Poénból vagy tisztelgésből, ma már a legelképesztőbb feldolgozásokkal képesek előállni a zenekarok. Most sem kéne fennakadnunk, de valahogy azért az mégiscsak elég abszurd, ha a New Order játssza el a világ virággyermekeinek egyetemes himnuszát, Scott McKenzie San Francisco című dalát.
Az eset természetesen San Franciscóban történt, a zenekar július 11-én adott koncertjén, és nem maradt megörökítetlenül. A New Order (jelenlegi felállásban az eredeti tagok, Bernard Sumner, Stephen Morris és Gillian Gilbert mellett Phil Cunningham billentyűs-gitáros, illetve Tom Chapman basszusgitáros-billentyűs) a folyamatos turnézás mellett új dalokon is dolgozik (a legutóbbi kiadvány, a tavaly januárban megjelent Lost Sirens a 2005-ös albumról lemaradt felvételeket tartalmazta), a frontember, Bernard Sumner pedig megírta életrajzát, amely Chapter And Verse címmel szeptember 25-én lát napvilágot. Mindeközben az ex-basszusgitáros, Peter Hook, aki 2007-ben hagyta ott a New Ordert, rendületlenül folytatja a leghíresebb volt zenekarainak - Joy Division és Now Order - életművét lemezről lemezre koncertszínpadra állító sorozatát: novembertől a New Order harmadik és negyedik albumát (Low Life - 1985, Brotherhood - 1986) tunéztatja The Light nevű kísérőzenekara élén.
De vissza a jelenlegi New Orderhez, íme az 1967-ben született popklasszikus, a San Francisco inkriminált élő előadása:
és a koncerteken mostanában játszott két új szám, a Singularity, illetve a Plastic: