A Twin Shadow művésznév mögé rejtőző 1984-es dominikai születésű George Lewis Jr. két évvel ezelőtti debütálását a Recorder is lelkesen üdvözölte – olyannyira, hogy a Forget című album (mely azóta is meghallgatható nálunk) végül még a 2010 legjobb lemezei listánkra is felkerült. A new wave, a hálószobapop és a chillwave egyvelegét tartalmazó bemutatkozás után két évvel most itt a második album, a Confess, melynek hangzásában – ahogy azt a márciusban kiadott Five Seconds kislemez is jelezte – még mindig a szintetizátorok dominálnak, sőt egyre határozottabban idézik vissza a nyolcvanas évek hangulatát. A dalok nem csupán erősebb struktúrát és felépítést kaptak, helyenként kifejezetten slágergyanús refrénekkel, de a hangszerelés is sokkal átgondoltabb lett. A legnagyobb előrelépés azonban mindenképp Lewis hangjában és vokális teljesítményében érhető tetten – lényegesen karakteresebbé lett énekhangját (melyet pár hónapja Mickey Moonlight Close To Everything című house dalában is hallhattunk) sokkal bátrabban, tudatosabban és hatásosabban is használja. Magát a lemezt a Los Angeles-környéki, kora reggeli motoros kiruccanások ihlették, melyek egy baleset utáni hosszú kényszerpihenő lezárásaként szolgáltak. Noha az album dalainak ritmusát ez a jellegzetes tempó határozza meg, a tematika végig egy kudarcot vallott és kölcsönösen félreértett kapcsolat buktatóit és lehetséges tisztázási módjait járja körül, és ezek a vallomások, vagy az azokra vonatkozó szándékok – csakúgy, mint a korábbi érzések maguk – rendre zsákutcába futnak. A július 9-én piacra kerülő új Twin Shadow-album itt a Recorderen már megjelenés előtt meghallgatható, de bemutatjuk a Five Seconds klipjét is, melynek posztapokaliptikus világában George Lewis Jr. vad motorosként száguld és harcol a túlélésért. (FRISSÍTÉS: július 10-én, az lemez amerikai megjelenésének napján megérkezett a klipsorozat második része is, a Patient című dalhoz – azt is betettük cikkünk végére!)
a Keith Musil rendezte Five Seconds klip, egy videosorozat első része a Night Of The Silver Sun című regény nyomán, melyet George Lewis Jr. egy barátjával, Eric Greennel közösen írt:
FRISSÍTÉS: a klipsorozat második darabja, a Patient című dal videója!
az aktuális Twin Shadow-turné motoros plakátja és a Five Seconds élő előadása egy áprilisi kocerten:
.
http://twinshadow.net
http://www.keithmusil.com
összeállította: Fekete Tamás