Az elektropop és jazz határvidékén alkotó Kontraszt, Mirtse Kori és Csizmazia Zsolt duója 2020-ban megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató fődíját, idén pedig már egy új lemezre készül, amely a felnőtté válás állomásait járja körül.

Az elektropop és jazz határvidékén alkotó Kontraszt, Mirtse Kori és Csizmazia Zsolt duója 2020-ban megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató fődíját, idén pedig már egy új lemezre készül, amely a felnőtté válás állomásait járja körül.
Három évvel a feloszlásuk után idén csak háromszor lehet élőben látni a GMW-t - az egyik alkalom kedden lesz a KOBUCI-ban
Formai kísérletezés, zenei szabadságérzet – ez jellemzi Urbán Bence Gellért minden projektjét, amelyek közül a Gidnim’Rém immár zenekari felállásban készül új albumára.
"Sosem tanulta a színészetet, de minden megnyilvánulása a kamera előtt természetes és friss" - mondta róla Zomborácz Virág rendező, akitől Walters Lili élete szerepét kapta minden idők legnagyszerűbb magyar tévésorozatában, az Egynyári kalandban. Először a Lamb nevű népszerű angol együttes klipjében…
21 Savage unokatestvére nem bíz semmit a véletlenre. Ez a kritika először a Recorder magazin 85. számában jelent meg.
A tavalyi év egyik legjobb filmje egy coming-of-age indie anime a zsigerből jövő amatőr zenélésről, mely hatalmas energiával billenti ki flegma szereplőit a céltalan tinédzserlétből. Az On-Gaku: Our Sound kritikája először a Recorder magazin 85. számában jelent meg.
Ismét remek résszel bővült a legendás sorozat. Ez a kritika először a Recorder magazin 85. számában jelent meg.
A 36 éves rapper pályája újabb csúcsára érkezett. Ez a kritika először a Recorder magazin 85. számában jelent meg.
Huszonötödik évfordulója alkalmából jelent meg újra Squarepusher első lemeze. Ez a kritika először a Recorder magazin 85. számában jelent meg.
A kelet-európai poszt-punk legszívósabb zenekara hol máshol is ünnepelhetné fennállásának 35. évfordulóját, mint egy bevásárlóközpont tetején. A parkolás az első két órában ingyenes!