Martyn: Ghost People – a teljes album!

2011.10.17. 12:58, rerecorder

(Brainfeeder/Ninja Tune/Neon Music, 2011)

Elektronikus tánczenében a múlt héten Rustie bemutatkozó albuma, a Glass Swords volt a leginkább várt lemez, de egy másik nagy név, a Washingtonban élő  holland DJ-producer, Martyn (született: Martijn Deykers) is a napokban jelentette meg friss kiadványát, sorban második stúdiólemezét, a dubsteptől végképp eltávolodó Ghost People-t. Martyn eindhoveni drum’n’bass DJ-ként kezdte, azonban a dubstep megszületésekor azonnal váltott és hamar a műfaj megbecsült specialistája lett. Saját zenéit 2005-től jelenteti meg, bemutatkozó nagylemezén (Great Lengths – 2009) minimal és egyéb techno alműfajokat, valamint jungle-t ágyazott dubstepbe, bőven túllépve a műfaj határain. A nagysikerű korong után szerzett megbecsültségét jól jelzi, hogy övé lett a Fabric mixsorozatának jubileumi, 50. kiadványa. Az, hogy mennyire nem okozott vele csalódást (minden további nélkül ez volt a 2010-es év egyik legjobb mixe), már a papírformát igazolta. A friss Ghost People album lemezkritikánk alatt rögtön meg is hallgatható!

Martyn a második szerzői albumát, a Ghost People-t úgy harangozta be, hogy nem a jövő trendjeit kívánja vele meghatározni, sokkal inkább a saját alkotások megosztására irányuló vágy, a zenei örömszerzés dominált az elkészítésekor. Ennek megfelelően „vissza a gyökerekhez” mentalitás jellemzi: a dubsteptől szinte teljesen elvonatkoztatható house-os, technós tánczene, melynek rétegeibe, apró hangzásbeli megoldásaiban csempészi bele első lemezének műfajtágító, szabadon elkalandozó technikáját. A dubstep sötét pásztorának, Spaceape-nek a szövegével kezdődik a lemez, az azt követő széttorzított Viper még visszakacsint a bemutatkozásra, de aztán gyorsan a tánctéren találhatjuk magunkat, változatos ritmusok, csavaros hangszínek követik egymást. Az album második fele még egyértelműbben az oldskool felé húz, a címadó dal akár az Orbital előtti főhajtásnak is beillene. A Ghost People formabontásban, előremutatásban nincs a Great Lengths szintjén, máskülönben viszont nagyon élvezetes kiadvány, eléri a célját.

8/10

Dömötör Endre

3024word.com

a teljes Ghost People album az alábbi lejátszón hallgatható meg:


a Viper videoklipje:

https://recorder.blog.hu/2011/10/17/martyn_ghost_people
Martyn: Ghost People – a teljes album!
süti beállítások módosítása