Augusztus 28-án jelenteti meg negyedik stúdióalbumát a Foals, a biztos játék helyett azonban a What Went Down című album most bemutatott első kislemezdalában a zenekar viszonylag ismeretlen területre tévedt - Yannis Philippakis és társai szinte punkosan kemények.
A Foals eddig is arról volt ismert, hogy minden lemezükön próbáltak - és általában tudtak is - újat mutatni. Míg a zenekar bemutatkozó anyaga egy minden manírt nélkülöző indie-album volt (sokak szerint a nagy "indie korszak" hattyúdala), a második első számú single-jének már egy halk, 6 perces progresszív dalt, a Spanish Saharát választották. A 2013-as Holy Fire-ön már mindkét világból kaptunk, plusz kiegészítették a receptet olyan újdonságokkal, mint az eszeveszettül funky My Number és a keményebben megszólaló Inhaler.
Az, hogy innen hova mennek tovább, egyelőre kérdéses, de ha az első, most megjelent kislemezt nézzük, akkor az új album egy minden eddiginél zúzósabb és letisztultabb anyag lesz. Az egész lemezt egy XIX. századi francia templomban vették fel James Ford producer társaságában, Philippakis pedig azt mondta az anyagról Annie Mac rádióműsorában, hogy a koncertjeik hangulatát akarták visszaadni vele, azért lett ennyire nyers. Magáról a dalról úgy nyilatkozott, hogy szerinte is ez az eddigi talán legállatibb és legvadabb szerzeményük és hogy alig várják már, hogy koncerteken is játszhassák, mert biztosan szétrobban majd körülöttük a színpad (erről mi is megbizonyosodhatunk majd idén a Szigeten). A What Went Down videóját ugyan most nem Nabil Elderkin rendezte, mint a Late Night nagyszerű klipjét (a nyitóképet viszont ő lőtte), hanem Niall O’Brien, a stílusa azonban meglehetősen hasonlít a Nabiléra a sok lassítással és a természet-ember találkozások szimbolikájával. Az augusztus 28-án megjelenő 10 számos lemezen egyébként körülbelül fele-fele arányban lesznek az ehhez hasonló vad zúzások és a Spanish Saharát idéző lágyabb szerzemények, legalábbis Philippakis állítása szerint. Lentebb megmutatjuk a borítót és a számlistát is.
A Foals új, meglepően kemény szerzeménye, a What Went Down:
a What Went Down című album számlistája:
1. What Went Down
2. Mountain At My Gates
3. Birch Tree
4. Give It All
5. Albatross
6. Snake Oil
7. Night Swimmers
8. London Thunder
9. Lonely Hunter
10. A Knife in the Ocean
a lemez borítója: