Egyszerre ad és kap – Részletek a Quimby című könyvből

2013.07.31. 21:09, rerecorder

083.jpg

A Quimby huszonkét éves. Már Amerikában is kérhet magának sört. Ebből az alkalomból könyv jelenik meg az ország egyik legnépszerűbb koncertzenekaráról, mely a Quimby Csodaországban címre keresztelt nulladik napi Sziget-koncerten lesz először megvásárolható. A több részből összeálló kötet (történet, portrék, diszkográfia, fotók) Quimby-gép címre keresztelt, Miklya Anna által írt regényes fejezetéből közlünk részleteket. A kötethez a nulladik nap nézői közül az első ötezer jegyvásárlónak lehetősége van csupán ezer forintért hozzájutni.

A zenekarnév genealógiája

A Tilos az Á-ba hívja el őket a Palermo Boogie Gang előzenekarnak. Azon agyalnak, hogy milyen nevet írjanak a plakátra, mindig az a fránya név!

Endinél lóg egy amerikai fickó, akinek van egy képregénymagazinja, amit saját maga után Quimbynek keresztelt el. Az egyik alkalmazottja jó barátjuk, aki amikor megtudta, hogy Burt Quimby Pestre látogat, összekötötte a haverjaival, hogy buliztassák meg. Meg akarja nézni őket élőben, még egy próbájukra is beül.

            - Játsszunk holnap Quimby néven – javasolja Endi. – Poénból!

            Tibi a száját húzza, nincs oda az ötletért, a többiek a vállukat vonogatják.

            - A Quimby semmi extra, nincs semmi jelentése, senki se érti majd. A közönségnek úgyis csak az számít, hogy milyen bulit csinálunk – győzködi őket Endi, végül Tibi is rábólint.

            - Csak egy fellépés erejéig! – köti ki. Endi örül és bólogat. – Egyetlen fellépés. Aztán úgyis nevet cserélünk!

            Aztán a Quimby soha többet nem változtat nevet.

 031.jpg

            - Ez egy gyönyörű szép történet a Burt Quimbyvel – sóhajt Livius.

            - Gyönyörű, bizony – mondja Tibi. – Főleg amikor rájöttünk – röhögnek össze –, hogy a Quimby egy létező kifejezés.

            - A New York-i meleg szlengben Quimbynek hívják azt, aki a hármas felállásban a szendvics közepén van, „in the middle of the manwich” – magyarázza vigyorogva Tibi. – Ha így nézzük a Quimby az élet metaforája: baszni és baszva lenni.

            - Ha már metafora, akkor tágabb értelemben quimby az, aki egyszerre ad és kap – teszi hozzá Livius.- De olyat is hallottam, hogy ez az egész kamu, mert quimby az a férfi, akit két nő kényeztet egyszerre.

 

Big Mama megszerzése New Yorkban

Bizarr körülmények közé kerülnek. Nincs külön szobájuk, a nappaliban alszanak a vizesedő fal mellé tolt kanapén. A lány pasija heroinista és szaxofonozik, velük él egy olasz srác, aki szintén drogos és szintén szaxofonozik, meg állítólag egy francia, de őt alig látják, nem sok vizet zavar. Szótlanul és kábán telnek a junkie-k mindennapjai, de néha, a leglehetetlenebb időpontokban nekiesnek a szaxofonoknak és elviselhetetlen free jazzt játszanak.

Ők viszont pörögnek és mulatnak, kora esténként jammelgetnek a salétromos fal előtt, aztán belevetik magukat az éjszakába. Livius megviseltebb a fizikai melótól, nem fukarkodik a pikírt megjegyzésekkel, mert arcpirítónak találja, hogy Tibi az egyik kétszáz-négyszáz dolláros képet festi a másik után, míg ő órákat gürizik jóval kevesebbért. Amikor Livius felesége látogatóba érkezik hozzájuk, Tibi átvállalja a melót, és helyettesíti egy hétig. A szokatlan fizikai megterhelés kifejezetten jól is esik neki a sok pepecselés után.

Tibinek van egy álma, nagyon szeretne venni egy gitárt. Kinéz magának egyet, de kétezer-egyszáz dollárba kerül, amit nem engedhet meg magának, még akkor sem, ha a szállásért bagót kell csak fizetniük a magyar lánynak. Rögeszméjévé válik az a gitár, bármit megtenne azért, hogy az övé lehessen, úgy beszél róla, mint a szerelméről.

026.jpg
     Egyszer az East Village-ben mászkálnak hajnali háromkor, és észrevesznek egy nyitva tartó hangszerboltot, kirakatában egy olyan gitárral. Használt darab, egy-két éves lehet, ezerhatszáz dollárra tartják. Tibi nagyot sóhajt.

 - Mennyid van? – int a fejével Livius.

 - Ezerkettőötven – feleli Tibi.

  - Nálad vagy összesen? – vigyorog Livius.

   - De hülye vagy… – Közel lép a kirakathoz és vágyakozva csóválja a fejét. – Ha megveszem, még egy tojásos szendvicsre se lesz lóvém.

      - Ne rinyálj itt nekem, mint egy lány! – förmed rá Livius, majd karon fogja és berángatja magával az üzletbe.

Egy órát vannak ott, Livius úgy alkudozik, úgy érvel és magyaráz, hogy az valóságos költészet. Beveteti a hangszert az ablakból, és a húrokat simogatva győzködi az eladót arról, hogy miért megengedhetetlen, hogy ez a sármos, fiatal énekes-gitáros-frontember enélkül a gyönyörű hangszer nélkül térjen haza, lángoló szavakkal ecseteli a Quimby fontosságát a magyar könnyűzenei szcénában, időnként meg-megbillen, ilyenkor könnyedén Tibi karjára támaszkodik, de a szerepéből nem esik ki. A boltos srác annyira unja a szakadt inges, szemtelenül fiatal, alkoholtól bűzlő, széles vigyorú hobókat, hogy végül kötélnek áll, odaadja olcsóbban, csak hagyják már békén. Zárásig áll az ajánlat, a valószerűtlen nyitvatartási idő szerint egy órájuk van, és csaknem száz utcát kell megjárniuk. Versenyfutás kezdődik az idővel. Taxira nincs pénzük, metróznak, buszoznak, loholnak, épp sikerül megjárniuk. A Tibi leperkálja a pénzt, egy árva centje sem marad.

            Livius megáll a bolt előtt, összegörnyedve röhög, kicsit hányingere van nagy izgalom elmúltával.

            - Most mi van? – néz rá megilletődve Tibi, miközben boldogan szorongatja a nehezen megszerzett kincset.

            - Te tényleg nagyon-nagyon hülye vagy – mondja Livius. – Még a metróra sincs elég apród.

            - Lényegtelen – legyint Tibi, tök mindegy neki, ha kell, megteszi az utat visszafél mezítláb, hiszen övé a gitár, a Big Mama, és ez éppen elég a boldogsághoz.

            Másnap reggel, mire Tibi felébred, Livius már elment dolgozni. A kanapé melletti dohányzóasztalon egy tojásos szendvics várja.

szöveg: Miklya Anna

ÉS KISS TIBI SZILVESZTERI ORSZÁGÉRTÉKELŐ INTERJÚJÁT OLVASTAD MÁR?

quimby_1.JPGMiklya Anna-Dömötör Endre

Quimby

(Kultúrkombinát / Bookline, 2013)

320 oldal

A kötethez a Sziget nulladik napjának nézői közül az első ötezer jegyvásárlónak lehetősége van csupán ezer forintért hozzájutni. A kötet előrendelhető a Bookline oldalán 20%-os kedvezménnyel.

https://recorder.blog.hu/2013/07/31/egyszerre_ad_es_kap_reszletek_a_quimby_cimu_konyvbol
Egyszerre ad és kap – Részletek a Quimby című könyvből
süti beállítások módosítása