Az új évet rögtön egy Kanye West-hírrel kezdtük, melyben beszámoltunk a rapper friss daláról, most pedig folytatjuk rovatunkat, végre megvan a régóta húzódó SWISH-album hivatalos megjelenési időpontja. És egyáltalán nem kell rá sokat várnunk!
Mint ahogy 2014-ben, úgy 2015-ben is egy új dallal zárta az évet Kanye West és ahogy két évvel ezelőtt, úgy most is mindenki arra gondolt, hogy ez már tényleg azt jelenti, hogy közeleg a rapper elég nagy tömegek által várt hetedik stúdióalbuma, a SWISH (korábban: So Help Me God). Azt túlzás állítani, hogy ebből aztán tavaly nem lett semmi, mert azért pár dalt hallhattunk tőle itt-ott, hivatalos és fél-hivatalos csatornákon, lemezmegjelenési időpont azonban csak nem jött. Egészen tegnap hajnali három óráig, amikor is West ritkán használt Twitterére írta ki a február 11-i dátumot, és mellé az album címét, jelezve, hogy alig egy hónap múlva már hallgathatjuk is a friss anyagot (pont úgy, ahogy egyébként 2013-ben a Yeezus-nál is).
WEST ÚJÉVKOR NEM FOGADALMAKAT TETT, HANEM KÖZÖLTE A TÉNYEKET!
A SWISH tehát február 11-én fog megjelenni, addig is azonban West újraélesztett egy olyan hagyományt, amelynek visszatérésére sokan vártak az elmúlt öt évben. 2010-ben a My Beautiful Dark Twisted Fantasy megjelenése előtt a rapper minden pénteken kiadott egy-egy új dalt, kiadatlan szerzeményt, rövid ízelítőt. Úgy tűnik, ez a G.O.O.D. Fridays nevezetű projekt most visszatér, sőt, az első anyagot, egy Real Friends című introspektív teljes számot, plusz egy részletet a Kendrick Lamarral közös No More Parties In L.A.-ból már fel is töltötte Soundcloudjára. Nem maradunk hát Kanye nélkül az elkövetkezendő egy hónapban sem, a Yeezi Season hivatalosan is elkezdődött!
Kanye West friss dala(i):