„Szeretem a merész dolgokat” – Csepregi Éva (interjú)

2013.03.05. 14:30, rerecorder

Csepregi Éva Neoton-átdolgozásokkal jelentkezik, mégpedig Neoton Swing címmel jelenteti meg lemezen a zenekar nagy slágereit és kevésbé ismert gyöngyszemeit jazzes, swinges hangulatú verziókban, melyekből hamarosan itt a Recorderen lehet először meghallgatni néhányat. Az énekesnő az anyagot élőben is bemutatja március 16-án a SYMA-csarnokban. Csepregi énekleckékről, férfi énekes példaképekről, első meghatározó élő zenei emlékéről mesélt és ha már koncertezés, természetesen a furcsa japán szokásokról és bejátszhatatlan szovjet stadionokról, sőt elárulta a Neoton-sikerek titkát is.

- Mi adta az apropót ahhoz, hogy egy swinglemezt készítsen? Hogyan indult ez a történet?

- Először is nagyon szeretem a merész dolgokat, a kihívásokat, az ötleteket. A Neotonnal már nehéz új dalokban gondolkodni, mert van egy komoly kincs, amit mi állandóan viszünk magunkkal, ezek pedig maguk a Neoton-dalok. Komoly kihívás közéjük új számokat illeszteni. Volt ugye egy nagy megakadás a Neoton történetében, a nagy válás és utána igen nehéz volt felvenni a láncszemet, ma meg aztán pláne nem egyszerű új lemezt eladni, dalokat elfogadtatni a rádióban. A swinglemez története úgy indult, hogy Hajós-Dévényi Kristóf (az Unbending Trees, az Empty Music, a Tövisházi Ambrussal közös The Gomb énekese – a szerk.) felvetette az ötletet, ő egyébként egy nagyon komoly Neoton-rajongó – bár megjegyzem, talán nincs minden koncerten ott, és ezért morognak is a törzsrajongók, hogy „Kristóf! Ekkor, meg ekkor hol voltál?” (nevet) Kristóf viszont rendkívül jól ismeri a történetünket és az ő ötlete volt, hogy kellene csinálni egy Neoton Swinget. Engem nem a Kristóf hívott fel, hanem a dalok többségének a szerzője, Pásztor Laci. Csak annyit mondott a telefonba, hogy „Szia, Neoton jazz!” Baromi jó ötletnek tartottam és akkor még nem is tudtam, hogy arra gondolnak, hogy én énekeljem. Elkezdődött egy hosszú őrlődés, hogy milyen is legyen. Kristóf egyik Unbending Trees-es zenésztársával Honyecz Ferivel, valamint Galambos Zoli zongoristával kezdtük az ötletelést, mutogattak különböző stílusú dalokat, amik nagyon szépek voltak, de mondtam nekik, hogyha ez ilyen lesz végig, akkor nagyon depresszív anyag fog születni. Bennem a jazz játékosabb műfajként él, vidámabbként.

- Klasszikus jazz standardeket mutattak példaként, vagy rögtön Neoton-átültetéseket?

- Neoton-számokból készítettek verziókat. A legelső, amit áthangszereltek az a Latin szerenád volt, aztán a Dal a repülésről, Régi zongorám, Emlékül és így tovább. Ezek meg is maradtak abban a formában, de jött egy újabb ötlet, hogy Czomba Imre (zeneszerző, zongorista, billentyűs hangszereken játszik többek között Zoránnal, Presser Gáborral, Török Ádámmal – a szerk.) is beszállna a munkába. Galambos Zoli fantasztikus zongorista, de az Imre is átdolgozott egy-két nagy slágert, a Nyár van-t, a Holnap hajnalig-ot és ezek meg a másik hangulatnak lettek a prototípusai. Ezek a dalok közelebb voltak ahhoz, amit én elképzeltem. A harmincas évekbeli bigbandes, vidám swinghez. Amikor ezek az irányok kialakultak és elkezdtünk a felvételeken komolyan dolgozni, akkor még mindig ott volt a kérdés, hogy én ezt hogyan fogom megcsinálni. De az Imre az énekben is sokat segített.

POPZENÉSZ ADDIKCIÓS CIKKÜNKBEN CSEPREGI ÉVA IS ELÁRULTA, HOGY MI AZ Ő SZEMÉLYES DROGJA, ITT KI IS DERÜL RÖGTÖN.

- A jazzes intonálás elsajátítása nem szükségszerűen következik a popzenéből.

- Pontosan. Éppen ezért is vettem leckéket Micheller Myrtilltől, aki először csak nézett furcsán, hogy én miért akarok tőle órákat venni, mit tud ő nekem mondani. De ez egyáltalán nincs így, a jazzéneklés fontosabb kritériumait meg kell ismerni, és nagyon-nagyon sok mindent tanultam tőle.

- Mi volt a koncepció a dalok válogatásakor?

- A Laci azt mondta, hogy maradjunk meg azoknál, amik adják magukat. Van egy dal, amit még Bob Heatlie (Csepregi Éva fiának, az 1992-ben született Dávidnak az édesapja – a szerk.) írt nekem, a Thinking Of You, de A dizőz búcsúja volt a magyar címe. Ez rögtön egy olyan példa, ami adta magát, szinte hozzá se kellett volna nyúlni, de persze ezt is átalakították a fiúk. Én viszont azt mondtam, hogy nem, kezembe vettem a lemezborítókat és soroltam: Don Quijote, Holnap hajnalig, Nyár van, Ha szombat este táncol, jöttek sorban a nagy slágerek. Ezt végül lenyelte a Laci és most, amikor meghallgatta a végeredményt, azt mondta, hogy jobb lett, mint amire gondolt. Jakab Gyurinak voltak gyönyörű dalai, amiken akkoriban talán még kicsit tréfálkoztunk is, mert a Santa Maria mellett nem voltak akkora slágerek, viszont koncerten mindig szétverték ezekre a házat. Ameddig a Gyuri állt volna az egyes dalok végén a zongora mellett, addig tapsolt volna a közönség. Annyira nagy sikere volt mindig. Hozzá mertem nyúlni az egyik ilyen szerzeményéhez is, a Régi zongorámhoz, ami egy csodálatos mű. Kristóf ötlete volt, de nagyon egyetértettem vele: ráírtuk a borítóra, hogy Jakab György emlékére készült a lemez. A Gyuri volt nálunk az az ember, aki a jazz-ből nőtt ki, neki köszönhető, hogy a Neoton-dalok, annak ellenére, hogy slágerek voltak és hogy diszkószámok voltak, mégis mindig mély tartalommal szólaltak meg. Annak, hogy most odakanyarodtam a swing felé, a Gyuri nagyon örülne. Büszke lenne rá, hogy a dalok így is meg tudnak szólalni. Van aztán a Dal a repülésről, ami a Nyolc évszak című tévésorozatnak volt a zenéje, és csak a sorozat gyűjteményes lemezén szerepel. Nem is értem, hogy miért nem raktuk rá egyetlen Neoton-lemezre sem, pedig az is fantasztikus. Játszottam egy egyszemélyes darabot, a Shirley Valentine-t, amibe beleraktunk Neoton-dalokat is. Nagyon jól illeszkedtek Shirley szabadságba való vágyakozásához. Ott már szerepelt a Dal a repülésről, nagyon odavágott. Mindig megtalálják ezek a dalok a helyüket. Most a Szép nyári nap című darabban is nagyon jól csoportosulnak egy hetvenes évekbeli történet köré. Amikor néztem a próbákat, el is bőgtem magam, olyan meghatóak. És mindez a nagyon jó szövegeknek, Hatvani Emese dalszövegeinek is köszönhető.

- A lemezfelvétel hogyan zajlott?

- Csavarokkal. Törökbálinton felvettük az albumot és a kiadó azt mondta, hogy nagyon jó. De vegyük fel újra. Kiderült, hogy nem abba a mikrofonba kellene énekelni, amibe én énekeltem, hanem egy régebbi típusba, ami sokkal jobban visszaadja a jazz hangulatát. Teljesen igaza volt a Hunnia Kiadónak, Hunka Róbertnek ebben és azt is javasolták, hogy adjak többet magamból, nem kell olyan szigorúan ragaszkodni a swinges intonáláshoz. Mindazt, amit a Myrtilltől tanultam, azt átfogalmaztam magamra. És végül azt mondtam, hogy oké, akkor ez lesz a Neoton Swing. Nagyon nagy felelősség ezekhez a dalokhoz hozzányúlni. Vegyük például a 220 felett-et. A "mi a Neoton?”-kérdésre a legtöbben azt felelnék, hogy a 220 felett. Az emberek szeretik úgy hallani a dalokat, ahogyan megszülettek. Én viszont ezt egy játéknak tekintem, egy show-nak, amibe nagyon sok minden belefér. Nekem a jazz, az kaland, szabadság és kihívás, ezt rá is írtam a cd-borítóra és a közönséget is egy ilyen kalandozásra hívom.

- A március 16-i koncert a SYMA-csarnokban, a Neoton Swing Show milyen lesz?

- Elegáns. Lesz pulpitus, karmesterrel, zenekarral. Rod Stewart swing show-ja láttán mondtam, hogy egy ilyet szeretnék én is. Minden legyen élőben, elegánsan, de közben legyen játékos is, ami leginkább majd a ledfalon fog megjelenni. A koreográfus azt mondta, hogy biodíszletek lesznek az emberek, akik nem csak táncolnak, de játszanak is. A lemez anyagán túl szerepelnek majd a programban még más dalok is, mert azok nélkül túl rövid lenne a koncert. A Százszorszép, a Kék korszak, ezek nem kerültek a lemezre, de szeretném, ha a koncerten megszólalnának. A Smile Again is ilyen dal, ez itthon nem nagyon ismert, mert egy angol nyelvű japán lemezen szerepelt, de nagyon szeretem. Robbie Williams Albert Hall-beli koncertje volt a másik, ami nagyon tetszett. Ő egy klasszikus szórakoztató, felülmúlhatatlan, ahogy a közönséggel bánik. Azért a show-nak lesz egy kisebb változata is, ami kisebb színpadokon is tud majd működni.

- Turné is lesz a Neoton Show-ból?

- A terveink szerint igen, elvinnénk a nagyobb városokba, de szeretnénk vele kisebb helyeken is megjelenni, mint például az Orfeumban, egy kis zenekarral. Bőgő, zongora, a dalok nagy részét át lehet ültetni ilyen formába is. Nekem a kedvencem a Don Quijote, ami egy olyan dal, hogy soha nem lehet kihagyni a repertoárból. Amikor először meghallottam annak idején demóverzióban, akkor nem gondoltam volna, hogy ez lesz a legnépszerűbb száma a Neotonnak Japánban. Többet adtak el belőle, mint a Santa Mariaból. A koncerteken is mindig a vége felé kerül elő. Az elől állókon látom, hogy úgy érzik, ez a dal most rólam szól. Ebben a swinges változatban kicsit olyan lett, mint a Rózsaszín párduc, kicsit incselkedő, kicsit történetmesélő, de sejtelmes is, van benne egy kis vokál is. Erre a lemezre nem jellemző a vokál, de nagy nehezen kisajtoltam a fiúkból, hogy itt-ott legyen benne. A Szombat este táncol lett egy igazi befejező szám, minden elszabadul, a hangszerek szólóznak, igazi dzsembori, na abban szerepel egy nagyon jó gospel-kórus a végén. Azt szeretném elérni ezzel a lemezzel, hogy akik meghallják, azt mondják, hogy igazi, fantasztikus zenét kaptam, olyan zenét, ami utaztat.

A NEOTON FAMÍLIA A SPORT ÉS ZENE KAPCSOLATÁT TÁRGYALÓ ÍRÁSUNKBAN IS ELŐKERÜL.

- Nagyon lelkes a lemezzel kapcsolatban, akár még egy hasonló folytatást is el tud képzelni?

- Érdekes kérdés, ezen még nem gondolkoztam. De ki tudja, talán érdemes lesz majd folytatni. Most mindenesetre azon törjük a fejünket, hogy lehet, hogy jó lenne megcsinálni a lemez angol nyelvű változatát is.

- Ha már az előbb az utazásnál és Japánnál és akár ennek a lemeznek egy külföldi bemutatásnál tartottunk, beszélgessünk kicsit a koncertélményeiről. Mi az első élő zenei emléke, amit nézőként élt meg, amikor még nem volt énekes?

- Nem egy nagy koncert volt, az anyukámmal elmentünk egyszer sétálgatni, még nem volt udvarlóm. A Margit-szigeten jártunk, akkor már énekelgettem és talán már jártam a Hoffmann Dönci bácsihoz korrepetálásra, gimnázium első évében lehetett. A Margit-sziget nagyszállójában egy zongorás ötórai tea volt egy kis zenekarral és egy hölgy énekelt. Fogalmam sincs, hogy ki volt ő. Leültünk, néztük őt, és amikor leénekelte a dalait, akkor jött egy férfi és a hátára terített egy nagyon szép kabátot, hogy meg ne fázzon és lekísérték a színpadról. Ekkor azt mondtam, hogy ez azért valami. Ott énekel fent, aztán jön valaki, aki barátian betakarja, lekíséri, természetesen siker is volt, tapsoltunk. Ez az, amit én is szeretnék elérni. Ez volt az első meghatározó élmény.

- Beat és rockkoncertekre nem is nagyon járt akkoriban?

- Omegára jártam. Onnantól kezdve a Mecky (Kóbor János énekes mindenki által használt beceneve – a szerk.), főleg a kezdetekkor, nekem olyan példaképszerűség volt. Tetszett a kicsit feminin mozgásvilága a nagy lobonccal. Külföldi előadókat itthon nem nagyon lehetett látni, videón összeszedett koncertélményeim voltak. A Rod Stewartnak láttam néhány koncertjét és nagyon szeretem. Rájöttem, hogy nekem a férfiénekesek a példaképek, ők tetszenek koncerten, tőlük tudok a legtöbbet ellesni. Ilyen még Anthony Kiedis is, a Red Hot Chili Peppers-ből a mozgásával. Ha más talán nem is veszi észre, de én tőlük egy kicsit, egy-két dolgot el szoktam sajátítani.

- Mostanában milyen előadók ragadták meg élőben?

- Mostanában a Green Day rázott meg a legjobban. Nekem minden idők legjobb produkciója, ehhez foghatót élőben nem láttam. Amit Billie Joe művel a színpadon… Csak azt sajnálom, hogy én már nem tudok ilyet nyújtani (nevet). Aztán Lady Gaga produkciójától is nagyon el voltam ájulva. Amit ő összedolgozik a színpadon. Madonna koncertjét is nagyon szerettem. Ő volt az első olyan énekes, akitől tetszett, hogy táncol a színpadon. Nem szeretem, amikor beállított koreográfia van, valahogy mindig elveszi a figyelmet, de nála inkább aláhúzta a dalokat és erősítette a produkciót. Pink nagy kedvencem még, az új lemeze is nagyon megfogott, ő is elképesztő volt élőben.

- Külföldön, akár Neoton-turnék során volt alkalma megtekinteni egy-egy jó koncertet?

tn_1beolvasás0014.jpg - Madonnát például Bécsben láttam, direkt miatta mentem ki. Vagy hatalmas élmény volt a Queen, de nekik kint voltam a népstadionos nagykoncertjükön is. Bár ezeket a hatalmas stadionkoncerteket ma már nem annyira szeretem, de mindig nagy élmény már csak ott lenni is.

- A Népstadionban a Neoton is fellépett.

- Akkor is úgy éreztem, hogy ezt már nagyon nehéz befogadni. Elérni ott a közönséget. Most eszembe jutott még egy korai koncertélmény, Louis Armstrong a Népstadionban a hetvenes években. Anyuékkal mentünk, és néha kicsit untam gyerekfejjel, de összességében az is felejthetetlen volt, pláne, hogy aztán én is felléphettem ugyanott 2005-ben. Ez is egy megvalósult álom.

- A Neoton külföldi turnéi során milyen emlékezetes élménynek érték az ismeretlen világ befogadásán túl?

- Arra emlékszem tisztán, hogy amikor először mentünk Japánba 1981-ben. Akkoriban a Neoton még kicsit botladozott itthon. Ott pedig egy nagyon átgondolt, nagyon profi menetrend várt bennünket, a világítástól az utolsó díszletig minden ki volt találva. A legnagyobb élményünk az volt, hogy alig kellett beállni, mindent megcsináltak helyettünk. És minden koncert ugyanolyan profi volt. A közönség is meglepő volt, ismeretlen szokásokkal ismerkedtünk meg. Koncert közben felálltak, odaszaladtak a színpadhoz és hoztak mindenféle ajándékokat, hol nekem, hol a Pál Évának. Be is jártuk teljesen az országot, az volt a turné címe, hogy Jumping Tour. Gyakorlatilag az összes nagyobb szigeten megfordultunk, két és fél hónapig tartózkodtunk az országban. Ráadásul kiegészültünk japán zenészekkel, fúvósokkal, kongással, igazi nemzetközi tapasztalat volt minden téren. Egy film is készült róla, plusz koncertlemez is, de ezek csak Japánban jelentek meg. A Szovjetunióban is emlékezetes fellépéseink voltak 1983-ban. Mindössze két helyszínen játszottunk: Moszkvában és Leningrádban. A moszkvai Luzsnyiki Stadionban, azon a hatalmas olimpiai helyszínen 15 koncertünk volt egymást követő napokon (nevet). Jó hogy, le volt függönyözve egy része, de azóta nem megyek le a nézőtérre, hogy megnézzem milyen a színpad. Felmentem a legfelső karéjba és azt mondtam: „Úristen, innen se látni, se hallani nem fognak semmit!”

- Itthon milyen emlékezetes koncertjei voltak a Neotonnak a nyolcvanas években?

- Miután beindult a zenekar, minden tavasszal és ősszel volt egy turné. De ami nagyon emlékezetes volt, az az, amikor Erdős Péter, a menedzserünk, kitalálta, hogy legyen húsz előadás az Erkel Színházban 1987-1988-ban. Ettől mindenki dobott egy hátast. „Péter! Ebben el fogunk vérezni!” Péter általában így állt a dolgainkhoz: „a siker a ti sikeretek, a bukás az én bukásom.” De össze tudott jönni, minden hétfőn volt egy koncert az Erkel Színházban 20 héten át. Azt mondták, ha az első három elkel, akkor utána megy, ameddig csak akarjuk, mert a híre elviszi. Ott már bejött az, amit mindig szerettem volna, hogy beálljanak a manírok, minden flottul működjön. 1979-ben még volt olyan turnénk, amin nem sokan voltak a nézőtéren, de a Péter akkor megtanította nekünk, hogy akkor is úgy adjuk le a műsort, mintha telt ház lenne, üres nézőtér előtti próbán is úgy kellett játszanunk, mintha ezrek tombolnának. Szerintem ez volt a sikerünk titka.