Jónsi: Gathering Stories (videoklip) + We Bought A Zoo – a teljes filmzenelemez!

2011.12.28. 07:55, -recorder-

A rockújságíróból lett Oscar-díjas rendezőnek, a Mondhatsz akármit, Facérok, Jerry Maguire, Majdnem híres, Vanília égbolt és Elizabethtown című filmekkel elhíresült Cameron Crowe-nak épp a karácsonyi hétvégén írtunk Pearl Jam-dokumentumfilmjéről (PJ20), de épp ugyanakkor került az amerikai mozikba We Bought A Zoo című új játékfilmje is, melynek zenéjét az egy ideje már pihenőn lévő izlandi poszt-rock zenekar, a Sigur Rós együttes frontemberével, a képünkön látható Jónsival (született: Jón Þór Birgisson, 1975) komponáltatta meg. A filmhez közösen írt betétdaluk, a Coldplay-rokon hangzású Gathering Stories animációs klipet is kapott a brit Crush Creative csoporttól (sok állattal, ha már a film főhőseinek is egy egész állatkert szakad a nyakába). Az alábbiakban nemcsak a klip tekinthető meg, de a filmzenelemez teljes anyaga is meghallgatható itt a Recorderen (sőt összeállításunkban szerepel a múlt hónapban megjelent Inni című Sigur Rós-koncertkiadványnak, a Vincent Morisset által egy 2008-as fellépésen forgatott filmnek néhány részlete és egy eddig kiadatlan Sigur Rós-stúdiófelvétel is).

a Gathering Stories videója:

a We Bought A Zoo című film mozielőzetese:

a We Bought A Zoo filmzenelemeze – melyen az instrumentális aláfestő tételek és Gathering Stories mellett további két teljes értékű új dal, az Ævin Endar (Life Ends) és a Snærisendar (End Of A Rope) szerepel, továbbá a Go című 2010-es Jónsi-szólóalbumról ismert számok új verziója és egy 2005-ös Sigur Rós-felvétel is – az alábbi lejátszón hallgatható végig:


1. Why Not
2. Ævin Endar
3. Boy Lilikoi
4. Sun
5. Brambles
6. Sinking Friendships (new version)
7. We Bought A Zoo
8. Hoppípolla (Sigur Rós)
9. Snaerisendar
10. Sink
11. Go Do (new version)
12. Whole Made Of Pieces
13. Humming
14. First Day
15. Gathering Stories


félórás közönségtalálkozó-beszélgetés a filmről és a filmzenéről Cameron Crowe-val és Jónsival:

Jónsi előző filmbetétdala, a Sticks And Stones az Így neveld a sárkányod című 2010-es animációs filmből:


egy szám az Inni című Sigúr Rós-koncertfilmből, a Festival:

a koncertfilm-DVD egyik bónusz koncertfelvétele, az All Right című dallal:

az Inni koncertkiadványhoz tartozó bónusz stúdiófelvétel, a Lúppulagið című kiadatlan Sigur Rós-szám:

 

www.weboughtazoo.com
www.crushed.co.uk
www.jonsi.com
www.sigur-ros.co.uk

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2011/12/28/jonsi_gathering_stories_we_bought_a_zoo
Jónsi: Gathering Stories (videoklip) + We Bought A Zoo – a teljes filmzenelemez!
süti beállítások módosítása