A Király visszatér – Elvis és az első nagy comeback

1968 annyi mindenről szólt. Revolution és Street Fighting Man. Fehér Album és Fekete Párducok. Illés és Prágai Tavasz. Hair és Űrodüsszeia. Mao és Maharishi. Van Morrison és Jim Morrison. Merényletek, diáklázadások, fesztiválok. Olimpia, Vietnám és hidrogénbomba. Bármi megtörténhetett. Csak egyvalami nem volt a levegőben. Hogy egy levitézlett rock and roll király visszaveszi a trónját. Hogy a 33 éves Elvis Presley feltalálja a rock-feltámadást. A Recorder tizedik számának fókusztémája az Újrakezdők, íme hát az első és legnagyobb újrakezdés története.

1958

1958-ban Elvis Presley szupersztár volt. De olyan, amilyet még nem látott a világ. Nem hagyták békén a rajongók. Egész nap, sőt, néha még éjszaka is a háza előtt ácsorogtak, és várták, hátha kijön, vagy bemegy, vagy valami történik. Vagy legalább kinéz az ablakon, esetleg leviszi a szemetet. A csajok rúzzsal írták fel telefonszámukat fehér Cadillacjére. Akkora volt a tömeg, hogy idővel megjelent egy helyi vállalkozó szellem a kis furgonjával. Hot dogot, jégkrémet, üdítőt árult a népeknek.

Aztán Elvis bevonult katonának. Két évre kiesett a körforgásból. A világ pedig kicsit elment mellette. Amit ő a hollywoodi stúdiókból, illetve gracelandi villájából nem nagyon vett észre. Míg a Beatles lemezről-lemezre fejlődött, az énekes egyre gagyibb filmeket csinált, még gagyibb soundtrack albumokkal. És ha még csak a Beatles miatt kellett volna aggódnia… 1965-68 között a popzene a legizgalmasabb korszakát élte. Ott volt a színen a Beach Boys, a Byrds, a Rolling Stones, a Kinks, a Pink Floyd, a Doors, a Jefferson Airplane, Simon & Garfunkel, a Supremes és a Temptations. Táncolni Motownra és James Brownra illett, elmélyülten bambulni a pszichedelikus zenekarokra, világot megváltani, felvonulgatni meg Bob Dylan-dalokra. A trendek villámgyorsan változtak, aki nem figyelt, pillanatok alatt lemaradt. Az 1967-es Monterey Fesztiválon Jimi Hendrix elküldte a szörf rockot a sunyiba. Elvisről szó sem esett. Őt már nem is kellett elküldeni sehová.

1968

1968-ban az énekes 33 éves volt. És reménytelenül uncool. Hat éve nem volt listavezető slágere. 1961-ben látták utoljára koncertszínpadon. Tévében 8 éve nem szerepelt. Persze, azért a lemezeit még vették az emberek. Egy ideig. Az 1967 őszén megjelent Clambake albumból 200.000 példány sem fogyott, a Billboard listán csak 40. lett.

Elvis karrierjével sürgősen csinálni kellett valamit, amíg van még neki egyáltalán. Menedzsere, Colonel Tom Parker leszervezett decemberre egy műsort az NBC televízióban. Meg is volt a terve, milyen legyen: szmokingos karácsonyi show, ünnepi dalokkal, műhóval, száncsengővel, gyerekkórussal és sztárvendégekkel. Az ilyen mindig működik. Egy fiatal, agilis rendező, John Binder kapta a feladatot, hogy csinálja meg a koncepciót. És neki más elképzelési voltak. Nem érdekelte a szuvenír-Elvis. Ő az igazi, az eredeti Elvis-t akarta megmutatni a nézőket. Aki annak idején forradalmasította a rockzenét. Játssza saját dalait, élőben, kis zenekarral, kis színpadon, közönség előtt. Térjen vissza a gyökereihez. Nagy körítés helyett inkább az előadó tehetsége és karizmája legyen a lényeg.

LEGENDÁS ROCKMENEDZSEREK FURCSA SZOKÁSAIT ÉS ÁLDÁSOS HÚZÁSAIT GYŰJTÖTTÜK ÖSSZE.

Persze, hogy szembeszálljon Parkerrel, ahhoz előbb Elvis-t kellett meggyőznie. Vagyis, kicsit inkább helyre tennie. Nem árt, ha tudja, hogy 1968-at írunk. Fogadást ajánlott az énekesnek, menjenek le a Sunset Boulevard-ra, nézzék meg, hány rajongó rohanja le. Lementek, de Elvis-t nem rohanta le senki. Kínosan teltek a percek. Előbb levette a napszemüvegét. Majd elkezdett hangosan beszélni. A végén már integetett az elhaladó autóknak. Mikor visszamentek a stúdióba már ő is tudta: ennek a show-nak nagyobb tétje van, mint gondolta volna.

A visszatérés

Június első napjaiban kezdődtek a próbák. Előtte Elvis-t elküldték egy hétre Hawaii-ra. Pihenje ki magát, szedjen fel egy kis színt. Feltöltődve, jó kondiban jött vissza. És nagyon elszántan. Gyakorlatilag beköltözött a tévéstúdióba. Tánc-, ének- és beszédórákat vett. Gyúrt és diétázott. Többet dolgozott, mint korábbi filmjein együttvéve. Melléadták régi zenészeit, a gitáros Scotty Moore-t és a dobos D.J. Fontanát. Akikkel annak idején koncertezett. Celeb haverok viszont nem jöhettek be a próbaterembe.

Amikor Binder látta, milyen remek hangulatban telnek a próbák, újabb ötlete támadt. Mi lenne, ha ezt is átmentené a show-ba. Elvis és zenészei csak úgy dzsemmelgetnek, sztorizgatnak, poénkodnak, közönség előtt. A műsor egy része ebből állna. Végül úgy döntöttek, kétfajta koncertet is rögzítenek. Egyiken Elvis a zenészeivel játszik, a másikon egyedül énekel. Ehhez vágják majd hozzá a díszletes produkciókat. Bőrből készült a fellépő ruha. Szexi volt és dögös, feszülős és fekete, egyszerre idézte meg Elvis rocker-múltját, de az új bálvány, Jim Morrison imázsát is. Minden adott volt, már csak egy frappáns záródal hiányzott. Ami jól illett volna 1968-hoz. Próba közben egyszer valaki berohant a stúdióba a hírrel, hogy megölték Bobby Kennedyt, JFK öccsét (pár hónappal korábban Martin Luther Kinget gyilkolták meg, pont Memphisben, Elvis városában – zűrzavaros idők jártak). Meg is volt a téma. Két hét múlva elkészült az If I Can Dream című dal, békéről, megértésről, szeretetről és egy jobb világról, ahol testvérek kéz a kézben, satöbbi.

EGY MÁSIK SOKSZOR ÚJJÁSZÜLETŐ, JUSTIN TIMBERLAKE IS SOKAT TANULT ELVIS-TŐL.

1968. június 27-én került sor az első koncertre. Az énekes síkideg volt a fellépés előtt. „Mi lesz, ha nem fognak szeretni? Ha kiröhögnek?” – kérdezgette az öltözőben. Bindernek úgy kellett kilöknie a színpadra. De előtte megígérte, kidobják az egészet a kukába, ha nem sikerül. (Nyilván nem mondott igazat. Még aziránt is intézkedett a csatorna, hogy a közönségből a fiatal, mutatós csajok legyenek elől, a színpad közelében.) Elvis elfelejtette az összes előre megírt, betanult szövegét. Próbált kicsit rögtönözni, aztán inkább hagyta a fenébe. Majd a zene beszél helyette. Pár szám után már látszott, hogy elkapta a fonalat. Ez itt ma az ő meccse lesz. Bedobott egy poént. Tetszett a vicc a nézőknek. Innentől már nem lehetett megállítani. Nyers volt, őszinte és ellenállhatatlan. Izzadt rendesen a bőrszerkó alatt.

Összesen négy órányi anyag került filmre, ennek csak egy töredéke került be a hatvanperces adásba (az a Little Less Conversation is kimaradt, ami 34 évvel később lett listavezető világsláger, Junkie XL remixében). A tévéshow a Trouble című dallal indul. Mindjárt meg is adja a hangulatot. „Ha balhét keresel, jó helyen jársz…. ha balhét keresel, nézz a képembe … gonosz vagyok, úgyhogy ne szórakozz velem” – énekli Elvis, és még el is lehet hinni neki. Az ezt követő Guitar Manhez több tucat gitározó alak a színpadkép. Vagyis, csak a sziluettjeik. Mert nyilván Elvis az igazi gitár-sztár, mellette mindenki más csak statiszta lehet. A következő bevágás már Elvist és gangjét mutatja, lábuknál az álmodozó, rajongó lányokat. Amikor a Hound Dognál leteszi a gitárt, és körbe-körbe járkál a szűk kis színpadon, már olyan, mint egy ketrecbe zárt vadállat, ami bármikor kitörhet. Vagy inkább, ahogy Paul De Noyer, angol újságíró fogalmaz: „mint egy bokszoló a ringben, aki kész kiállni bárkivel.” A trónkövetelők is kapnak egy laza fricskát: „Bírom ezeket az új bandákat… a Beatles-t, a Byrds-öt …. meg … mittudomén ….” és közben koppint egyet az ujjával a Gibsonon. Végigmegy minden nagy slágerén, a Heartbreak Hoteltól a Jailhouse Rockig. A Love Me Tendert feleségének, Priscillának énekli, aki szintén ott van a közönségben. Még itt is megereszt egy viccet. "Tőled lett teljes az életem” helyett azt énekli, hogy „miattad ment tönkre az életem”. Van még benne egy párszámos gospel-betét és egy karácsonyi dal is, hogy a menedzser se morogjon. És persze az új szám, az If I Can Dream. Amit már egy fehér öltönyös, pecsétgyűrűs, showman Elvis énekel. Hatalmas, pirosan villogó ELVIS felirat előtt. Világbéke! Finálé!

A comeback hatása

Elvis 1968 nyarán megteremtette a rock-comeback műfajt. És közben tulajdonképpen feltalálta az unplugged koncertet is – úgy húsz évvel az MTV előtt.

1968. december 3-án sugározta a tévé a műsort. Elvis otthon nézte Gracelandben. Bámulta a dobozt és mellette a telefont. Felesleges volt aggódnia. Jöttek a gratulációk. Mint kiderült, vele együtt még 32 millió néző ült a képernyők előtt. A teljes nézettség 42%-át vitte el a műsor.

A show feltámasztotta Elvis karrierjét. A Király visszatért, a világ újra az övé volt. Lejött a filmvászonról és visszatért a koncertközönséghez. „Soha többé nem fogok olyan dalt énekelni, amiben nem hiszek. Nem vállalok olyan filmet, ami nem tetszik” – mondta. 1969 januárja már egy memphisi stúdióban találta. Talán legnagyobb, de mindenképpen legérettebb dalai ebből a session-ből születtek. Visszahódította a listákat is, a Suspicious Minds, az In The Ghetto és a  a The Wonder Of You című slágerekkel. 1969 őszén már duplaalbummal jelentkezett, From Memphis To Vegas/From Vegas To Memphis címmel. És a hipszter folyóirat, a Rolling Stone címlapjáról mosolygott vissza a közönségre. Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet megállítani. És ellenfele is csak egy van: saját maga. Illetve, minden hájjal megkent menedzsere.

A következő évben 82.000 dolláros ajánlat jött, pár londoni koncertért. Megkérdezték Colonel Parkert, elég lesz-e. „Nekem igen. És Elvisnek mennyit fizettek?” – kérdezett vissza. Elvis 1968 után bármit megtehetett volna. Meg volt hozzá a hite és a hitele is. De úgy érezte, neki már nincs mit bizonyítania. Inkább Las Vegast választotta. Ott fizették érte a legtöbbet. Kaszinóközönségnek énekelt, elkezdett puffadni, egyre extrémebb fellépőruhákat hordott. És lassan önmaga paródiája lett. 1973-ban elvált felségétől. Ez még külön betett neki. Rákapott a gyógyszerekre, időnként bevett egy egész patikát. Talán ő maga is tudta, hogy ezt így nem lehet sokáig csinálni.

A hetvenes évtized végére már a punkot hívták zenei forradalomnak. Pedig sok új dolgot nem hozott, nyers volt és primitív, mint az eredeti rock and roll. „Nincs Elvis, Beatles vagy Rolling Stones 1977-ben”, énekelte Joe Strummer, a Clash énekese. Aki amúgy elég sokat köszönhetett a Királynak. Persze nem az elhízott, öltönyös, Las Vegas-i Elvisnek, hanem a fiatal, bőrdzsekis memphisinek. 1977 márciusában jött ki a dal. Elvis öt hónap múlva halott volt.

Fábián Titusz

az Elvis 68 Comeback Special teljes egészében: