"Vezettem kombájnt, igen” – Mark Lanegan (interjú)

Mark Lanegan (Screaming Trees, Queens Of The Stone Age, The Gutter Twins, Isobel Campbell-lel közös lemezek, szólómunkák, közreműködés a Soulsavers-szel és még tucatnyi másik projekt, idén remek lemez Blues Funeral címmel) hírhedt interjúalany, pontosabban csak túlzottan is a hangulatától függ a vele készült interjúk sikeressége. Ha olyan kedve van, nem is válaszol. Csütörtökön este se beszélt sokat teltházas koncertje közben az A38-on, de nem is azért voltunk ott, hanem leginkább páratlan éneke miatt, és nem is okozott csalódást. Hogy ehhez kora délutáni beszélgetésünk során bármi apróságot is hozzátett, az csak bónusz volt. Végül is egészen sok minden kiderült: hogyan tanult meg énekelni kombájnvezetés közben, mi volt a motiváció a mögött, hogy elkezdjen gitározni, és például az, hogy miért készített most egy karácsonyi feldolgozáslemezt. Kazettára rögzítettük a beszélgetést, Mark persze – akinek rengeteg demója veszett oda, mert tönkrementek a régi szalagjai – lecsapott a témára: „ilyenből nekem is van otthon vagy ötszáz darab egy nagy dobozban, szeretem őket.” Jó start.

- Már a Screaming Trees működése idején elkezdtél szólólemezeket is megjelentetni, aztán váltogattad a két világot. Hol sokat kollaboráltál más zenészekkel, hol szólóalbumokat adtál ki. Mennyire fontos a két világ közti egyensúly?

- Igazából egy lehetőség miatt kezdtem el szólólemezek is megjelentetni a zenekar működése alatt. Barátok voltunk Kurt Cobainnel, gyakran hallgattuk Leadbelly dalait és egy nap az jutott eszünkbe, hogy készítsünk egy lemeznyi Leadbelly-feldolgozást! Stúdióba is vonultunk ezzel a félkész, kicsit komolytalan ötlettel, felvettünk pár dalt, de aztán annyiba hagytuk. Viszont Jack Endino, aki közreműködött a felvételeken, a Sub Popnak dolgozott és szólt, hogy a cége szeretne kiadni egy szólólemezt tőlem. Ugyanekkor történt, hogy a Screaming Trees-ből két másik srác is kiadott amolyan szólólemezeket – projektnév alatt, de lényegében szólók voltak azok is. Szóval, gondoltam, miért ne. Egyfajta reakció volt, hogy lett szólókarrierem. És az sem volt mellékes, hogy rengeteg pénzt ajánlottak. Nos, rengeteget. Ma az a pénz semminek sem számítana, akkor viszont (gondolkozik) kábé hússzorosa volt annak az összegnek, amit addig a pontig bárki kifizetett nekem lemezkészítés címén. Na, ekkor kölcsönkértem egy akusztikus gitárt, vettem egy kottásfüzetet, és megtanultam pár akkordot. Ez volt a motivációm, hogy elkezdjek saját dalokat írni. Gyűlölöm ezt mondani, de így volt.

- Az hogy manapság hogyan oszlik meg a közreműködések és a saját munkák közti idő, az mi alapján dől el?

- Nem volt szándékos ez a hosszú, nyolc éves szünet két saját lemezem között, egyszerűen nagyon elfoglalt voltam a többi zenekarral, projekttel. Olyan lehetőségek merültek fel, amiket mind szívesen csináltam, szóval a szólómunka egyre halasztódott. Most már viszont nagyon sok megkeresést visszautasítok. Majdnem mindent. Most csak a saját dolgaimmal akarok foglalkozni. Készítek egy következő szólólemezt, de előbb jövőre kijön egy lemezünk Duke Garwooddal (és rá is mutat az A38 backstage-ében előttünk éppen ekkor elhaladó zenésztársára – a szerk.). Aztán egy ponton még alighanem lesz egy másik Gutter Twins-album, de ennél már tényleg nem látok előrébb. És nem is szándékozok bevállalni mást. Szólóévek jönnek most.

- A Screaming Trees a grunge egyik előfutára volt, de valahogy mégsem illeszkedett igazán a mozgalomba, nem is voltatok tősgyökeres seattle-i zenekar. Hiányzott valami a legnagyobb szintű áttöréshez?

- Nem Seattle-ben nőttünk fel, én Ellensburgból származom, de 1989-ben már mindannyian ott éltünk, akárcsak az aberdeeni Nirvana. Ott készítettük a lemezeinket, ott éltünk a zenekar feloszlásáig, de az igaz, hogy ritkán játszottunk a városban, inkább más államokban turnéztunk. Mondjuk ez a tősgyökeresebb seattle-i zenekarokra is igaz volt a kilencvenes évek elejétől. Már egyikük sem lépett fel a városban, csak amikor turnézott, egyetlen dátum volt odahaza és annyi. Nem tudom, mi elégedettek voltunk azzal, amit elértünk.

- 1996-ban jelent meg az utolsó albumotok Dust címmel, ahogy sok rajongónak, úgy nekem is az kedvenc lemezem a zenekartól, még ma is csúcsalkotásnak tűnik. Ti is azt éreztétek, hogy kihoztatok magatokból mindent, vagy más frusztrációk miatt szűnt meg a zenekar?

- A Dust után még volt néhány demo-sessionünk a következő években, az Epic-hez kötött még minket a szerződés, és ezek a dalok nemrégiben meg is jelentek, de több mint tizenöt évig voltunk együtt, ami több mint kétszer olyan hosszú idő, mint ameddig a leghosszabb szerelmi kapcsolatom tartott. Amikor elindult a zenekar 19 éves voltam, tizenöt évig voltam ebben a zenekarban. Ennyi idő bármiből elég. Lényegében a Dust után már feloszlottunk, úgyhogy megkönnyebbülés volt, amikor végleg bedobtuk a törölközőt. Sok esetben az se számít, ha egyre jobb lemezeket készítesz. Én így éreztem különben.


- Szerinted is a Dust volt legjobb alkotásotok?

- Igen-igen. Szerintem az utolsó két lemez volt egyedül jó anyagunk, a többit egyáltalán nem szeretem. Ha rajongó lennék, lehet, hogy tetszene belőlük valami, de alkotóként nem tartom őket jónak.

- Kinek az ötlete volt feldolgozni Leadbelly-dalait? A tiéd vagy Kurt Cobainé?

- Együtt találtuk ki. Hallgattuk Leadbelly-zenéit és jött az ötlet. Már nem emlékszem, hogy konkrétan melyikünknek jutott az eszébe.

- Mit szóltál, amikor egyfajta új irány lehetőségét villantotta fel Cobain pályáján, hogy feldolgozta az MTV Unpluggedon?

- Megkért, hogy együtt adjuk elő a dalt, de volt egy korábban lekötött fellépésem, így nem tudtam elmenni a felvételre.

-  Az elmúlt évek sok-sok projektje közül az Isobel Campbell-lel közös alkotói munka tűnik a legfontosabbnak számodra, háromszor is nekiálltatok új albumot készíteni. Mi hajtotta a vele való munkát?

- Nyilvánvalóan élveztem a vele való munkát, máskülönben nem csináltam volna. A közös turnézásokat is nagyon szerettem. Noha soha nem gondoltam volna, hogy lesz három közös lemezünk is, mégis így volt megírva.

- Fogtok még együtt lemezt készíteni?

- Jelenleg nincs ilyen tervünk.

- És mi a helyzet a Mad Seasonnel, azt olvastam, hogy több számot is énekeltél a készülő albumra.

- Nincsen készülő album, lesz egy díszdobozos kiadás az egyetlen lemezből, aminek lesz egy bónuszlemeze és azon lesz három korábban befejezetlen bónuszszám. Azokat énekeltem fel, de ez minden. Ha lesz is új Mad Season-album, azon nem én fogok énekelni.

- Általában gitáron komponálsz,de az idén megjelent Blues Funeralt a bevett módszerek helyett főleg billentyűsökön írtad, sok dobgéppel. Új utakat kerestél a sok kollaboráció után?

- Nem igazán. Egyszerűn volt a közelemben néhány szintetizátor és dobgép akkoriban és gondolom kitalálom, hogyan is működnek. Alapvetően csak arról volt szó, hogy jól akartam érezni magam. Szórakozni kicsit új hangszerekkel. Nem tudom, hogy honnan jöttek a dalok. Ezek bújtak elő a hangszerekből.


- A közreműködések mellett a feldolgozások világa az, ami állandóan visszatérő elem a pályádon. Olyannyira, hogy igazi zenerajongó típusnak tűnsz, aki sok lemezt meghallgat.

- Szeretek saját dalokat írni, eljátszani is szeretem őket, de amikor zenét akarok hallgatni, akkor nem fogom feltenni valamelyik lemezemet. Márpedig gyakran szeretek hallgatni valamit pusztán a zene élvezete miatt. Öröm és elégedettség is van abban, amikor elkészülök egy saját albummal, de egészen más érzés, másfajta szeretet van bennem mások dalai iránt. Részben azért szeretem mások dalait feldolgozni, mert egyáltalán képes vagyok ilyesmire, részben pedig azért, mert ilyenkor garantáltan olyasmit fogok játszani, amit nagyon szeretek. Tisztán személyes öröm ez számomra.

- Tegnap meghallgattam a karácsonyi EP-d, amit ezen a turnén árusítasz, azon is remek feldolgozások szerepelnek. Miért gondoltad, hogy idén te is kiadsz egy ilyen ünnepi kiadványt?

- Nos, karácsony előtti napokban lesz két szólókoncertem, 22-én Hollandiában, 23-án Belgiumban lépek fel egy speciális műsorral, akusztikus hangszerekkel. A turnémenedzserem vetette fel, hogy „nem lenne jó ötlet egy karácsonyi lemezt árusítani ezeken a koncerteken?” Hát, nincs túl sok karácsonyi szám, amit kedvelnék, de azért találtam párat és megcsináltam a lemezt. Andy Williams, aki nemrégiben hunyt el, volt számomra a legnagyobb énekes az egész világon. Éppenséggel januárban fogok csinálni egy feldolgozáslemezt és három dalt is felveszek arra, amit az ő repertoárjából tanultam. Az O Holy Night ezen a karácsonyi EP-n az én karácsonyi tisztelgésem Andy Williams felé. Úgyhogy ez volt az egyik indikátor abban, hogy megcsináltam ezt a kis karácsonyi lemezt.

- Kiktől fogsz még feldolgozni ezen a készülő új lemezen?

- Még nem vagyok benne biztos, hogy kiktől. De az biztos, hogy Andy Williams-től lesz több dal is.

- A saját zenéidre fogsz koncentrálni a jövőben, ahogy most mondtad. Megvan már az elképzelés, hogy milyen irányba indulsz az új dalaiddal?

- Épp nincs nálam a kristálygömböm (nevet). Olyan dalokon szeretnék dolgozni, amik elárulnák, hogy milyen legyen a hangzásuk. Ezen a legutóbbi lemezen is a dalok kezdték el meghatározni a megszólalást, a struktúrákat, a koncepciót. Én csak írtam őket, és a kezemben alakultak úgy, ahogy éppen alakulni akartak. Ha kész voltam eggyel, az meghatározta, hogy a következő milyen lesz. Így épült fel a lemez, és ez a módszerem mostanában. A következő lehet, hogy csak az énekhangomat fogja tartalmazni, és ezt a fuvolást, aki most itt szól (a háttérben valami szoft-jazz szól éppen – a szerk.).

ILYEN ÉLŐBEN A MARK LANEGAN BAND EGY STÚDIÓ-SESSION KERETÉBEN!

- Jól olvastam, hogy te tudsz kombájn vezetni?

- Tizennyolc éves koromban vezettem kombájnt, igen.


- Egy farmon dolgoztál?

- Igen, ahonnan származom, a mezőgazdaságban dolgozott mindenki. Egy borsóvágót (pea viner – lehet mást jelent – a szerk.) vezettem. (furcsán néz)

- Csak kíváncsi voltam, mert én is dolgoztam farmon, kombájnnal is.

- Nagyon szerettem. Éppenséggel ott tanultam meg, hogy hogyan énekeljek. Nagyon-nagyon hangos gépek ezek, fülvédőt kell viselned rajtuk. Hogy halljam a saját hangomat ezen a fülvédőn keresztül, nagyon hangosan kellett énekelnem. Épp ekkoriban kezdtem el énekelgetni, úgyhogy a kombájnban fedeztem fel a hangomat. Ez a nagyon hangos éneklés segített megerősíteni a hangomat. Igazából így tanultam meg énekelni.

interjú: Dömötör Endre
koncertfotók: Lékó Tamás

Mark Lanegan első szólólemezéről Leadbelly-től a Where Did You Sleep Last Night:

a legutóbbi nagylemez klipes dala, The Gravedigger Song:

a mostani turnén árusított Dark Mark Does Christmas 2012 című hatszámos kiadvány teljes anyaga:

Mark Lanegan a Warpaint-tel és a Massive Attack-kel The xx-et dolgoz fel: