A Thee oh Sees tavalyi A Weird Exits című albuma egy korrekt lemez lett. Ez nem mondható el az An Odd Entrances-ről, amiről ha azt írnánk, hogy kiemelkedő b-oldalas dalokból áll össze, lehet hazudnunk kellene.

A Thee oh Sees tavalyi A Weird Exits című albuma egy korrekt lemez lett. Ez nem mondható el az An Odd Entrances-ről, amiről ha azt írnánk, hogy kiemelkedő b-oldalas dalokból áll össze, lehet hazudnunk kellene.
Dawn Richard, azaz DAWN 2016 végén megjelent albumával lezárta első trilógiáját (előzmények: Goldenheart, Blackheart), a future-r&b egyik legnagyobb csillaga ezúttal rádióbarátibb, de nem kevésbé minőségi.
Agnes Obel harmadik albuma az életmű eddigi legjobbja, de van másik jó hír is: az artpopos dalszerző-előadó május 29-én az A38 szervezésében az Akváriumban ad konceret.
Az ambient a 20. századi zene majdnem teljes történetén végigvonuló stílus, még ha csak a hetvenes évek közepétől kezdte is így hívni Brian Eno. A 21. században végképp relevánssá váló zenét Ambient fókusztémánkban három történeti egységre osztva tárgyaljuk. Elsőként íme a „legjobb háttérzene”…
Íme, egy új formáció, amelynek színre lépését több éves tudatos formálás-csiszolás előzte meg, és ez az alapos előkészítés nem is volt hiába; a Tape Delay lebegős gitár-szinti párosításra épülő chillpopja új szín a hazai zenei palettán. Meglepett valakit, hogy ők…
Van Morrison négy év után jelentkezik új dalokat tartalmazó stúdiólemezzel (bár 2015-ben is volt egy önfeldolgozásos duettalbuma), igaz időközben azért a katalógus is kapott némi kezelést: 2015-ben az első három klasszik lemez jelent meg kibővítve, 2016-ben pedig minden idők…
A New York-i Cymbals Eat Guitars 2009 óta szállítja megbízhatóan a minőségi indierockot, és legutóbbi, 2014-es albumuk óta is tudtak előrelépni.
A hazai zenei élet elmúlt három-négy évének színesedéséhez, fejlődéséhez hasonlóan 2016 is hozott rengeteg újonnan felbukkant ügyes előadót, sok jó lemezt is, de egy fontos kérdést úgyszintén: honnan lesz ennyi zenekarnak tisztességes létszámú rajongótábora? A kreatív…
Ólafur Arnalds és Nils Frahm kiadójánál jelent meg Douglas Dare második albuma és ez már kicsit segít belőni a fiatal londoni dalszerző-producer zenéjét. De mindez csak közelít a végeredményhez és nem pontosítja azt (bár apja is zongoratanár), hiszen Dare artpopos, kamarapopos…
A grime története a kilencvenes évek végéig nyúlik vissza. Útja a house brit csökevényesítése mentén vezetett. Uk garage, speed garage, 2step, kalózrádiók, Kelet-London toronyházainak pincéi és bammm: új stílus született. Ami 2008-ban üzletileg is csúcsra jutott Dizzee…