Miután a Refused a januári újjáalakulás bejelentése után néhány napja letudta bő 13 év szünet az első – titkos – visszatérő koncertjét, következzen személyes hangvételű profilunk a nagyhatású svéd zenekarról. 2012. január 10-én, kedden hajnali egy és délelőtt tíz között a Refused összeszedett úgy nyolc-kilencezer új lájkot hivatalos Facebook oldalán, nagyjából tízszer ennyien kaptak szívrohamot, mormoltak el egy „köszönömistenemet”, vagy káromkodtak egy velőset, miszerint „nabazmeg, már ezek is beálltak a sorba”. A svéd Refused hét év létezés, tizennégy év legendává avanzsálás után újra összeállt. E sorok írója a hír láttán véletlenül akkorát térdelt bele az asztalba, hogy majdnem ölébe esett laptopja, kapott egy enyhe lefolyású infarktust, majd csettintett egyet és jó érzéssel felrakta minden idők egyik legjobb punk hardcore albumát az 1998-as The Shape Of Punk To Come-ot.
2012. január 26-án, csütörtökön este tíz óra táján e sorok írója felrakja az 1996-os Songs To Fan The Flame Of Discontentet, minden idők másik legjobb punk hardcore lemezét és némileg nyugodtabb állapotban összeszedi gondolatait, az elmúlt két hét tömeghisztériájával, valamint az azt megelőző másfél évtizednyi rajongással kapcsolatban. Mert a Refused újjáalakulása bizony tömeghisztériát okozott zenei körökben, és ahogy bevezetőmben említettem, ezen hisztéria alól én sem volnék kivétel. Repkedtek a prók, szálltak alá a kontrák, a webkettő segítségével boldog-boldogtalan kinyilatkoztatott, feketén, fehéren. Persze most legyek én a szürke, ami szinte teljességgel lehetetlen.
A Refused pályafutása, illetve pontosabban annak legvége szintúgy fekete-fehér volt. A sorban harmadikként megjelent The Shape Of Punk To Come egy olyan meghatározó dalcsokor, amelyet rajongásig lehetett szeretni, szívből lehetett gyűlölni, azonban egy biztos volt: a Shape Of Punk To Come semmilyen nemű átmenetet nem képviselt. A bigott punk hardcore rajongók kijelentették, hogy amennyiben ez az eljövendő formája a punknak, akkor nekik elegük van. Aki beleszeretett a hangzásba, az másfél évtized távlatából elégedetten mosolyoghat: az idő a Refusedot igazolta. A címével az 1959-es Ornette Coleman-féle free dzsessz alapvetés The Shape Of Jazz To Come-nak, borítójával a legendás Dischord Records szélsőbalos punk bandájának, a Nation Of Ulyssesnek, a Refused Are Fucking Dead című dallal a New York-i politikai punk hardcore jeles zenekarának, a Born Againstnek tisztelgő album elhozta a punk új formáját. Nemcsak zenében, hanem a körítésben is. Kockás ing, bitlisz-haj, feketére festett körmök, fekete szvetterek árasztották el Nyugat-Európa foglaltházait és klubjait. A James Brown-videókból színpadiasságot elleső Dennis Lyxzén punk-ikonná vált. A Refused pedig legenda lett. Hivatkozási alap.
Aminek persze nem mindig örültek, hiszen amellett, hogy szándékuk szerint a punk hardcore műfajnak szerettek volna fazont szabni, olyan zenekarok is elkezdtek a nevükkel dobálózni, mint a New Noise című Refused-klasszikust feldolgozó, borzalmas nu-metal-rap banda, a Crazy Town. Dennis Lyxzén énekes kellőképpen ki is akadt emiatt egy 2000. februári interjúban: „Ez valami borzalmas, le kéne őket lőni. Komolyan mondom, gyűlölöm azt a zenekart. Te hallottad már őket? Tényleg nem szeretek rosszat mondani más bandákról, hiszen van annál építőbb kritika is, de néha szólni kéne egyeseknek, hogy elég volt! Ha valaki meghallgatta a Shape-lemezt és tényleg megértette volna, hogy mit akartunk mondani, akkor nem lenne a Crazy Town tagja és nem gondolná azt, hogy a punk új formája az, hogy valaki egy DJ-t vesz be egy metal zenekarba. Ha ezek tényleg szerették a Refusedot, akkor csak azt felejtették el figyelembe venni, ami tényleg fontos volt számunkra.”
A sors enyhe fintora, hogy a Refused-újjáalakulás első pillantásra ugyanígy megosztotta a tömegeket és hasonlóan radikális véleményeket formáltak meg a zenekar korábbi rajongói. A kaliforniai Coachella fesztivál ugyanis minden, csak nem ideális terep egy szélsőbaloldali, antikapitalista zenekarnak, hogy megünnepelje visszatértét az élők sorába. Főleg azok után nem, hogy kihozták anno a Refused Are Fucking Dead névre keresztelt manifesztumot, amelyben közölték, hogy mi következik (pontosabban, hogy mi NEM következik) feloszlásuk után. A Refused hatalmasat hibázott, mikor nem követte a „sohase mondd, hogy soha” aranyszabályt.
Persze ilyenkor megszólal bennem a rajongó, a zenész és közbeszól a személyes ismeretség is. Dennis Lyxzénnel 1999. októberében volt szerencsém találkozni első alkalommal, mikor is a megboldogult Jailhouse pincéjében, kezdő koncertszervezőként láttam vendégül Refused utáni fő zenekarát, az 1998 óta létező The (International) Noise Conspiracy-t – majd töltöttünk el még egy egész hétvégét egymás társaságában a Jókai utcában a járdán üldögélve, ugyanis odalett a turnébuszuk motorja, amely egy igazi amerikai bestia lévén szinte megszerelhetetlennek bizonyult azon a kilencvenes évek végi, őszi, budapesti hétvégén. „Dodge? Az mi? Ford, Volkswagen talán. Dodge, az lehetetlen, majd esetleg hétfőn” – szólt a válasz. Ahogyan a Refused, úgy a Dodge is hivatkozási alap lett, hiszen legyen az bárhol és bármikor a világon, a Noise Conspiracy és Dennis nem győzte megköszönni, hogy várost néztünk és segítettem szerelőt keresni (ez utóbbit a fentiek ismeretében több-kevesebb sikerrel), valamint voltam olyan kedves, és nem hagytam magukra őket és az amerikai monstrumot egy idegen városban.
Amikor megismerünk valakit, az embert, a motivációt, amikor zenészként hasonló újjáalakulós cipőben járunk, akkor átértékelünk sok mindent. A Coachella fesztivált is. Ugyanis ha van zenekar, aki megérdemli, az a Refused. Függetlenül attól, hogy mit mondtak, milyen zászlót lengettek és mennyire szúrja ez most jó pár rajongó szemét. A Shape Of Punk To Come örökre megváltoztatta a punk hardcore arcát. Csak éppen a Refused sorsát nem tudta befolyásolni tizennégy évvel ezelőtt, amikor megjelent. A mai, üzletorientált zenei világban elképzelhetetlen, hogy milyen mostoha turné körülmények jutottak nekik 1998-ban, és ugyan ebben volt némi eltúlzott panaszkodás a zenekar részéről (ahogy azt láthattuk a 2006-os Refused Are Fucking Dead című hivatalos DVD-n). Reméljük 2012-ben talán lehetőségük lesz kiköszörülni a csorbát és igazságot szolgáltatni egy több generáció zenei ízlését, világnézetét meghatározó alapműnek. Persze már sokszor láttunk igen félresikerült újjáalakulási kísérleteket, azonban, ha a Refusednak bejön – márpedig drukkolunk nekik! –, akkor a Coup d’Etat szövege lehet a próféciájuk: „egész este ébren, tervezem a forradalmat egy fogós szlogennel / egy szar zenekar, de nagyszerű tervvel!”
Jakab Zoltán
http://www.officialrefused.com/
a Refused és a New Noise:
a Coup d'Etat élőben a feloszlás előtti egyik utolsó koncertről, 1998-ból:
