Itt a Hangfoglaló Program – Kontraszt: „Nálunk fokozottan igaz, hogy egy dalnak egy szál gitárral is működnie kell”

2021.06.29. 10:00, trecorder

kontraszt_kep_nerpel_nikoletta_fotoja.jpg
Az elektropop és jazz határvidékén alkotó Kontraszt, Mirtse Kori és Csizmazia Zsolt duója 2020-ban megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató fődíját, idén pedig már egy új lemezre készül, amely a felnőtté válás állomásait járja körül.

A Kőbányai Zenei Stúdióból indul a közös zenei utatok, már itt eldöntöttétek, hogy nektek együtt kell alkotnotok?

Amíg aktívan egy osztályban voltunk, talán inkább bosszantottuk egymást, bár kimondott konfliktusunk nem volt. El kellett telnie három évnek, mire felismertük, hogy hasonló értékeket és szempontokat tartunk fontosnak a zenélésben és más területeken is.

Mennyire kell kíméletlennek lenni egy duóban egymás ötleteivel szemben?

Nem vagyunk szándékosan élesek a másikkal, de egyenesek igen, főleg azért, mert a végeredmény minőségét tartjuk szem előtt. Nem csak együtt zenélünk, de barátok is vagyunk, így könnyebb sértődés nélkül őszintének lenni.

Az már a kezdetektől egyértelmű volt számotokra, hogy az elektroakusztikus hangszerelést választjátok? Ez akár változhat?

Dalokat szerettünk volna írni, és nem annyira a hangszereléssel bíbelődni. Nálunk fokozottan igaz az a mondás, hogy egy dalnak egy szál gitárral eljátszva is működnie kell. Mind a kettőnk számára izgalmas és újszerű volt ez a világ. Azóta elkezdtünk kísérletezgetni hangszerelés terén is, a legújabb dalainkban már vannak olyan plusz zenei megoldások, amik kiegészítik és felerősítik a dalok atmoszféráját.

Dolgoztok az új lemezeteken, erről már megoszthattok információt?

Az album címe Múltidő lesz, és ez a cím már a tematikáját is sejteti: a dalok a felnövéssel, a gyermekkorból való kilépéssel, és ilyen értelemben kicsit az emlékezéssel foglalkoznak. Azokat a fordulópontokat vesszük sorra a dalokban, amiktől az ember végül felnőtt korára azzá válik, aki.

A cikk a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával készült.

https://recorder.blog.hu/2021/06/29/itt_a_hangfoglalo_program_kontraszt_nalunk_fokozottan_igaz_hogy_egy_dalnak_egy_szal_gitarral_is_muko
Itt a Hangfoglaló Program – Kontraszt: „Nálunk fokozottan igaz, hogy egy dalnak egy szál gitárral is működnie kell”
süti beállítások módosítása