Az idő ketyeg, ha kihasználod, ha nem. Erről szól az egy5egy új dala, akik idén tavasszal, alig másfél évvel az első nagylemezük megjelenése után kiadják a másodikat – ennek előfutára a Körkörös.
Az idő ketyeg, ha kihasználod, ha nem. Erről szól az egy5egy új dala, akik idén tavasszal, alig másfél évvel az első nagylemezük megjelenése után kiadják a másodikat – ennek előfutára a Körkörös.
Nyáron jelent meg bongor klipje, amiben Kohlhaas Mihály felől közelített a Mészáros-jelenséghez, és feszegetett erkölcsi-politikai-közérzeti kérdéseket. A LÖLŐ-t most G.Zsolti oltotta be rasztás jamaicai életérzéssel.
Nevet és kissé hangzást is váltott az eddig imanexperimentként dreamy electrós, spacepopos zenéket író Nita, aki most egy breakesebb dallal jött ki – az elsővel kkonekoként.
Az év egyik legelső koncertje lesz január elsején, este nyolckor a Lidérc fellépése a Három Hollóban, ahol a nemrég megjelent Budapesti halottaskönyv és a készülő Csodavárás című album számai, Lou Reed-dalok magyar átiratai mellett a Húzd ki magad című Trabant-feldolgozást is eljátsszák, amihez most…
Novemberben jött ki Áron András élő videója a The Moment egyik húzódalához (Carolina), amit egy kis patak partján vettek fel, ahová a helyi legenda szerint Elvis és Johnny Cash is kijárt zenélgetni. Andris nashville-i útja során egy másik klipet is forgattak az album egy másik kulcsdalához (The…
Februárban hozta ki első lemezét, év végére pedig meg is szülte a másodikat a Guruzsmás gitárosának új zenekara, amelyben a remek new wave/two-tone zenekar, a Lubricators énekesnője is játszik. A sötét indie/poszt-punk után Bencze Tibor most visszatalált a garázsrockhoz, a szörfhöz és a…
Alig pár napja jelent meg a képzőművész-rapper Szőke Gáspár új dala, a magyar YouTube trending számok szövegeiből írt Trending, de máris itt egy újabb a januárban érkező, Élet című (és kendőzetlenül önéletrajzi) Gazsi Rap Show-lemezről, a Sok rossz döntés démonként követ, amiben gyerekkori…
Pár nap alatt elkészült új számával és ezzel magát is meglepte az Úrfi, akik saját bevallásuk szerint szövegcentrikus, panaszkodós popot játszanak, de azért van ebben alter, metál és elektronika is jócskán. Lassú, visszafojtott feszültségből, és olyan személyes hibákból építkezik a Pipacs, amiket…
Nyáron itt, a Recorderen mutatta be első dalát Tingyela Dóri, amit a HOLI néven rappelő animátor, Hegyi Olivér MOME-s kurzusán írt, és aminek videójával nemrég a Klipszemle zsűrijének különdíját is megnyerte. Közben pedig elkészült az első EP is, a hasonlóan intim indie dalokkal teli A hetedik…
„Írok egy slágert, egy gengszterséges romantikus számot, olyanokból, amiket a trendingben látok.” Premier!