Magyarradar – Törzs

2015.04.18. 11:00, prorecorder

torzs_1.jpg
Az elmúlt évek egyik feltörekvő (a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató mezőnyébe is bekerült) fiatal indierock zenekara, a Carbovaris második nagylemezének felvételei közben rekedt meg a munkával kreatív nézeteltérések miatt és a kvartett természetrajongó törzse a frontember nélkül, trióban folytatta – a debütáló minialbum március végén érkezett.

Megalakulás éve: 2014.

Tagok: Balázs Soma (gitár, ének), Lehoczky Zsombor (dob), Nyitray Dániel (basszusgitár).

Stílus: New-gaze.

Hatások: A legfőbb hatás és inspiráció a természet, aztán Foals, 90s, chill, shoegaze.

Kiadó: Nincs.

10885013_10152649496641693_9101588316021740795_n1.jpgTörténet: Gyakorlatilag együtt zenéltük végig a fiatalkorunk eddigi részét: Soma és Dániel már általános óta, Zsomborral hárman pedig több, mint öt éve közös zenekarban játszunk, most is egyértelmű volt, hogy együtt folytatjuk a Carbovaris után. A Törzset az alkotni vágyás mozgatja, a Carbovaris legutóbbi lemezének készítése során a közös kreatív munka nehézkes lett, de csomó új számötletünk volt, amit mi meg akartunk valósítani, ez lett a Törzs. Első megjelenésünk egy hatszámos lemez és az azt kísérő és kiegészítő hangulatfilm, amit Soma Garajszki Péterrel együtt készített. A számokat tavaly nyáron írtuk meg, majd ezután kezdtük el őket zenekarilag összerakni. Ligeti Gyurival vettük fel az albumot, az énekfelvételek egy része az Országos Kémiai Kutatóközpontban zajlott, egy körülbelül 60 méter hosszú üveg- és kőfolyosón.

Megjelenések: Magasra fel (minialbum, 2015).

Küldetés: Nem csak zenekart, közösséget is szeretnénk építeni.

Jövőkép: Szeretnénk megtartani azt, hogy számunkra különleges helyszíneket választunk: a lemezbemutatónk a Bem Moziban volt, egészen kivételes hangulatú egy moziteremben előadni a számokat, a forgatás során pedig a Csillebérci Szabadidőközpontban adott rövid koncert is nagyon egyedi atmoszférájú volt. Az első nyilvános koncertünket pedig erdőben szeretnénk tartani, május környékén.

Mellékprojektek: Az életünket egyértelműen a Törzs tölti ki az elmúlt időszakban, emellett később majd a carbóval is előfordulhat bármi.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A filmbemutató koncertünkön megjelent sok barátunk, akik meg is töltötték a termet és hatalmas elismerés volt a vetítés után hallani a pár másodperces néma csend után felmorajló tapsot.

A zenekart legközelebb április 19-én lehet elkapni a Pszinapszison.

fotó:
Garajszki Péter


Az idei Magasra fel teljes egészében:


a hozzá kapcsolódó, azonos című húszperces kisfilm:


itt pedig a csapat élőben a Balcony TV keretein belül:

https://recorder.blog.hu/2015/04/18/magyarradar_torzs
Magyarradar – Törzs
süti beállítások módosítása