Sérült lemezzel harangozza be új albumát Little Boots

2013.03.19. 18:18, Frontrecorder

little boots_1.jpg

Broken Record a címe a brit elektropop-tündér Little Boots hamarosan megjelenő második albumát beharangozó dalnak, amelyet a közösségi médiát lelkesen használó énekesnő rögtön meghallgathatóvá tett. 

littlebootsnocturnescover.jpgAz egy évvel ezelőtt pont Budapesten dj-zett, a Recordernek interjút is adó Victoria Hesketh, azaz Little Boots közel négy évet váratta a második albumával rajongóit (köztük bennünket), akiknek most már csak május 6-ig kell türelemmel lenni, akkor jelenik meg ugyanis a cuki dalszerző-billentyűs-énekesnő Nocturnes című új stúdiólemeze.

MINDEKÖZBEN LITTLE BOOTS EGY TÁNCZENEI SZUPERGRUPOT IS ÖSSZEHOZOTT, ÍME.

Az albumról annyit már elhintett az újabban aktívan instagramozó szőke Kiscsizma, hogy hangzásában sokrétű anyagra számíthatunk, a producer pedig a DFA Records társalapítója, az egy ideig az UNKLE-ben is részt vett Tim Goldsworthy volt. Továbbá a - két korábbi single-t, a Shake-et és az Every Night I Say a Prayert magába foglaló, a tavaly nyáron kiadott Headphones-t viszont nélkülöző - számlista is publikus, lásd alább:

01. Motorway
02. Confusion
03. Broken Record
04. Shake
05. Beat Beat
06. Every Night I Say a Prayer
07. Crescendo
08. Strangers
09. All for You
10. Satellite

De a szavak helyett inkább beszéljen az új lemezről a zene, úgyhogy jöjjön is ez a bizonyos albummegelőlegező dal, a pulzáló ritmusú Broken Record, amelyben Little Boots egy olyan nőként énekel, akit lépten-nyomon üldöz az ex-pasijának emléke:

Itt pedig a Little Boots szájtján email címért cserébe letölthető Motorway artisztikus, fekete-fehér videoimpressziója:

Végül pedig egy rövid színfalak mögötti videó az album stúdiómunkálatairól:

Címkék: little boots
https://recorder.blog.hu/2013/03/19/serult_lemezzel_harangozza_be_uj_albumat_little_boots
Sérült lemezzel harangozza be új albumát Little Boots
süti beállítások módosítása