(szerzői kiadás, 2011)
A magyar indie színtér 2007-2008-as bemutatkozásai (The Moog, EZ Basic, Gonzo, Jacked stb.) között – és érett csúcsműve (Amber Smith: Introspective) mellett – a Hangmás első albuma, a 2007-es Funeral Party Budapest az erős kezdések közé tartozott, a két évvel későbbi második lemez, a nyolcszámos Valaki ma este megsérülhet viszont már némileg tompább anyag volt. Az újabb két év elteltével kiadásra kerülő Ragadozó nem egy könnyen megfogható – ugyanakkor továbbra is elég könnyen befogadható – nagylemez, egyrészt érezhető rajta a „harmadik album effektus”, az iránymódosítás (vagy csak finomítás) ténye, másrészt ambivalens érzéseket vált ki mind a dalok színvonala, mind a szövegek, mind a hangzás terén. Aggodalomra persze nincs oka Minda Endrééknek (lásd „Váltsunk ki valami hatást” című nagyinterjúnkat!), a Hangmás valamilyen hatást biztosan kivált.
A kétezres évek elején indult indie-s, diszkós poszt-punk revival (abból is leginkább a Joy Division-hatásokat továbbvivő szárny) útmutatásai alapján összeálló Hangmás-hangzás nem sokat módosult az első két nagylemez között, viszont a második album gyengébben szólt, mint a debütálás. A Ragadozó fő erénye, hogy – bár túl komoly váltást ne várjunk a Hangmástól – a hangszerelés terén hallhatóan iránymódosítás történt, a korábbiaknál mindenképpen színesebb teret kaptak Molnár Kata billentyűs hangszerei, változatosabb hangszínekkel, effektekkel szólalnak meg, sokszor hangsúlyos szerepben a dalok szerkezetén belül (ez részben alighanem egy felfrissített szintikészletnek, részben a tagok korábbiaknál még jellemzőbben közös, egymást inspiráló dalszerzésének tudható be). A másik jól megfogható elem a dalszövegekhez kapcsolódik, Minda Endre a korábbiaknál személyesebb területekre merészkedett, bevallottan saját démonaival számolt le. A Ragadozó az előzőekhez (a kilencszámos debütáláshoz, és a nyolcszámos második koronghoz) hasonlóan rövid és tömör nagylemez, bár ezúttal már tíz szám kapott helyet, de a negyven percet így sem éri el az anyag.
Az Esclin Syndóból és az Isten Háta Mögöttből ismert Sándor Dániel produceri felügyeletével készült új Hangmás-albumon a jól bevált hatásmechanizmus szerint futó dalok a maguk kereteiben működnek is (élőben nyilvánvalóan még inkább – ahogy ezt a nagy sikerű lemezbemutató koncert is bizonyította), ám a zeneanyag megszólalása mégis csalódást okoz. Nem feltétlenül maga a keverés, mert a hangszerek egymáshoz képesti aránya sokszor remekül eltalált, de az összehatás ezúttal is többször frusztráló: benne van, hogy lehetne sokkal jobb is, csak vagy az egyes szerzemények laposodnak el, vagy az energia nem jön át, vagy a megszólalás tompa (mintha fülhallgatóra keverték volna a végeredményt, bár sokszor ott sem elég dinamikus). Az énekmanírok és a kétnyelvű szövegkeverés elfogadása ízlés kérdése, de ezúttal ezek a területek is kettős érzést hagynak maguk után, néha zavaró (például a Darabokban című beharangozó klipdalban), néha egészen megnyerő és bátor (mint az érzelmességet egészen a Killers-féle módon felvállaló Radagozóban).
A lemeznyitó Fehér zaj sampleres gépi szinti-nyitánya akár még egy radikális váltás ígérete is lehetne, de a dal közepi átúszás után megszólaló ismerős, élő hangszeres világ is erős (bár kár az olyan sorokért, mint a „mint az utolsó fénycső a hi-tech gyárban”). Az azt követő Luna a harmadik lemez egyik legjobbja, minden arány eltalált rajta, slágervárományos dal (még a trance-es kiállás is jól áll neki, a frontember húgának, a lemezborítón is látható Minda Krisztinek az éteri női vokáljáról nem is beszélve). A jó effektezésű, lüktető Darabokban, a teljesen angol nyelvű dalok közül pedig az Out Of Order hatásos, a lemez közepén viszont enerváltabb, kevesebb ötletből felépülő dalok sorakoznak – ez zeneileg a címadó szerzeményre is igaz, a Horror Deluxe-ra feltétlenül, de a No Party (Dead City) is rutinszagú kissé (és a Lick My Pain is az „élőben sokkal jobb” dalok közé tartozik). Ugyanakkor egészen kitűnő dolgokat is találunk még a lemezen: a Haiku hangörvénye és felépítése alapján az egész életmű egyik legerősebb darabja, a záró Reset orgonás (interpolos) emelkedettsége és ötletes hangszerelése pedig abszolút pozitív hangulatban – és a zenekarral szembeni további várakozásokkal – hagyja magára a hallgatót.
7/10
Dömötör Endre
a Darabokban című dal klipje:
