Ősi rétegek – Irodalom és világzene

A költészet az őserdők mélyén dobot ütő vademberrel kezdődik – írta T.S. Eliot. Nem először használom ezt az idézetet a zene és az irodalom kapcsolatáról, de mit tegyek, nagyon szeretem. Weyer Balázs írása a REC032 Irodalom és zene fókusztémájához Világrecorder rovatunkban.

Mindez különösen igaz a világzenére, amelyben a zene ősibb rétegei, a hagyomány kitüntetett szerepet játszanak. Megint magamat plagizálom: korábban már írtam arról, hogy Homérosz eposzait, vagy a Beowulf-t, az óangol eposzt, meglehetősen monoton, négy hangból álló skálára alapuló zenével kísérték lyrán. Ennek a kísérőzenének pontosan nem ismert, bár minden bizonnyal nagy szerepe volt a versritmus, a verslábak kialakulásában, a versek ma is ismert lüktetésében. A kíséret funkciója elsősorban az volt, felkeltse a közönség figyelmét és így a szöveg üzenete mélyebbre jusson az emberek lelkébe. A rím és a ritmus segítenek emlékezni – a zene egyik fontos funkciója a hagyományban az ismeretek továbbadása volt, ahogy máig segít megjegyezni a kántált rímes forma Arkhimédesz törvényét, az ábécét vagy egy reklámszöveget, ami persze az írásbeliség előtti korokban, az emberiség gyermekkorában sokkal nagyobb tétre ment, mint ma. A dallamra ragad a szöveg, mint légy a légypapírra, mint biciklilánc a fogaskerékre. Ezért tudunk több dalszöveget fejből, mint verset. (És igen: a lyra, a kis hét húros, antik görög hárfa és a líra szavak nem véletlenül hasonlítanak egymásra.)

A világzene sok-sok ága olyan műfajok és stílusok továbbélésére alapul, amelyek még abból a korból származnak, amikor irodalom és zene nem váltak el élesen egymástól. Korunk talán legnagyobb világzenei divatja, Nyugat-Afrika, az egykori Mande Birodalom zenéje például a jeli-kultúrára épül. A jelik (az ismertebb francia verzióban a griot-k) olyan énekmondók voltak, akik a közösség emlékezetét, lelkiismeretét történetek éneklésén keresztül tartották életben – épp mint az irodalom. Hozták-vitték a híreket, a példamutató vagy elrettentő eseteket, tanácsokat adtak a kisebb-nagyobb uralkodóknak, ébren tartották a történelem- és a közösségtudatot. A jeli szerep pedig öröklődött, a ma legismertebb nyugat-afrikai zenészek túlnyomó része jeli-dinasztiából származik. De ott van a finn és észt népzene legarchaikusabb rétege, amely a rúnára és a regilaulra vagy runóra, a Kalevala illetve a Kalevipoeg versmértékére épül. Az irodalom és a zene nem is olyan régen, csak néhány évszázada vált ketté, addig szinte folyamatos szimbiózisban létezett. Lajtha László fontos népzenei munkái jelentek meg a Nyugatban, de Kodály is publikált ott – például Ady-megzenésítéseinek kottáját. Adyt viszont mai népzenészek is zenésítettek meg, az osztrák Alfred Polansky egy csomó magyar zenésszel együtt például egy teljes lemeznyit. Szóval vannak modern, XX. századi izgalmas példák is bőven az irodalom és a világzene találkozásaira – itt is van mindjárt nyolc.

Chico Buarque, a regényíró

Chico Buarque (fent) topligás brazil énekes-dalszerző. Kicsit különc, mozgalmakhoz, divatokhoz sosem csatlakozott, így bár sok dala erre jogosítaná, sem bossa nova-, sem tropicalia-előadónak nem sorolható be. (Pedig mindkét irányzatnak komoly irodalmi vonatkozásai vannak: Vinicius de Moraes, a legnagyobb bossa nova-dalok szövegírója komoly költő is, a tropicalia mozgalom egyik ihletője pedig Augusto de Campos és a brazil konkrét költészet).

Buarque azonban regényíró és nem is akármilyen. 2003-ban megjelent regénye pedig – tádá! – a Budapest, amely egy a magyar nyelvvel szenvedélyes szerelembe eső brazil szellemíró története és jelentős része itt játszódik körülöttünk. A főhősre többek között egy fiktív magyar költő verse hat mágikus erővel. (A Budapestről részletesebben írtam a Könyves Magazin 2015/1. számában.)

BRAZILRADAR FÓKUSZTÉMÁNKBAN PEDIG AZ ORSZÁG ZENÉJÉRŐL ÍRTUNK RÉSZLETESEBBEN.

