Az orvostudományt forradalmasító fiatal lány története túl szép volt, hogy igaz legyen, de mégis hogyan válhatott milliárdossá egy sosem működő találmány ötletgazdája? A Hulu minisorozatából megismerhetjük a hazugság mögötti igazságot. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
A norvég Jenny Hval az art/avant pop egyik legelismertebb, egyéni hangú képviselője, aki egyre közelebb kerül a jelző nélküli popzenéhez. A 4AD-nél megjelent új album újabb lépés ezen az úton. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában volt olvasható.
A Kilenc hónap háború és Virágvölgy rendezője legújabb nagyjátékfilmjében, a magyar mozikban csütörtök óta futó Szelídben ismét amatőr szereplőkkel forgatott, a lehető legautentikusabb közreműködőkkel vezetve be a nézőket a professzionális testépítők önkínzó világába. Ez a kritika először a Recorder…
Véget ér egy korszak, legyél ott te is a búcsúsztatásánál, hogy még egyszer meghallgasd a legszebb magyar verseket a legizgalmasabb kortárs zenészek és szépírók tolmácsolásában!
Az időegységre jutó zenei meglepetések idei rekordere eddig a Folpak kollektívához tartozó Gyapj. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
Colin Farrell egy meghibásodott házirobotot próbál megjavíttatni, miközben meg kell birkóznia a kislánya és a saját érzéseivel a mesterséges intelligencia által vezérelt családtag véglegesnek tűnő elvesztésével kapcsolatban az After Yang című meditatív sci-fiben. Ez a kritika először a Recorder…
A szlovák-magyar Adela Mede debütáló lemezén a szó erős értelmében kísérletezik, de a népdalokból is merítő zenéhez nem nehéz kapcsolódni. Április 13-án, szerdán Claire Rousay, MA'AM és ZSÜJA társaságában lép fel a Turbinában. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
Ritkán játszik hazánkban a The Devil’s Trade, most az Instantba viszi le a magyar népdalok és az észak-amerikai blues dallamvilágának sajátos, borongós ötvözetét.
„Ti tényleg nem beszéltek meg előre semmit?” – szokás megkérdezni a Random Tripesektől. És tényleg nem: az improvizációs koncertsorozat varázsa, hogy valóban minden a színpadon jön létre, mégis rádióbarát, táncolható „slágerek” születnek. És minden felállás teljesen egyedi – a szombati különösen az.
Van valami bizsergető abban, ha az ember beleszalad egy szuper lemezbe egy olyan együttestől, aminek csak pár száz hallgatója van a Spotify-on. Nem csodálkoznánk, ha a The Kerosene Hours még sokra vinné, de azon sem, ha nem. Ez a kritika a Recorder magazin 92. számában jelent meg először.
