Magyarradar – Meteo

2016.02.12. 12:14, rerecorder

meteo.jpg

Korábbi zenekarokból, szólóprojektekből formálódott, nevében filmes utalást hordozó garázsrockzenekar, amely a zajos pszichedéliától sem áll távol. A Meteo gitáros-énekese, Rözge Maxim Sámuel meséli el eddigi sztorijukat, ami a frissen megjelent, felcsíphető 39. Recorder magazinban is olvasható, a Meteo pedig a hétvégén élőben is elcsíphető.

Megalakulás éve: 2015.

Tagok: Illyés Bence (basszusgitár), Hajnes Bálint (dobok), Zékány Levente (billentyű/vokál), Rözge Maxim Sámuel (gitár/vokál).

Stílus: Garage Psych.

Hatások: Názáreti Jézus, Woody Allen, Konrád György.

Kiadók: Szerzői kiadás.

Történet: A tagok a Meteo előtt külön-külön is foglalkoztak már zenéléssel. Illyés Bence, aki most basszusgitáron játszik, éveket töltött bendzsótudásának pallérozásával és tagja a meglehetősen szűk budapesti bluegrass-közösségnek. Hajnes Bálint több indie tribute zenekarban működött közre dobosként. Zékány Levente eleinte gitáron kezdett tanulni, majd sógorától, Nagy Róberttől sajátította el a zongora alapjait, aki meg a Kelemen Kabátban szintise. Ismeretségem vele a legrégebbi. Ő több előző zenei projektemben is részt vett. Én tizenhat éves korom óta írok dalokat, a Meteo előtt négy másik zenekarom volt. Az Arthur Sooper Banddel több koncertet is adtunk, játszottunk többek között a The Durgas-szal és a Kistehénnel is voltak közös fellépéseink. Ezek a zenekarok ilyen-olyan okból később véget értek. Jack Freeway álnéven kiadtam egy dalt 2012-ben, majd Maxiim név alatt kezdtem feltölteni szólódalaimat, mint például az I Won't Marry You-t. Ezt a számot meghallgatva keresett meg Kiss Domonkos és kezdtünk el közös projekten dolgozni. Bencét és Bálintot ő hívta, Levit pedig én. 2015 februárjától júniusig többen is megfordultak a zenekarban, végül aztán így négyen maradtunk. Felvettük négyszámos első EP-nket, ugyan elég lo-fi minőségben, de mi pont így szerettük volna.

meteo_2.jpg


Megjelenések: 
18 EP (2015), plusz több dalunk is szerepelt már a TURBOMETAL motorblog videóiban. Régóta ismerem a srácokat, a bátyám az egyik rendszeres szereplője (Pedro Dédi) a videóiknak, de volt már, hogy én is forgattam velük, szeretik a zenénket. 

Küldetés: Az a küldetésünk – és a legfőbb elvárás magunk felé –, hogy hiteles emberek legyünk és erre biztassuk a közönséget is. Ne a divat mondja meg, hogy ki vagy!

Jövőkép: Jó lenne néhány év múlva állni a színpadon párszáz, vagy párezer ember előtt a világ valamelyik egzotikus táján, mondjuk Korfun vagy Balin, és hallgatni, ahogy a tömeg velünk énekli a dalokat. Egyet-kettőt.

Mellékprojektek: Nekem van egy kísérleti ipari zajzene projektem két másik barátommal, a DXM, ami az utóbbi pár hónapban átmenetileg leállt, de még fogjuk csinálni.

Szexepil: Ha ez a kérdés arra irányul, hogy hogyan próbáljuk a női hallgatókat levenni a lábukról, úgy annyiban nincsen szexepilünk. Mindannyiunknak van barátnője, meg ez amúgy sem szempont. De örülünk persze mindenkinek, akiknek tetszik, amit csinálunk.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nekem a legnagyobb élmény, ha ott vannak a barátaim, meg a tesóim a koncerten és tetszik nekik.

MAGYARRADAR ROVATUNKBAN TÖBB TUCAT FELTÖREKVŐ, REMEK ELŐADÓ.

a Meteo február 13-án, most szombaton a Carson Comával játszik a Fészek Klubban, Facebook-eseményoldal

fotó: Lexa Photos


a zenekar 18 című ígéretes bemutatkozása: 


a Meteo a KERET által szervezett Kikeltetőn: 


a 2033-hoz készült videó: 


a Dark Energy vizuális megjelenítése - figyelem, a klipben erősen villogó fények szerepelnek, az erre érzékenyeknek nem ajánlott a megtekintése: 


Meteo Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/02/12/magyarradar_meteo
Magyarradar – Meteo
süti beállítások módosítása