Jamie xx: In Colour (lemezkritika)

Jamie xx hosszú felvezetés után jutott el első szólólemezéig (a Gil Scott-Heronnak készített remixlemez is szuper volt), de az elsőosztályú dalokkal beharangozott anyagra igaz a mondás: megérte a várakozás minden perce. A The xx elektronikáért, ütemekért felelős egyharmada megcsinálta a 2015-ös nyár soundtrack-jét! Aminek az időzítése is tökéletes, ma, június 1-én jelent meg és kritikánk alatt teljes egészében végighallgatható!

Kiadó: Young Turks / XL / Bertus

Megjelenés: 2015. június 1.

Stílus: elektronika

Kulcsdal: Loud Places

A halk, indiepopos The xx introvertált figurái közül a színpadon eleinte csak dobgépet kezelő nyurga Jamie Smith volt a leginkább befelé forduló, aztán mára – bár még mindig nagyon szolid srác benyomását kelti – ő a trió legtöbbet szereplő, leginkább reflektorfényben lévő tagja. A Jamie xx nevet 2009 óta, egy Fact magazinnak készített mix óta viselő zenész-producer szólóban is meglepően hamar megtalálta helyét a felkapott elektronikus zenészek között. Eleinte remixeivel aratott, a kitörést egy Gil Scott-Heronnak/-nal készített teljes remixalbum (We’re New Here, 2011) hozta el számára és még abban az évben első hivatalos szóló kislemezével, a steel drumos posztdubstep Far Nearer/Beat Forral producerként is rögtön az úttörő felsőligában landolt. Bár az xx-szel 2012-ben még kihozták második albumukat (Coexist) és azt utána sokáig turnéztatták (a folytatást idénre ígérték, meglátjuk), valahogy a tempósan startolt szólókarrier is belassult. Jamie xx tavaly aztán kiadott pár dalt (ezek közül csak az All Under One Roof Raving nem került a mostani debütre), idén pedig fokozatot váltva jöttek a beharangozó felvételek.

THE XX-INTERJÚNK A 2012-ES SZIGETRŐL.

Az In Colour című nagylemezről már ezek alapján sejteni lehetett, hogy a címhez hűen változatos lesz, bár a dj-ként is sokszínű Jamie igazából csak hozza a formáját: posztdubstep/uk bass, garage, némi indiepop és kisebb meglepetésként dancehall keveredik a korongon. A nagy popsztárokkal való együttműködés helyett (sokan hívták, van például közös, kiadatlan munkája Lana Del Reyjel) tavaly nyáron úgy döntött, hogy részben sokéves dalkezdeményeiből inkább összehozza első szólólemezét. Nem őrülten újszerű, forradalmi megoldásokat kereső, hanem egy azonnal ható, jól felépített, elejétől végéig működő, az okos elektronikus zenéket poposabb oldaláról megközelítő album született, amire közeli zenészhaverjai, Four Tet vagy John Talabot is büszkék lennének, sőt a végeredményt Jamie a tavalyi Caribou-lemez mellé is nyugodt szívvel odateheti. Mindjárt a lemeznyitó bass-es Gosh magába szippant, a melankóliát és eufóriát váltogató Sleep Sound megadja a fő tónusokat, majd az xx-es zenésztársat, Romy-t szerepeltető See Saw jelzi, hogy milyen lenne anyazenekaruk, ha az elektronika uralná, és aztán a következő Obvs-ban szebben köszön vissza a steel drum, mint amilyen volt a Far Nearerben. A másik xx-énekes, Oliver dala akár egy kiadatlan The xx is lehetne, egy pazar dancehallban feltűnik műfaji kedvencünk, Popcaan (Young Thuggal együtt), a másik Romy-dal (Loud Places) telitalálat és mivel a lemez lezárása is hibátlan, így garantált, hogy a nyár soundtrackjét hallottuk.

9/10

Dömötör Endre

a tökéletes summer jam album: 

a lemeznyitó Gosh klipje: