Berlin hív - rock'n'roll útinapló Papp Szabiék német kirándulásáról

Rockzenészekkel együtt utazni egy turnébuszban kétségtelenül nem egy mindennapos esemény. Vendégszerzőnknek azonban nemrég lehetősége adódott Papp Szabolccsal a Supernemből, Beck Zazával a 30Y-ból és Baksa-Soós Attila író-zenésszel (Rocklitera Volume 01, Rocklitera Volume 02) Berlinbe tartania, ahol ők hárman Miki357 fotós-rendező kiállításán (aki Recorder-címlapfotót is lőtt már) adtak egy rövid koncertet. A turnézás rejtelmei három napban, egy nem éppen szokványos társasággal.

Baksa-Soós Atti és Papp Szabi korábban Loretta címmel készítettek már saját dalt, most pedig egy másodikat vittek Berlinbe, amit külön a Collegium Hungaricumban tartott kiállításra írtak. A Nincs feszkó című szerzemény talán még a fellépés utolsó pillanatában sem nyerte el végleges formáját, én azonban megpillanthattam, milyen az, amikor hasonló közegből jövő emberek előtt lehetőség nyílik mindössze egy rövidke koncert erejéig Berlinbe utazni. Íme, néhány dolog, amit megtanultam a Budapest-Berlin-Budapest útvonal alatt:

1. Tina Turner van olyan jó, mint Elvis és a Rolling Stones együtt

Mindig is érdekelt, hogyan döntik el a turnébuszban, milyen zene szóljon. Budapesten Elvis-szel kezdtünk és a Király zenéjére bontottuk ki a kocsiban az első italokat. Ezt később Rolling Stones-, és Beatles-válogatás követte, de végül a legtöbbet játszott előadó díját Tina Turner vihette haza. Hiába üvöltötték többször is az osztrák vagy a cseh határ felé közeledve a Brown Sugart vagy a Come Togethert, végül mindig Tina Turner nadrágfeszítően szexi hangja dorbézolt az autóban. Közben persze előkerült a nagy zenei nosztalgia, mint beszélgetési téma, amiből kiderült, hogy Papp Szabira és Beck Zazára is óriási hatással volt a grunge, és mindketten haraggal vegyült csalódással beszéltek a 2009-ben érdeklődés hiányában elmaradt budapesti Smashing Pumpkins-koncertről. Aztán a Supernem-frontember egy régi történetet is mesélt első utazásáról Torontóba a ’90-es években, ahol teljesen véletlenül csöppent bele egy Rage Against The Machine-fellépésbe, miközben egy olyan nevenincs együttes volt az előzenekar, mint az At The Drive-In.

2. 7 óra Győr, ha beszállsz egy ilyen turnébuszba

Mindössze hét óra alatt értünk el Budapestről Győrbe, ahol aztán a helyi pláza biztonsági őrei felváltva próbálták megnevelni a szökőkúton teljes ruházatban áttrappoló Baksát és a félmeztelenül sétáló Zazát. Kettejüket végül női fegyverekkel sikerült kimentenem a prüdériában szenvedő egyenruhások karmaiból. Addig hősies sofőrünk – és egyben fotósunk – Sándor Peti, a lehető legrosszabb helyen parkolva várta, hogy folytatódjon a száguldó cirkusz, pedig az utazás előtt még nem is tudta, hogy jogosítvány és alvás hiányában rajta kívül senki más nem képes elvezetni a társaságot Németországig. Becsületére legyen mondva, a teljes utat olyan nyugalomba hajló hangulattal vezette le, hogy az egész útról filmet forgató Spáh Karcsi fél óránként rázendített a hőn szeretett sofőrünket buzdító szurkolói rigmusra.

3. 10 évnek el kell telnie

Egy másik érdekes téma, amit a srácok vetettek fel, hogy itthon még mindig létezik és komolyan meghatározza a zenekarok sorsát az a bizonyos 10 év. Állítólag ennyi időnek kell eltelnie egy zenekarnál, vagy egy rock&roll-írónál ahhoz, hogy komoly, népszerű produkcióvá váljon, és új lehetőségek nyíljanak meg előtte. A Supernem például pont 10 éve létezik, de mire elérték ezt a státuszt, Szabi szerint már tényleg elértek mindent, amit szerettek volna.

4. 1x szívesen felkötnék egy újságírót, de azért téged szeretlek

Az évtizedek óta a zenész szakmában tevékenykedő figuráknak egy ilyen maratoni iszogatás szinte rutinmunkának számít, az én fiatal szervezetem ezt egy kisebb Hunter S. Thompson-történetként élte meg. Ennek köszönhetően a pozitív bemutatkozásomat olyan Csehország környékén sikerült porig rombolnom azzal, hogy megpróbáltam más magyar zenekarok produkciójával kapcsolatban negatív véleményt várni a többiektől. Óriási baklövés volt. Azt azonban hatalmas mosollyal néztem végig, hogy miután Papp Szabi és Baksa-Soós Atti CD-lejátszóba helyezett demófelvételt hallgatva gyakorolták új dalukat, egy német töltőállomás dolgozói annyira megijedtek a díszes társaságtól, hogy 5 perccel 10 óra előtt konkrétan ránk zárták a kutat. Természetesen Zaza és Szabi szájából elhangzott a mondat, hogy egyszer ők azért szívesen felkötnének-megfojtanának egy zenei újságírót, de persze csak viccből.

