Mika László – Kedvenc 2015-ös dalok

2015.12.31. 17:35, subrecorder

titus-andronicus-shea-stadium-1800x1200.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlistát követően kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es sorozat után itt a 2015-ös daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, Dömötör EndreElekes RolandJudák BenceKálmán Attila és Lékó Tamás után Mika László az aktuális dj! (a nyitóképen a Titus Andronicus.)

Kár a duma, zenét hallgatni jött mindenki, úgyhogy vágjunk is bele! A kedvetlenítőket az elejére tettem, hogy gyorsan túlessen rajtuk mindenki, az ötödik dal mélypontja után aztán beindul a buli és kitart egészen a végéig.


A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTÜK MIKA LÁSZLÓ - KEDVENC 2015-ÖS ALBUMAI.


Tame Impala: Eventually

Akkor ez most egy szomorú szám, vagy tök boldog? Fél év hallgatás után sem lehet eldönteni.


54aba2a0e774c_elle-02-future-blog-h.jpgFuture: Thought It Was A Drought

Nagy troll ez a Future, hogy az év bacchanália-albumának rögtön az elejére rakta ezt a másnapos/lejövős himnuszt. A Gucci papucsok soha nem lesznek már ugyanazok.


Turnover: Cutting My Fingers Off

Jaj de sírnak ezek a szakállas férfiak!


Majical Cloudz: Downtown

Ennek az instrumentáljából miért nincs 10 órás verzió YouTube-on?


Sufjan Stevens: Fourth Of July

És akkor a már említett mélypont, erre tényleg nincsenek szavak, olyan gyönyörű.


easyFun: Laplander

ÍGY kell kimászni a depresszióból, ez a dal szétrobbantja az agyad, az örök vigyor pedig ott marad az arcodon. Az év popdala?


q95uwjagbd2n.jpgGrimes: Kill V. Maim

Úristen, hát ez mekkora extázis lehet élőben?! Grimes koncertet a Vittulába! (jó lesz az Aréna is)


Justin Bieber: Sorry

Tényleg, jól látod!


Carly Rae Jepsen: Run Away With Me

Ez a dal tökéletes. Elmondani sem tudom, hogy mennyire leszarom a véleményed.


Donnie Trumpet & The Social Experiment (Chance The Rapper): Sunday Candy

Ha már Sufjan Stevens megsiratta az anyukáját, akkor ünnepeljük is meg cukin a nagymamákat, meg a zsebbe dugott kétszázasokat. Boldogságbomba!


Kendrick Lamar: King Kunta

Akkor szerintem üljél ki egy aranytrónuson a gettó közepére!


Vince Staples: Lift Me Up

Az még hagyján, hogy ha ezt hallgatod, az utcán elállnak az utadból a szembejövők, szó szerint két centivel a föld felett fogsz mellettük elswaggerelni.


Titus Andronicus: Dimed Out

Mióta kijött ez a dal, azóta minden egyes olyan emlékemet, amelyben bárhogy szerepel az alkohol, ez soundtrackeli. A punk meg ugye állítólag 30 fölött kezdődik, már alig várom!


Baroness: Shock Me

Ordítsd a refrént, akkor talán életben maradsz!

1401x788-torche-press-photo-1_janettevalentine_1.jpg
Torche: Barrier Hammer

Vigyázat, így a végére két akkora parasztságot tettem be, hogy tényleg csak nevetni lehet rajtuk. Ebben viszont közben úgy elmerülsz, hogy sose találnak meg.


High On Fire: The Black Plot

Eggyel fentebb mindent leírtam, amit akartam. Na meg most ennek a dalnak a 30. másodpercében úgy bele is vertem az öklöm a betonfalba, hogy írni sem tudnék.


MIKA LÁSZLÓ KEDVENC 2014-ES DALAI ITT HALLHATÓK.

 

https://recorder.blog.hu/2015/12/31/mika_laszlo_kedvenc_2015-os_dalok
Mika László – Kedvenc 2015-ös dalok
süti beállítások módosítása