Lemez gyorstár - 46. hét

Hat lemez lényege röviden összefoglalva a heti gyorstárban: popból Lana Del Rey és a svéd El Perro del Mar, hiphopból a queer rapper Mikky Blanco, post-r'n'b-ből a Weeknd új lemezanyagát, elektronikából pedig a Philip Glass-remixalbumot illetve a hiperaktív olasz My Dry Wet Mess friss megjelenését ajánljuk.

Mykki Blanco: Cosmic Angel: The Illuminati Prince/ss

Kiadó: szerzői kiadás

Megjelenés: 2012. november 9.

Stílus: cloud rap

Kulcsdal: Wavvy

A férfirapperek macsó hegemóniáját az utóbbi időben rendesen kikezdik - és milyen jól teszik - egyrészt a Danny Brown- és A$AP Rocky-éle divatpávák, másrészt az egyre bővülő queer rap-közösség színes karakterei, mint Big Freedia, Le1f, Zebra Katz, és Michael David Quattlebaum Jr "lázadó tinédzsercsaj alteregója”, Mykki Blanco. A transzvesztita költő-performanszművész-rapper (akit naná, hogy Terry Richardson is meglőtt) első albumán mixtape-jén meggyőzően hozza teátrálisan eltúlzott karakterét: szétcsapja magát, partikirálynősködik, keménykedik, savazza a vetélytársakat (a legfurább, hogy a hangja sokszor egészen Busta Rhymes-os), top basszuszenei producerek (pl. Sinden, Brenmar, Flosstradamus) futurisztikus, levegős, minimalistán kattogó, hallucinogén szerek befolyásolta alapjaira (amelyekbe a trap mellett New Orleans bounce, sőt, gabba és drum’n’bass is becsúszik). Szerepjátéka - a hangnem a kényes affektálástól a szinte háborodott fröcsögésig terjed - szuggesztív és szórakoztató, a lemez - amúgy nem felhőtlen - hangulatát azonban megfagyasztja a záró rész: jön egymás után néhány felpitchelt hangon előadott pszichodráma monológ-szerűség (az egyikben még Katy Perry Teenage Dreamje is megszólal, konkrétan), amelyek tárgya nem az eljátszott Mikky Blanco előélete, hanem Quattlebaum valós frusztrált tinédzserkora.

A mixtape letölthető ingyen innen.

8/10

Forrai Krisztián

El Perro del Mar: Pale Fire

Kiadó: Memphis Industries

Megjelenés: 2012. november 12.

Stílus: svéd pop

Kulcsdal: Walk On By

A svéd énekesnő 2005-ben mondhatni twee pop előadóként indult, bár az elsőre naivnak tűnő hang és a finom hangszerelés mögött végtelen szomorúság húzódott meg. Ezután áhítattal vegyített, halványan derűsebb folytatás következett  (From the Valley to the Stars, 2008), és egy teljes értékű, baleár-popos EP (Love Is Not Pop, 2009) is megjelent. Talán az új albumra lehet legkevésbé egy konkrét hangulatot ráerőltetni, mindenesetre van reggae-t, 90-es évek popját, szintipopot és a két svéd kolléganőt (Lykke Li, Fever Ray) is magába foglaló stíluskavalkád. Mindez már megint valami meghatározhatatlan helyre visz el, ami érdekes, furcsán nosztalgikus, és főként szórakoztató, úgyhogy megéri ráhangolódni.

7/10

Sugó Lilla

Lana Del Rey: Paradise EP

Kiadó: Interscope

Megjelenés: 2012. november 12.

Stílus: (barokk) pop

Kulcsdal: Cola

Ahogy mondani szokták, az idő begyógyítja a sebeket, ám Lana Del Rey egy hajszálnyival sem lett boldogabb a februárban megjelent anyalemeze, a Born To Die óta. Sőt, mintha csak erősödött volna a szívfájdalma. A nyitódal Ride és a záródal Bel Air leginkább a Video Games keserédes játékosságára reflektálnak, míg a köztük lévő hat számban előtör az, amit Lana olyan jól elsajátított szupersztársága során: megtanulta, hogyan legyen végtelenül dögös - a nem is olyan régen még a tévében sután dalolászó lány mára ezrek előtt énekel bátran kóla ízű puncijáról. A továbbra is selymes hangon megénekelt melankolikus dallamok mellett azonban egyre inkább előtérbe kerülnek a játékos, képszerű dalszövegek. Jelen van mindenki, aki számít: Elvistől kezdve Jim Morrisonon át egészen Jézusig. A kacérkodó, buja dalfüzér minden darabja önállóan is megállja a helyét, a Blue Velvet-feldolgozásához például olyannyira passzol búgó hangja, hogy a sajátjainál is sajátabbnak érződik. Egyedül talán csak a Lizzy Grant-korszakból fennmaradt Yayo lassítja le a folyamot, ami összességében egy nem túl zavaros, nyugodt és sima tükrű állóvízbe torkollik.

8/10

Biczó Andrea

LANA MELLETT SOKAN DUPLÁZTAK IDÉN LEMEZZEL - ITT ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK ŐKET.

VA: Rework_ Philip Glass Remixed

Kiadó: Kora / Orange Mountain

Megjelenés: 2012. november 12.