A megérkezésre végletekig kimerült társaságnak mindössze enni maradt energiája és mindenki azzal a tudattal húzott elájulni, hogy déltől a háromfős zenekarnak be kell állnia az ottani Magyarok Házában. Ez fél-egy óránál több időt biztosan nem venne igénybe, viszont Zaza, alkalmi dobszerkója láttán azonnal szerelembe esett a hangszerrel és a hangzása kapcsán a kezdeti Beastie Boys-t hozta fel példának. Erre a hely egyik vezetője csak annyit mondott, hogy korábban a Quimby is hasonló módon szeretett bele a hangszerbe, de erősködésük ellenére végül nem vihették haza. Estére aztán egész szép kis tömeg gyűlt össze Miki357 kiállítására, ahol a fotói mellett több videós munkáját is bemutatták. Baksa-Soós Attila, Papp Szabi és Beck Zaza a Loretta és a Nincs feszkó szerzemények előtt egy rövid improvizációt is bemutattak; Baksa fuvolán játszott, Zaza maradt a doboknál, Szabi pedig egy gyönyörű, régi analóg Korg-szintetizátorral kísérte őket. Simán elhallgattam volna még egy darabig, de a koncertnek viszonylag hamar vége lett. Az eseményre egyébként eljött az a Lengyel Rita is, aki mindamellett, hogy Attila unokatestvére, az itthon is igen népszerű Berlin Calling női főszereplője. Paul Kalkbrenner a hazai technofellépések Prodigy-je mellett Wahorn Simon is ott volt a Berlinben működő RotFront zenekarból.

A QUIMBY ÁPRILIS-MÁJUSI EURÓPAI TURNÉJÁRÓL IS EXKLUZÍV ANYAGOKAT KÖZÖLTÜNK.

Wahorn a kábé 20 fős keménymagot átcsalta a Café Burgerbe, Berlin Kreuzberg nevű részén egy fémlemezes táncparkettel rendelkező szórakozóhelyre. Attila és imádnivaló felesége, Gréti, három órán át táncoltak és kvázi kisajátították maguknak a helyet. Olyan négy körül mindenki lelépett, csak Baksa-Soósék maradtak, hogy megkeressék azt a legendás berlini kiskocsmát, ami Iggy Pop törzshelyének számított a Bowie-val eltöltött időszakban, ugyanis mindig ebbe az éjjel-nappal nyitva tartó vendéglátó egységbe jött üldögélni, amikor nem volt kulcsa a saját lakásához. Itt még egy rakás aprót dobáltak a zenegépbe, hogy aztán Gréti egy nem várt társsal kiegészülve énekelhesse az éppen megszólaló dalokat: ő volt Karen Bernod, aki többek között olyan előadókkal dolgozott együtt lemezfelvételen, majd turnézott háttérénekesként, mint Chaka Khan, Erykah Badu, D’Angelo vagy az Incognito. A gerlepár ebből a kocsmából jött egyenesen a turnébuszhoz.

A társaság másnap azzal a tudattal ült a buszba, hogy egy laza 10 órás út vár ránk visszafelé Magyarországra. Mindenki az előző két nap őrületét próbálta feldolgozni. Az órákig tartó csendes pihenő alatt aztán előkerült a magyar ember két legkedvencebb beszélgetési témája: a család és a foci, bár utóbbival annyira nem fárasztanék senkit.

Szabi alig pár hónapja lett apa és Budapest közeledtével egyre többet beszélt arról, mennyire hiányzik neki a kislánya és egyre többször telefonált haza feleségének, de Zaza és Attila is jó ideje élvezi az apaság örömeit. Amikor arról kérdezősködtem, hogy mennyire tolerálják feleségeik a zenész-rocksztár életvitelt, akkor mindannyian pozitívan válaszoltak, mondván egyikük sem vett velük zsákbamacskát, bár így 30 felett már ők is érzik a felelősséget és a megkomolyodás iránti szükségletet.

Mielőtt kiszálltam volna a buszból párszor megkérdezték, hogy mégis mit fogok majd ebből az egészből leírni. Így is bőven kimaradt sok minden, ami jobb, ha a turnébusz utazói között marad. Három nap alatt oda-vissza megjártuk Berlint, megnéztem kicsiben milyen is, amikor magyar zenészek pusztán a móka kedvéért összeraknak két új dalt egy kiállítás-megnyitóra, és ez alatt az idő alatt annyi publikációtól védett anekdotát hallottam, amik évekkel később akár zsarolási alapot adhatnak nekem, ha egyszer pénzre lesz szükségem. Persze lehet, ezekre már nem is fogok emlékezni, csak arra a napokig tartó fejfájásra, amit a Budapest-Berlin-Budapest út életmódja okozott számomra.

beszámoló: Szirom Lia
fotók: miki357, Spáh Károly, Sándor Péter

Papp Szabolcs és Baksa-Soós Attila első közös dala, a Loretta, melyhez miki357 rendezett videót:

a miki357 kiállítás helyszíne Berlinben, a Collegium Hungaricum: