(Columbia/Sony, 2010)
Az Alex Paterson vezette The Orbot a Guardian a „kilencvenes évek Pink Floydjának” kiáltotta ki két sikeres nagylemez után 1994-ben, méghozzá nem is alaptalanul. Az együttes akkoriban ambient house-nak címkézett zenéje sok esetben pont azt a progresszív attitűdöt és pszichedelikus hangjátékot gondolta tovább, amelyek a Pink Floydot legendássá tették, ráadásul Paterson ihletforrásai és hivatkozásai sok esetben egyértelműen a megalomán rockzenekarra vezethetők vissza (például az 1991-es The Orb's Adventures Beyond The Ultraworld című debütalbum Back Side Of The Moonja a majdnem megegyező című The Dark Side Of The Moon előtt tiszteleg, az Orb Live 93 koncertlemez borítója pedig az 1977-es Animals album ikonikus borítóképét parodizálja). A legújabb The Orb-lemezen a Pink Floyd már nem csupán gondolat szintjén van jelen, hanem David Gilmour gitárosnak köszönhetően hús-vér formában.
Az állandóan változó felállásban alkotó The Orb indulása óta már több mint tíz nagylemezen van túl, többször is vette az akadályokat megújulás tekintetében, miközben minden két-három album után jó ízléssel összerak egy-egy nosztalgikusabb anyagot is. Az új évtizedet nyitó Metallic Spheres is e fajtába tartozik: klasszikus ambient house a javából (Paterson pár éve újra gyermekkori barátjával, Killing Joke-os Martin "Youth" Gloverrel dolgozik együtt, ahogy a nyolcvanas-kilencvenes évtizedfordulón is). A pluszt Gilmour jellegzetes gitárjátéka adja, amihez illeszkedve most a szintetizátorok is nyiltan idézhetik a Pink Floyd-hangszíneket. Noha a hátsó borítón olvasható számlista tanúsága szerint tíz kompozíció található a 49 perces összeállításban, a végeredmény inkább hasonlít egy jó kis stúdiós dzsemmelésre – mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a CD-n a kijelző szerint nem is tíz track szerepel, hanem csak kettő: két húsz perc feletti blokkra van bontva az anyag. Természetesen a hangzás és a témák időnként változnak, Paterson ezúttal is bohóckodik a hangmintákkal és régi/új segédjének, Youth-nak köszönhetően a vége felé van némi dub-rock kitekintés is, ám alapjaiban véve a Metallic Spheres a 64-éves Dave Gilmour improvizálásáról szól a szűnni nem akaró, nyugodt négynegyedeken. A hangzás így könnyed és rendkívül légies, körbeutazza a Holdat, és olyan pillanatképek gyűjtöget, amelyek nem csak 1991-ben, de még 2010-ben is jól inspirálhatják a progresszív elektronikát.
8/10
(Paterson és Glover a napokban megjelentetett egy The Orb and Youth present Impossible Oddities című háromlemezes válogatást is, amelyre a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján működő WAU! Mr. Modo nevű független kiadójuk legemlékezetesebb megjelenéseit gyűjtötték egybe. A What about us? kérdés és Paterson akkori menedzserének, Adam Morrisnak a beceneve nyomán elnevezett label a korszak első nagyobb house gyűjtőhelye volt, többek közt a Thomas Fehlmann-féle ReadyMade, a Sun Electric, az STP Twentythree, a Maurizio, az Indica All-Stars és a Mystica Knights korai sikereit adta ki, de itt jelent meg a brit popénekesnő, Zoë 1990-es nagy rádióslágere, a Sunshine On A Rainy Day is. Mindezek mellett a monstre tripla válogatáson természetesen The Orb-felvételek is helyet kaptak, köztük díszhelyen Paterson és Glover 1990-es közös munkája, a Little Fluffy Clouds egy eddig kiadatlan demóverziója.)
Velkei Zoltán
http://www.theorb.com/
http://www.davidgilmour.com/