A jelik

A legnagyobb nyugat-afrikai előadók javarészt a jeli-dinasztiák leszármazottai, akik, mint írtam, egyfajta közösségi történetmondók-írók-költők voltak. A dinasztikus elem ma is érvényesül: nem véletlen, hogy a családnevek ismétlődnek az ismert zenészek körében: tele van a világzene Diabate-kkal (fent, ők elsősorban korások, csakúgy, mint a család egyik leágazása, a Jobarteh-k), Kouyate-kkal (ők főleg ngonisok), Keitákkal. A folyamatosan érkező új generációk pedig nemcsak a szerepet és a hangszert, hanem a repertoárt is öröklik. Ma ennek a kasztrendszernek a határai már lazulnak, de alapvetően még mindig a dinasztikus elem a meghatározó a jelik földjén.

Runolaulu és regilaul

A 17. századig szinte minden finn dal runolaulu formájú volt. A runolaulu a Kalevela versformája és a finn népzene jelentős része erre a ritmusra alapul. A dallam szűk terjedelmű, nagyon repetitív, többnyire 4/4-es. És csaknem ugyanez igaz a finn regilaul és a Kalevipoeg esetére.

Onetti és az El Juntacadaveres

Egy zenekar és egy regény, amelyről a zenekar elnevezte magát. Az El Juntacadaveres viszonylag friss, Belgiumban élő, de argentin identitású zenekar, tavaly-tavalyelőtt kezdtek befutni. Az El Juntacadaveres pedig Juan Carlos Onetti (1909-1994) uruguayi író egyik leghíresebb regénye – magyarul A hullagyűjtő címmel jelent meg.  A regény Santa Maria városban játszódik, nem véletlenül van egy ilyen című szám az El Juntacadaveres lemezén. A zenekar vezetője, Enrique Kike Noviello szerint a zene, akárcsak a regényírás, történetmesélés. Az El Juntacadaveres 2013-as lemeze konceptlemez, egyfajta zenés regény, amely sok-sok Onetti-utalással meséli el Noviello emigrációja tíz évének történetét.

Fernando Pessoa

„Minden költészet – és a dal zenével megtámogatott költészet – a lélek tükörképe. Ezért a szomorú lelkek dalai vidámak, a vidám embereké pedig szomorúak. A fado azonban sem szomorú, sem vidám. A fado az erős lelkek dala” – írja Fernando de Pessoa (1885-1935), a portugál modernizmus legfontosabb költője – és általában is legfontosabb személyisége – A fado és a portugál lélek című szövegében. Fernando Pessoa rengeteg zenei vonatkozású verset írt és sok verse vált fado-szöveggé, vagy mert direkt annak írta vagy később valaki felhasználta, ahogy például Jose Saramago is írt szövegeket fadókhoz. Többek között Mariza is énekli az Ha Uma Musica de Povo című Pessoa-fadót, amely szintén magáról a fadóról szól. Saját, minden valószínűség szerint pontatlan fordításomban így: „Ha hallgatom, az vagyok, aki lehetnék/ha az lehetnék, aki lenni vágyom/egyszerű dallam/de élni tanít./Ez a dal olyan vigasztaló/ez a bizonytalan, szomorú dal/hogy a lelkem már nem sír/és szívem sincs már./Egy idegen érzés vagyok/Egy elmúlt álom hibája/Valahogy énekelni kezdek/és végül érezni is.”

Borges és a Délibáb

Jorge Luis Borgesnak nagyon fontos volt a tangó, sok verse szól róla, a milongák világáról. A brazil Vitor Ramil a nagy és titokzatos argentin író tangóverseire írt zenét. A lemez címe viszont az, hogy „Délibáb”, így, magyarul. Vitor Ramilnak ugyanis zenészként is, íróként is legfontosabb szimbóluma a délibáb, amiről nagyon sokat ír, az illúziók metaforájaként és szerinte ez az egyik kulcs Borges világához.

A Claridade és a morna

Ezt nem ragoznám sokat, hiszen épp az előző számban írtam arról, hogy a Zöld-foki szigetek zenéjében milyen fontos szerepet játszott a Claridade irodalmi folyóirat és hogy a lap első publikációi már a mornát helyezték az ország identitásának középpontjába. B. Leza morna-verse mérföldkő volt a szigetek történetében.

DagaDana és Różewicz

Egy fiatalon elhunyt és elfeledett lengyel költő, Janúsz Różewicz verseinek megzenésítésére épül a kedvenc lengyel-ukrán zenekarom (nem mintha olyan sok lenne), a DagaDana tavalyi lemeze, a List do ciebie. Janusz Różewicz a második világháborúban a lengyel földalatti ellenállási mozgalom, a varsói felkelést is kirobbantó Honi Hadsereg hadnagya volt, majd a felkelés leverése után a Gestapo elfogta és kivégezték. Ő fiatalon meghalt, öccse, a tavaly elhunyt Tadeusz Różewicz viszont az ő inspirációjára indult és lett a huszadik század egyik legjelentősebb lengyel költője. „Az ablakon át/A nap hamuvá válik/mint egy cigaretta vége”, így kezdődik Janust Różewicz Paryz (Párizs) című verse, megint csak saját, minden bizonnyal pontatlan barkácsfordításomban.

Weyer Balázs

és hogy hallgassunk is, íme, egy 22 számos playlistben a fentiek: