Játékos vagy éppen komoran groteszk versfeldolgozások egy egymásra nagyon figyelő, szabadon játszó, válogatott zenésztársaságtól. Ez a kritika először a Recorder magazin 94. számában jelent meg.

Egy énekesnő, egy csellista-zeneszerző, egy színművész, egy bőgős, egy dobos, és két néhai költő – ők mind egy verslemezen találkoznak, mi pedig velük egy különleges koncerten.

Mindig csak az első bűn a nehéz. A nép az igazi taknyos orrú lúzer, aki a hátsó padban bólogat, elég neki a púder. Legvégül az ember tetőtől vállig tételszerűen gazemberré mállik. Ha nem vagy mellettem, csak folyton megy a stressz. Mondok egy factet: a szövegem fektet. Engem jóllakottak hogyan…

Ez még közel nem a vég. Közel a vég. Folyamatosan nyírom magamról a túlburjánzó gyapjat. A Föld marad, mi nem biztos. Vajon mást is elönt-e a melankolikus köd? A padlóról nem tudok pofára esni. Minden zaklatott és kiszolgáltatott lélek. Instant életbölcsesség, electro Ukrajnáért, nyers acid. A…