Dömötör Endre – Kedvenc 2015-ös dalok

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlistát követően kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es sorozat után kezdődik a 2015-ös daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, ma Dömötör Endre Recorder főszerkesztő melankolikus-táncos válogatása legyen az este kísérőzenéje! (A nyitóképen Grimes.)

Bár továbbra is a szép, melankolikus, megrázó, és a táncos-vidám dalok közül kerülnek ki a kedvenceim, idén úgy döntöttem, hogy nem áldozok be egyet sem a playlist hangulati íve miatt, úgyhogy egyrészt nagyjából tényleg itt van minden szám, amit a legjobban szerettem 2015-ben (Jim O'Rourke Half Life Crisisa nincs Spotifyon,úgyhogy az hiányzik), másrészt ettől olyan lett a válogatásom, mint egy lemez két - eléggé ellentétes - oldala. Az első kilenc felvétel nagyobbik része bőven az elmerengő kategória (az ötödik és a nyolcadik között a mélyponttal), a tizediktől pedig nyugodtan szólhat egy házibuliban is, reményem szerint. A kedvenc 2015-ös albumomról (Julia Holter: Have You In My Wilderness) direkt nem választottam, az egy klasszikus nagylemez, egyben az igazi. 

A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE DÖMÖTÖR ENDRE - KEDVENC 2015-ÖS ALBUMAI.

Christopher Owens: I Love You Like I Do

Lemeznyitó számnak kellett volna lennie (mint a Spiritualized-féle Ladies And Gentlemen We Are Floating In Space-nek, ami szintén Pachelbel barokk zeneszerző D-dúr Kánonját nyúlja, mint kismillió másik popdal). Nembaj, nekem nagyon is megteszi nyitásnak.

Laura Marling: Gurdjieff’s Daughter

Nem néztem utána, mert az én verzióban szeretnék hinni, de ez számomra Marling időutazós dala a címszereplő lányához (egyikhez a háromból), és tanácsokkal látja el benne az életről. Egyetlen refréndallam sem tetszett jobban idén, annyira flegma, libabőröztetően zseniális.

Father John Misty: Holy Shit

Az év dala (vagy legalábbis ez volt a legközelebb nekem hozzá).

The Apartments: No Song No Spell No Madrigal

Egy öreg ausztrál zenekar (Go-Betweens-kortársak) a semmiből visszatér egy francia kiadónál megjelent szuper lemezzel. Karrierjük legjobbjával.

Christopher Owens: Waste Away

Megint Owens, de mondtam, hogy az összes kedvencem itt lesz, ő meg idén kettőt is írt ide. Ebben énekel is, és ez a fajta dal az, ami a legjobban meg tud érinteni, innentől jön még négy másik ilyen.

Dorthia Cottrell: Maybe It’s True

2015 legalulértékeltebb albuma nálam ez. Van rajta tizenegy ilyen csoda.

Sufjan Stevens: No Shade In The Shadow Of The Cross

Az nem kérdés, hogy Stevens lemezéről valami odakerül az év dalai közé, az kérdés, hogy melyik a sok hibátlan számból. Nekem egyértelműen ez.

Torres: The Harshest Light

Másik év dala. A PJ Harvey-párhuzam nagyon helytálló, minőségben is.

Beach House: Somewhere Tonight

Aki figyel, annak mostanra alighanem már nem titok vagy meglepő, hogy az elmúlt tíz évből származó zenekarok közül a Beach House a kedvencem. Gondolhatjátok, hogy örültem idén – két új lemez is! Ez a dal győzött.

Erykah Badu: Cel U Lar Device

Az év mainstream slágere így még jobb. Sokkal. Egyúttal jelzem, hogy megjöttek a ritmusok, kint vagyunk a gödörből, lehet kezdeni táncikálni.

Jakko Eino Kalevi: Hush Down

Imádnivaló a finn csóka teljes lemeze – random választás ez róla, bár nyilván az egyik legfülbemászóbb dal.

Grimes: Pin

Az év popdala. Remélem kiadja kislemezen.

The Very Best: Mariana

Boldogságzene, mint a Very Best mindig. Lehetne focivébé-himnusz is.

Mbongwana Star: Kala

Új szint és afrikai jövőzene.

D.R.A.M.: Cha Cha

Az év legbájosabb laza slágere.

Kovács Kornél: Pantalón

Na, ehhez nem tudom, mit szólna Matolcsy György, Kovács Kornél sem a magyar GDP-t termeli, hanem a svédet. Pláne ha tudná, hogy még csak nem is magyarul énekeltet benne, és persze nem is svédül, hanem spanyolul. Ez is bájosan laza nyárias dal és a nyolcvanas évekig megy vissza, az meg majdnem mindig jó ötlet.

SOPHIE: Just Like We Never Said Goodbye

Ez nekem instant gyönyörforrás, az összes hang bizserget. Kicsit már szexuális élmény is, amolyan folyamatos csúcspont.

Kelela: Rewind

Kelela EP-je volt a kedvencem az EP kategóriában, kiadhatna jövőre már egy nagylemezt is. Miért nem ez volt az év egyik mainstream slágere? Minden megvan benne hozzá.

Zhala: I’m In Love

És ha már itt tartunk. Miért nem Zhala a popkirálynő, meg a Zhalához hasonlók? És miért nem ez az aktuális popzene, amit mindenki hallgat? 2015 van (még egy kicsit), bassza meg. Miért kell generikusra szarráproducelt, fájdalmasan rossz popdalokat csúcsra juttatni. Költői a kérdés, nehogy válaszoljon valaki kommentben.

John Tejada: Two 0 One

Oké, tudom én, hogy Tejada kissé ódivatú ma már, de technóban az ő lemezét hallgattam messze a legtöbbet. Olyan jól csúszik háttérben, előtérben és talán tánctérben is.

Jack J: Thirstin’

Oké, tudom én, hogy idén Jack J trekkje volt az év nyilvánvaló dance-slágere (bár annyira nem nyilvánvaló táncolni rá, autóban suhanni rá annál inkább), de ha egyszer nekem is ez tetszett a legjobban, akkor itt a helye.

Bicep: Just

Lehetne még fokozni a tempót, de én most ennél a minimalista, nagyon szerethetően felépülő számnál leállok (aki nem állna le az Black Madonnával folytassa).

Ian William Craig: Grace In Expectation

Tőle a tavalyi playlistemben is volt egy szám, de ezzel is azt szeretném üzenni, hogy hallgassátok meg! Tudtam, hogy megjelent idén is egy albuma (novemberben), de már nem hallgattam meg a listakészítés előtt, pedig felférne a kedvenceim közé idén is. Ide meg pont jó lezárásnak.

DÖMÖTÖR ENDRE KEDVENC 2014-ES DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2013-ASOK ITT.

A 2012-ESEK ITT.

A 2011-ESEK PEDIG ITT.