A nyár és a popzene kapcsolatát áttekintő összeállításunkban most visszaugrunk kerek ötven évet – egy olyan mesés helyre, ami a mi Balatonunknál sokkal jobban hullámzik. Szörfdeszkák, gigászi hullámok, kisportolt felsőtestek, a legmenőbb autók, a legjobb csajok és falzett vokálok: a hatvanas évek első felének dél-kaliforniai nyaraihoz Brian Wilson (képünk jobb szélén) írta a kísérőzenét, a Beach Boys sikere nyomán a listákat két és fél perces surf pop slágerekkel elárasztó együttesek pedig készséggel asszisztáltak – míg az angolok és a hippik haza nem vágták ezt is!
1961 őszének egyik hétvégéjén a Los Angeles Hawthorne nevű kertvárosában élő Wilson szülők rokonlátogatásra indultak Új-Mexikóba, s míg távol voltak, legidősebb fiuk, a 19 éves Brian öccseivel (Carl és Dennis Wilsonnal), unokatestvérével (Mike Love-val) és egy iskolai haverjával (Al Jardine-nal) közösen hangszereket bérelt a kajapénzből, és felvette Surfin’ című dalát: megszületett a vokális surf pop. A hullámlovaglás és a popzene kapcsolata persze nem volt újkeletű: 1961-ben már aratott az instrumentális surf rock, Dick Dale vagy a Ventures kislemezei óriási kultusznak örvendtek a kaliforniai surferek körében, elsőként viszont a Gershwinen és Four Freshmenen nevelkedett Brian Wilson puhította fel az agresszív, reverb effektben gazdag stílust szövevényes vokálharmóniákkal. A Surfin’ kislemez még csak helyi siker volt, az 1962 nyarán kiadott Surfin’ Safari és az azt 1963 elején követő Surfin’ U.S.A. nyomán viszont a Beach Boys villámgyorsan befutott, és az egész kontinensen végigsöpört a surfin’ craze.
A szörfdeszkán életében sosem álló Brian 1963 során olyan bőkezűen ontotta magából a klasszikusokat, hogy egyet még barátainak, William Jan Berrynek és Dean Ormsby Torrence-nek, azaz a Jan & Dean vokálduónak is odaajándékozott – a listavezető Surf Cityben ott van minden, amit a surf popból ki lehet hozni: energia, összetett vokálok, életöröm és hedonizmus („two girls for every boy!”). A Surf Cityt követő évben nem volt megállás, a boltok polcait elárasztották a borítóikon dekoratív szőke beach bunny-kat vagy hullámokon lovagló szörfösöket ábrázoló kislemezek és albumok, noha a Beach Boyst és a Jan & Deant kivéve ezek előadói egyetlen sláger után hamar el is felejtődtek – legtöbbjük eleve egyetlen slágerre összetoborzott stúdióprojekt volt, melyek mögött a leggyakrabban felbukkanó név Gary Usheré. Usher az évtized elejétől jelen volt a színtéren, szövegíróként számos Wilson-szám társszerzője volt, producerként és zenészként pedig olyan egynyári slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Hondells-féle Little Honda (szintén Wilson-szerzemény), a Super Stocks Thunder Roadja, vagy a Sunsets My Little Surfin’ Woodyja. 1964-ben aratott kérészéletű sikert a későbbi Beach Boys-tag Bruce Johnston és a későbbi Byrds-producer Terry Melcher együttese, a Rip Chords is (Hey Little Cobra), Brian pedig idolja, a girl group mágnás Phil Spector nyomdokain haladva szörf-csajzenekart próbált befuttatni: a Honeys nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig a kislemezeik még mai füllel hallgatva is teljesen rendben vannak.
Talán a fenti dalcímekből is kiderül, a korabeli kaliforniai tinédzser élete nem csak hullámlovaglásból állt: ugyanilyen fontosak voltak a vagány autók is! A hot rod rock egy időben hódított a surf poppal, nagyjából ugyanazokat a zenei megoldásokat használta autós témájú dalszövegekkel. A Jan & Dean duónak nem okozott nagy nehézséget átruccanni Surf Cityből Drag Citybe, a Beach Boys pedig szörfslágereivel egy időben gyártotta hot rod számait (Fun Fun Fun, I Get Around) és autós dalok köré felépített kvázi konceptalbumait is (Little Deuce Coupe, Shut Down Vol. 2). E dalok nagy részében Jan Berry, illetve Brian Wilson szövegíró társa egy rádiós DJ és hot rod szakértő, Roger Christian volt: a Shut Down vagy a Dead Man’s Curve szövegei miniatűr remekművek, akinek pedig a hot rod tematikát tizenéves önbizalomhiánnyal párosító Don’t Worry Baby hallatán nem szökik könny a szemébe, az gonosz ember.
Aztán valamikor 1964 közepén kezdett lecsengeni az egész: „Átjöttünk hozzátok, és mindenki fogszabályzót viselt, és Jan & Deant hallgatott” – mondta John Lennon 1970-ben a Rolling Stone-nak. A csíkos ingek és a bermudanadrágok nem tudtak versenyre kelni a brit coollal, 1966-ra Brian Wilson már zeneileg és egyéb értelemben is „máshol” járt, Jan Berry súlyos agykárosodással élt túl egy autóbalesetet. „You’ll never hear surf music again” - mennydörögte Jimi Hendrix a Monterey fesztiválon, s az 1967-es nyár slágerei már teljesen másról szóltak.
Deimanik László
Surf Pop – Top 5
The Beach Boys: Catch A Wave (1963)
The Sunsets: My Little Surfin’ Woodie (1963)
The Honeys: Shoot The Curl (1963)
Jan & Dean: Ride The Wild Surf (1964)
The Trade Winds: New York’s A Lonely Town (1965)
egy rövidke surf pop összeállítás a Recorder válogatásában:
