányban inspirál” – Both Miklós a Hangszerkollektorban

Both Miklós már csak azért is helyet érdemel nemrég indult, hangszerekkel foglalkozó rovatunkban, mert bemutat néhány különleges, itthon egészen biztosan csak nála látható instrumentumot. A 39. Recorder magazin cikke a gitáros-hegedűsről, aki zsűritagként szerepel A Dal című tévéműsor szombati döntőjében is. 

Both Miklós a magyarországi világzenei színtér egyik kulcsfigurája, de a tavaly tízéves jubileumát ünneplő Napra (és sok más projekt) gitáros-hegedűse népzenegyűjtőként is ismert, most ráadásul egy egészen nagyszabású szerelemprojekten dolgozik, egy zeneileg eddig feltérképezetlen ukrán terület dalainak gyűjtéséről készít filmet. Közben A Dal című tévéműsor zsűrijének tagjaként a kortárs könnyűzenéért is tesz, a Hangszerkollektorban pedig gitárjai, hegedűi mellett erdélyi, kínai, indiai, iráni gyűjtőútjain hozzánőtt hangszereket mutat be.

- Mi volt az első hangszer, amit a kezedbe vettél?

- Ez valószínűleg apám gitárja lehetett és nagyon fiatal voltam. A családi alapsztori az, hogy akkor nyugodtam meg az ugrálóban, ha beraktak mellém egy gitárt. Persze csak annyi történt, hogy ütöttem a hangszert – ez egy akusztikus gitár volt, talán két húrral –, de nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondom ekkoriban gitárral keltem és feküdtem. A viszony tehát már nagyon korán kialakult, de amikor komolyabban is elkezdtem gitározni, az hétéves korom körül lehetett, szintén egy otthoni akusztikus gitárral.

- Jártál gitártanárhoz?

- Nem jártam és a gitártechnikám, a nem hagyományos játékstílusom is ennek köszönhető, hogy ezeken az elég kezdetleges otthoni gitárokon tanultam és játszottam hét-nyolc éven keresztül. Lehetetlenül nagy húrnyomású gitár volt ez, azaz nagyon távol voltak a húrok a nyaktól, ezért bivalyerősen kellett ütni, hogy egyáltalán megszólaljon. A mai napig jellemző a játékomra, hogy szakítom a húrokat, mert ebben a hangszer adta szélsőséges környezetben kaptam az alapokat. Tizennégy évesen aztán kaptam egy elektromos gitárt, amihez persze idomultam, a nagy erővel való játék azóta is megmaradt.

- A játék volt csak fontos vagy emellett elkezdtek izgatni maguk a hangszerek is?

- Két gitárom volt mindössze, egy akusztikus és egy elektromos. Engem viszonylag későn kezdett érdekelni, hogy milyen hangszerem van, azon milyen pickup és így tovább. Sőt, igazából csak akkor jelentkezett ez problémaként, amikor elkezdtem stúdiózni. Ott kiderült, hogy nagyon más tud lenni az a hang, amit az ember elképzel játék közben, és ami egy felvételről visszajön. Úgyhogy az első komolyabb lemezfelvételnél jöttem rá, hogy lépnem kell ebben a kérdésben, ha azt szeretném, hogy úgy szólaljon meg a zene, ahogyan az a fejemben megvan.

- Elkezdtél kutakodni a hangszerek között és becéloztál egy-két típust? Lett álommárkád is?

- Nem. (nevet) Az első komolyabb elektromos gitárom egy Aria Pro II volt, ez akkor elég jó hangszernek tűnt, de visszatekintve azért elég olcsó minőség volt. Emlékszem, nagyon szerettem akkor a nyakát, bár ha most megfognám, lehet, hogy lesápadnék. Mindenesetre sokat fejlődött vele a játékom.

BOTH MIKLÓS-INTERJÚNK A NAPRA TÍZÉVES JUBILEUMAKOR.

- Mi volt az első lépés a hegedű és aztán a többi hangszer felé?

- A hegedű először mint igény lépett fel. Sokkal korábban elkezdtem érdeklődni a hangzása iránt, mint hogy megtanultam volna rajta játszani. A kezdetekkor elektromos gitárosként elég sokáig rockzenét hallgattam, de aztán egy ponton túl elkezdett nem inspirálni. Gimiben kezdtem a komolyzene felé menni, nagyon sokáig ez lett a meghatározó. Viszont nagy probléma volt, hogy gitárosként nem tudtam ebben a zenei világban kifejezni magam. Ez egy meghatározó konfliktus volt magamban. Van egy zene, ami ha elemi hatással van rád, akkor birtokolni akarod, ez minden emberben megvan. Nekem a birtoklás azt jelenti, hogy el tudom játszani. És akkor onnantól az enyém. Viszont ezeket a nagy szimfonikus műveket nem lehet eljátszani. Ez a belső feszültség vezetett ahhoz, hogy elkezdtem megváltoztatni a gitározásom stílusát. Ezután Bartókon keresztül jött egy népzenei időszak az életemben, amikor már kifejezetten a vonószenére, a hegedűkre fókuszáltam, azon belül is az erdélyi vonószenére. Ez már kicsit könnyebben átültethetőnek tűnt gitárra, de mégse működött, így elhatároztam, hogy megtanulok hegedülni. Innentől kezdve évekig naphosszat gyakoroltam. Eközben csináltam egy olyan gitárt, amit úgy hangoltam, mintha hegedű lenne, majd azon kezdtem el skálázni és eközben jöttem rá, hogy ez nagyon jól szól. Így találtam ki a hegedűhangolású gitárt és a Napra-anyagok nagyjából felén így is játszom. Szóval a hegedűvel így kezdődött a kapcsolatom, de aztán elkezdtem eljárni cigánysorokra, Erdélybe tanulni. Testközelből igyekeztem elsajátítani a tudást. Ez azért is volt fontos, mert a tudás nem pusztán technikai jellegű. Sokkal inkább meghatározóak voltak az emberi kapcsolatok. Ha például Erdélyben becsatlakozol egy prímáshoz és eljársz vele esküvőkre, látod az életét, majd ebből lesz egy közeli viszony, akkor sokkal nagyobb energiákat tudsz koncentrálni a gyakorlásra, mintha csak hangfelvétel után akarnál fejlődni. A régi mester-tanítvány viszony azért működik jobban a mai hatvan perces oktatásnál, mert a közegből nem szakadsz ki egy letelt óra után, hanem hetekig csak abban élsz, emiatt sokkal jobban tudsz idomulni hozzá. Nem csak az ujjaid tanulják meg, hanem az egész gondolkodásodat képes megváltoztatni. Lényegében ez a fejlődés kulcsa.

- Mi volt a következő hangszered?

- Párhuzamosan nyitottam elég sok hangszer felé. Azt gondolom, hogy ha valaki jó hangszerelő, zeneszerző szeretne lenni, akkor ismernie kell a hangszerek határait, és jellegzetességeit. Az azonban soha nem volt cél, hogy felhalmozzak nem tudom mennyi hangszert. Ami a Naprában vagy a Folkside-ban szerepel, azokon viszont nagyjából mind tudok valamennyire játszani, de legalábbis igyekeztem kiismerni azok határait. Dobolok, basszusgitározom, hegedülök, játszom harmonikán is, abból van is két hangszerem, furulyázom is.

- Mennyi gitárod van?

- Nincs olyan sok, nem halmozom őket. Mindig akkor veszek egy újat, ha valamire konkrétan kell. Sokat ülök be hangszerboltokba és próbálgatom az egyes típusokat, de nagyon ritkán találok olyat, ami miatt lecserélném a meglévőt. Mert soha nem tartom meg a régit, egyetlen kivétel van, a hegedűgitárnak használt fekete Fender, amit nem sokkal az Aria Pro után vettem. Azt hiszem, gimi harmadik óta megvan, végigkísérte a pályámat, azt már csak azért sem akarom eladni. De azzal együtt, hogy nem akarom gyűjteni őket, azért így is halmozódnak.  

- Hangszer, ami még nincs meg, de nagyon szeretnél egyet?

- Inkább csak kipróbálni szeretnék rengeteget, nem birtokolni. Nem csak népi hangszerekről van szó, sok ilyen modern hangszer is van, például szintetizátorok. De amúgy, azt hiszem, nem cserélném le a Fendert, eléggé hozzánőtt a technikám. Van itthon például jazzgitárom is, egy Ibanez, eljátszogatok rajta, de nem térnék rá át koncerteken.

- Mindezekkel párhuzamosan elkezded járni a világot és felfedezni különböző népek zenéit. Jártál Iránban, Indiában, Kínában, de nemcsak tanultál és zenét gyűjtöttél, hanem mindenhonnan hoztál haza hangszereket is.

- Ukrajnából is hoztam haza hangszereket, Iránból egy nejt hoztam, Indiából egy ravanhattát (nyitóképen), Kínából egy erhut (balra). Van havasi kürtöm a Kárpátokból, az a neve, hogy trembita, ezt jelzőhangszerként is használták a pásztorok a hegyen, ezt egy kovács-hangszerkészítőtől vettem, ő az egyik utolsó ilyen mester arrafelé.

- Mi az, ami megragad ezeknek a kultúráknak a zenéjében, mi alapján kezd el jobban érdekelni az egyik hangszer, mint a másik?

- Nem feltétlenül csak az adott hangszer érdekel, és semmiképp nem az vezet, hogy itt van egy érdekesség, építsük be. Ráadásul a legutóbbi időkben most nem is annyira hangszeres zenékkel foglalkoztam, hanem vokális zenékkel. De persze a hangzás is nagyon érdekes tud lenni, ám annál is jobban érdekel a technika, ahogyan játszanak egy-egy hangszeren. Van egy mechanikai szerkezet, ami akarva-akaratlanul befolyásolja, hogy mit játszol rajta. Például ami hegedűn természetesen adja magát, az gitáron furcsa lehet. Gyakorlatilag minden hangszer egy másféle irányba inspirálja a játékost. Ha ehhez hozzáadunk 3-4-500 éveket, amennyi idő alatt ez a hangszer egy területen izoláltan dolgozik, akkor egy olyan dallamkincs-felépítmény jön létre, ami teljesen más, mint a többi. Nem kizárólagosan, de igenis inspirálja a dallamkincset maga a hangszer. És ez minden esetben nagyon izgalmas.

Hangszersztorik

# ravanhatta

Elképesztő sivatagi hangszer, nyugat-indiai húros, a hegedű elődje. Ez az egyik legkülönlegesebb hangszerem, minden egyes darabját ott a sivatag mellett, a putrisoron élő parasztok szedték össze, maga a test egy fél kókuszdió, a nyaka egy bambuszból van, az utolsó csavar is kézi készítésű. A hozzá tartozó vonón a csörgők adják a ritmust. Még a szaga is füstös, mert a kunyhóban, ahol a család lakott, még ment a tűzrakás. Attól a zenésztől vettem, aki tanított játszani a ravanhattán, a saját hangszerét adta el. Kiköltöztem hozzájuk, és nagyon szép időket éltünk meg, nem akartam ezt elfelejteni és ez a hangszer emlékeztet minderre, hatalmas értéket képvisel számomra.

# Furch LJ10-CM

Szétszedhető utazógitár. Le lehet szedni a nyakát, nagyon praktikus, mert egy kis hátizsákban is elfér, emiatt kemping gitárnak is hívom. A Stageshop hangszerboltból kaptam és azóta minden utazásom alapját jelenti. Az egyetlen hátránya, hogy amikor elkezdem összeszerelni, akkor tutira mindenki körém gyűlik a teremben és minden alkalommal szét kell újra szednem, majd előről újra összeraknom, akkora érdeklődést kelt. Szóval alkalmanként legalább kétszer összerakós. (nevet) 

# hegedű

Laka Kicsi Aladár a kedvenc hegedűsöm, és egy stúdiófelvételen ő is játszott ezen a hangszeren, mindenképpen meg akartam szerezni. Azóta is ez a fő hegedűm.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Lékó Tamás

HANGSZERKOLLEKTOR ROVATUNK TOVÁBBI SZEREPLŐI: ÁKOS, MILKOVICS MÁTYÁS, DJ TITUSZ.

Both Miklós Kínai utazófilmje: 

az érdekfeszítő Palimo Story című tehetségfelkutatás másfél órás tévés anyaga: 

és egy rövid részlet a jelenleg is zajló ukrán gyűjtésről: