Meghallgatnád lettül Azahriah-t? Miért is ne?! A POLYGLOT dalpályázata olyan slágergyanús, nem angolul írt számokat keres a projekt hét tagországában, amik más nyelven is befuthatnak.
Meghallgatnád lettül Azahriah-t? Miért is ne?! A POLYGLOT dalpályázata olyan slágergyanús, nem angolul írt számokat keres a projekt hét tagországában, amik más nyelven is befuthatnak.
November 7-9-ig zajlott Veszprémben az éves Music Hungary Konferencia & Showcase, aminek fókusztémája idén a MI és TI volt, azaz a Mesterséges Intelligencia és Természetes Intelligencia a zeneiparban. A téma köré előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket építettek, amivel igyekeztek…
„Ma még egyértelműen szétválik az emberi és a mesterséges intelligencia, és ettől az utóbbinak van egy idegenszerű hatása, de nagy távlatokban én kicsi különbséget látok a kettő között” – mondja Márton András, aki szerint a jövőben az MI is képes lesz művészileg értékelhető számokat írni, és ha az…
A Szövetség a múlt héten jelentette be az idei showcase-fesztivál fellépőit, ami az eddigi legerősebb válogatás a legígéretesebb hazai előadóból, a szeptemberi sajtótájétkoztatón pedig már azt is elárulták, hogy a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase fókusza a MI és TI, azaz a Mesterséges…
A XI. Music Hungary Konferencia & Showcase fókusza a MI és TI, azaz a Mesterséges Intelligencia és Természetes Intelligencia a zeneiparban. A témaválasztás célja az, hogy megvizsgálják, hogyan lehet harmóniát teremteni a mesterséges intelligencia és a művészet között, hogyan ölelje magához a…
A díjazottak között van az Anima Sound System-alapító Prieger Zsolt, a Magyar Zene Háza és Krúbi is. Posztumusz az idén elhunyt Lénárd László munkásságát is elismerték.
November 29. és 30. között Veszprémben mutatja be a hazai könnyűzene legaktuálisabb arcait a Music Hungary Konferencia & Showcase. Idén már másodszor kerül megrendezésre a feltörekvő előadókat bemutató ingyenes showcase fesztivál, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával…
Az idén 10. jubileumát ünneplő Music Hungary Konferencia & Showcase kapcsán a Music Hungary Szövetség ma a Kobuci Kertben tartott sajtótájékoztatót, melyben bejelentették, hogy az évforduló alkalmából rangos szakmai díjat is alapítottak.
Sajtóközleményt adott ki a hazai zeneipar képviselőit tömörítő Music Hungary Szövetség, amit cikkünkben változtatás nélkül közlünk.
Hétfőn a kormány benyújtotta, kedden pedig el is fogadta az új KATA-törvény javaslatát, melynek következtében szeptember 1-től 150 ezer kreatívipari vállalkozó marad a munkavégzési sajátosságaiknak megfelelő adózási forma nélkül. A hazai zeneipar képviselőit tömörítő Music Hungary Szövetség (MHSZ)…