Lemeztáska – Likó Marcell (Vad Fruttik)

2013.12.16. 21:04, rerecorder

vad fruttik_1.jpg

Ahogy azt az év elején megírtuk a Vad Fruttik három évvel a 2010-es Fénystopposok című harmadik albuma után a múlt héten jelentkezett a folytatással. A Darabok címre keresztelt lemez megjelenése alkalmából Likó Marcell frontember mesélt kedvenc zenéiről – na meg arról, hogyan tett szert egy hatvanas évekbeli Nirvana-lemezre. A Kurt Cobain-féle Nirvanától viszont tükörből tanulta a dalokat. Lemeztáska interjú a 18. Recorder magazinból.

Első zenei emléked

Riámmámáué, azaz The Lion Sleeps Tonight. Azt hittem, hogy Tarzan énekeli.

Első lemez, amit saját pénzből vettél

jean-michel-jarre-revolutions-1988_MLB-F-3891213744_022013.jpgJean Michel Jarre: Revolutions (1988) – a lengyel piacon, Takt kazettán. Akkoriban sokat jártam össze a szintis haverjaimmal Kraftwerket, Vangelis-t meg ilyesmiket hallgatni és Jarre már az Oxygene-nel megvett magának – ez meg akkor egy vadi új album volt, marhára modern zenével.

Zene, ami zenélésre inspirált

A Nirvana unplugged. Egy tükröt tettem a tévé mellé a Kövi Tibáéknál – leszerelő buli volt, és elfogyott a pia – hogy megértsem a bal kezes gitározást. Annyira nem ment, de spanolt, hogy béna vagyok.


A NIRVANA UNPLUGGED TÖRTÉNET ÉPP NEMRÉGIBEN ÍRTUK MEG, MERT ÉPP NEMRÉGIBEN LETT 20 ÉVES A FELVÉTEL!

Meghatározó koncertélmény

Kispál ’96, Veszprém, Gyermekek Háza – boroskóla és vadkender a Mátrából.

Hatások a Vad Fruttik indulásakor

dig-your-own-hole-4e297701598c5.jpgGrunge zenekarok és Radiohead, ez még 1996-ban volt. 2005-ben, a második indulásnál már túl sok minden hatott.


Kedvenc rocklemez

Nine Inch Nails: Fragile. Ezen annyi jó dal van, hogy nem is tudok csak egyet kiemelni, ezért nem teszem.


Kedvenc tánczenei lemez

The Chemical Brothers: Dig Your Own Hole. A Block Rockin’ Beats-ben elzenélik az őszintét.


Kedvenc producer

William Orbit és azért ő, mert Madonnából olyan érdekeset fabrikált a Ray Of Light-on.

Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb darabja

Nirvana - Travelling On A Cloud(1992).jpgNirvana: Travelling On A Cloud (1992-es válogatáslemez a hatvanas évekbeli brit pszichpop zenekar dalaiból - a szerk.), karácsonyi ajándék volt. Apámnak mondtam, hogy ne a Bleach-et vegye meg, mert azt már hallottam…

Kedvenc magyar lemez

Hiperkarma: Hiperkarma , de lehetne egy Európa Kiadó is, mondjuk a Popzene, vagy a Kispáltól a Föld kaland ilyesmi…, esetleg az Ágy asztal TV.

Kedvenc új magyar dal/lemez

Pluto: Mások könnyei című dal, annyira mondjuk nem új. De ott az Óriástól a Tűz, víz, repülő, vagy a Képzelt Várostól az Útmutató újszülötteknek vagy a Koreától a Dobgép és kábelek.

Minden idők legjobb lemeze

Nirvana: Nevermind – lehetne még az OK Computer is, de a Nevermind zsigeribb, vagy hát ugye az R.E.M.-től az Automatic For The People. Mindegy, legyen az, amit elsőre mondtam.


Bűnös zenei örömöd

Abból sok van – a Muzsika TV jól hangzik, bár a Filmslágerek magyarul válogatás is hangulatba hoz.

Kedvenc dal a pénzről

Kiscsillag: A pénz miatt

Zene, amitől boldog leszel

Lemon Jelly – ez remek nyári biciklizéshez is. Meg van még pár dal, például  Bill Callahantől az Eid Ma Clack Shaw, vagy Frank Zappától a Stick It Out, illetve a Giovanni Lamberti Orchestra Sfogliando La Margherita című örökbecsűje.

Kedvenc szívtörő lemez

Portishead_dummy.jpgPortishead: Dummy – ülünk a fiúkkal a szobámban, középiskolások vagyunk, az élet értelmén rágódunk, mindeközben megcsal a csajom.


Zene, ami elgondolkodtat

Atoms For Peace – azon szoktam gondolkodni, hogy hogyan hangosítják/kompresszálják fel azt a sok zajt, ami olyan, mintha a konyhában vették volna fel, aztán hogy lesz belőle táncolható ritmus. De ugyanígy vagyok Amon Tobinnal, Flying Lotus-szal, meg a Four Tet-tel is.

Kedvenc zene utazáshoz

Amon Tobin – már, ha egyedül vagyok és el akarok szigetelődni. Ha zenekari út, akkor a Best Of Communism.

 
Kedvenc zene szexhez

Katolikus nevelést kaptam.

Kedvenc szombat esti bulizene

Európa Kiadó: Igazi hős, de szét lehet verni a lakást a Juno Reactor: Masters Of The Universe című erőgoájára is egy házibuliban, vagy ott van Femi Kutitól a Sorry Sorry – az jó izzadós. Ami diszkóban bejött az a NIN-től a Starfuckers - a DJ elment valahová, és Zotya a basszusgitárosunk "szabotálta" a partyt - sokkal ütősebb volt, mint a Bassnectar: Voodoo (Bassnectar & ill.Gates Remix) pedig az annyira friss, meg minden.

drukqs.jpgKedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Tipsy – kedvencem a Tuatara című opusz. Az egész projekt egy nagy zenei kollázs, hangulatában pedig olyan, mintha Hévízen nyaralnánk ’72-ben.

Kedvenc téli, havas zene

Aphex Twin: Drukqs – erre lehet ám barangolni a hómezőkön! Eredetileg Soltész Rezső Boldog Karácsonyt című albumát akartam mondani, csak az annyira nem barangolós, arra inkább anyám süti a pogácsát.

Kedvenc zene karácsonykor

Csendes éj (1976) egy helyen félreüt az orgonista!


lejegyezte: Dömötör Endre


Likó kedvenc tánczenei lemezéről a Block Rockin' Beats:


a brit Nirvana 1968-as Rainbow Chasere:


ez 1968-as olasz dal (Giovanni Lamberti Orchestra: Sfogliando La Margherita) mindig boldoggá teszi Marcellt:


erre a Tipsy-számra viszont vasárnap délelőttönként szokott lazulni:


ez pedig a Vad Fruttik friss klipje, a Válaszok nélkül:


nyitókép: Polgár András

https://recorder.blog.hu/2013/12/16/lemeztaska_liko_marcell_vad_fruttik
Lemeztáska – Likó Marcell (Vad Fruttik)
süti beállítások módosítása