Szerdán morningdeer lemezhallgatós audio session az alkotóval!

2015.05.04. 14:45, rerecorder

morningdeer_ny_1.jpg

Mint azt a That Song című slágeres, szuper felvezető dallal már jeleztük, a 2013-as Concert On A Twig után május első hetében érkezik morningdeer harmadik nagylemeze, a Blue For B. A május 7-én - online a Recorderen - debütáló album előtt azonban egy különleges esemény is lesz, Dányi Krisztina előző este, szerdán, május 6-án, 20:00-kor a Lumen Kávézóban egy Audio Session keretében lejátssza a teljes lemezt - az ingyenes eseményen bárki részt vehet és kérdezhet is tőle.

morningdeer_lp.jpgAz ezúttal is egyedül Dányi Krisztina által írt és rögzített (a makrohangos Nagy Gergő és az os! néven alkotó Godzsák Dávid tanácsaival, segédletével elkészült) harmadik morningdeer-albumot tehát egészen különleges, itthon teljesen szokatlan módon hallhatják először a rajongók, sőt a lemez lejátszása után kérdezni is lehet majd az alktotótól, illetve beszélgetni az előzőhöz hasonlóan a japán Whereabouts Records-nál megjelenő Blue For B-ről (a Szabó Levente által készített borító balra).

A dalszerző-zenész-énekesnő a Recordernek azt is elmondta, hogy miért találta ki ezt az eseményt: „Azoknak, akik eljönnek, egy olyan élményben lehet részük, ami ötvözi a ma már retrónak számító zenehallgatást - amikor otthon leültél és egyben végighallgattad a számokat, nem pörgettél bele, ha épp unalmas volt egy track eleje - és a hagyományos lemezbemutató koncerteket, hozzátéve, hogy azoknál nem feltétlenül ültél le a zenésszel a számokról beszélgetni, de most erre is van lehetőség. Ha érdekel valakit, hogy mi inspirált egy számot, vagy honnan van a hangminta, amit használtam, akkor elmondom. Ha nem, nem. Lesz egy félórás lemezhallgatás, aztán pedig beszélgethetünk.”


DÁNYI KRISZTINA NEMRÉG MAGA IS RÉSZT VETT EGY KÜLÖNLEGES ZENEI ESEMÉNYEN: PJ HARVEY KÖZÖNSÉG ELŐTT ZAJLÓ LEMEZFELVÉTELÉN, ÉS AZ ÉLMÉNYEIT MEG IS ÍRTA ITT.

A Blue For B Adio Session tehát május 6-án, 20:00-kor a Lumen Kávézóban, Facebook-eseményoldal


A morningdeer koncertfelállása múlt héten lépett fel a remek Balcony TV-sorozatban, ahol a friss lemezen is szereplő Game-et adták elő: 


Morningdeer-Facebook

https://recorder.blog.hu/2015/05/04/szerdan_morningdeer_lemezhallgatos_audio_session_az_alkotoval
Szerdán morningdeer lemezhallgatós audio session az alkotóval!
süti beállítások módosítása