Stílus: klasszikus minimalista, elektronikus, experimentális

Kulcsdal: Beck: NYC: 73-78

Philip Glass kezelést kapott. Nem biztos, hogy szüksége volt rá, de ártani biztosan nem ártott neki. A kortárs klasszikus zene repetitív minimalista mestere Beck irányításával (konkrétan Glass kérte fel Becket) születésének 75. évében kapott egy dupla lemeznyi átdolgozást/remixelést. Az évekig készülő projekt végeredménye az USÁ-ban október végén, Európában és vinylen a héten jelent meg. Glass műveinek két központi eleme az ismétlődés és a ritmus, munkái lényegében elektronikus zenei remixekért kiáltanak. Beck jó munkát végzett, változatos képviselőket szedett össze a zsánerből, legtöbbjükre (Pantha du Prince, Cornelius, Dan Deacon) nyilvánvalóan hatott is Glass munkássága. Ugyan a két lemeznyi remixelt Glass-zene egyvégtében talán kicsit sok hallgatnivaló, és az ilyen projekteknél a legritkábban jön az össze, hogy a színvonal is egységes magas legyen, de a Rework_ Philip Glass kifejezetten jól teljesít e téren. Ha mondjuk Jóhann Jóhannsson, vagy Pantha du Prince átértelmezéseit esetleg már léptetnék is, azért bőven akad izgalmas (Tyondai Braxton, Nosaj Thing, Dan Deacon, Silver Alert), és meglepően szórakoztató (My Great Ghost, Memory Tapes, Amon Tobin) darab. Beck 21 perces, több tételből összeválogatott kollázsremix-e (melyre sokszor rá is énekelt) pedig nemcsak a kiadvány csúcsa, de az újabban producerként fel-felbukkanó zseni talán legjobb zenei darabja is az elmúlt tíz évben.

8/10

Dömötör Endre

The Weeknd: Trilogy

Kiadó: Universal Republic

Megjelenés: 2012. november 13.

Stílus: R&B 2.0

Kulcsdal: Wicked Games

Pár hónap alatt a semmiből szenzációvá válni, egy kiaknázottnak hitt műfajt teljesen új alapokra helyezni, az utolsó utáni pillanatig homályban hagyva a zenéhez tartozó arcot - nem, ez nem egy rutinos nagykiadó, hanem egy még mindig csak 22 éves ember műve. Abel Tesfaye tavaly a ködösítés hatékony fegyverével keltette maga körül a rezgéseket: senki nem tudta, ki áll a Weeknd név mögött, a kezei közül kikerült House of Balloons című mixtape-et viszont elég hamar az év egyik legfigyelemreméltóbb attrakciójaként kezdték emlegetni - nem kis meglepetést okozva aztán további kettő, nem kevésbé erős folytatás követte ugyanebben az évben. Bár pályatársai, Drake és Frank Ocean már hozzáláttak az R&B régi rétegeinek levakarásához, ő drasztikusan a lehetőségek mélyére fúrt, feltárva egy sötét, magányos, hedonista, a kongóan kiüresedett szex és a folyton teli pirulás zacskók által bilincsbe vert világot (Doc McKinney és Illangelo többnyire gáznemű, nagy tereket bejáró zenéire felhúzva), amiben a kétszintes loftlakás üvegasztala csak azt a célt szolgálja, hogy minden nap más lány hajoljon fölé. “Hozd a drogokat, baby, én hozom a fájdalmat” - ahogyan a fent linkelt dal egyik sora is szól, az ijesztően őszintén éneklő Weeknd mégsem ösztönállatként, jóval inkább egy szárnyaszegett, szeretetért ide-oda csapongó madár képében jelenik meg. A Trilogy a három mixtape egybegyúrt, újramaszterelt eposza (három új felvétellel), ami fajsúlyos feladvány egyben, de feltétlenül ott a helye az év végi összesítő listákon.

9/10

Unger András

My Dry Wet Mess: Stereo Typing

Kiadó: Brainfeeder

Megjelenés: 2012. november 13.

Stílus: siheder elektronika

Kulcsdal: Words I Didn’t

Ha az apád Ennio Morricone zenekarában basszerozik, és 14 éves korodban hozzádvág egy samplert, jól tudod, mit kell tenned. Giovanni Civitenga a jelek szerint jól tudta, máskülönben nem akarta volna kiadni előző lemezét Daedelus, a Ninja Tune pajeszos-öltönyös csodabogara, és végül Flying Lotus sem rántotta volna be saját kiadójának ernyője alá. A Barcelonából Berlinbe költöző ifjú olasz újabb albumán régi ismerősök integetnek vissza ránk: az eszköztárban garázsos elemek, Nosaj Thing-es levitáció, lepitchelt R&B vokálok, de Modeselektoros hepajkodás és az ős-IDM fémes ízesítésű melankóliája is jelen van, no meg persze apuka akkordjai - vagyis néha több minden a kelleténél, mintha egy hiperaktív gyermek benyomult volna a játszóházba, hogy egyszerre tegye magáévá az egészet, a többiek helyett is. Az album vége felé rendre el is fogy a kreatív hevület, de így is marad jópár zene, amit örömmel lehet újra és újra elővenni - aztán pedig várni, hogy emberünk idővel egy kicsit felnőttebb, összeszedettebb legyen. A tudása megvan hozzá, már csak rendezni kell a sorokat.

7/10

Unger András