Közel a vég, messze a vég. Harcsa / Keszég / Márkos / Benkő / Pándi: Tandori / Sziveri (lemezkritika)

Játékos vagy éppen komoran groteszk versfeldolgozások egy egymásra nagyon figyelő, szabadon játszó, válogatott zenésztársaságtól. Ez a kritika először a Recorder magazin 94. számában jelent meg.

Ezen a két EP-n ugyanolyan szabad versfeldolgozásokat hallhatunk, mint az ebben a felállásban készült, 2015-ös Kassák-lemezen. Harcsa Veronika énekel, Keszég László szaval, mondhatni, de ez kábé annyira igaz, mint amennyire a cselló-bőgő-dob, vagyis Márkos Albert, Benkő Róbert és Pándi Balázs „kísér”. A hol groove-os, hol minimalista kamarazene néhol szabad improvizációba fordul; Harcsa Veronika énekstílusok egész sokaságát mutatja be, Keszég László pedig jó értelemben színészkedik.

Az egyéni teljesítményeknél is fontosabb az egymásra összpontosító, egymást kiegészítő zenészek összhangja. A két EP közül a Tandori játékosabb, bár olykor apokaliptikus felhanggal, mint a záró Cím nélkülben, ahol azon megy a vita, hogy közel a vég vagy messze a vég, és a végén Keszég egy jót kiabál.

A Sziveri mókával kezdődik, a fiatalon elhunyt költőnél azonban a groteszk és az önirónia olykor zavarba ejtő kíméletlenséggel találkozik, és a zene is ilyen. Ez az EP egyértelmű fókusszal is bír: a komor Bábel Keszég László jutalomjátéka. 

Előadó: Harcsa / Keszég / Márkos / Benkő / Pándi

Cím: Tandori / Sziveri

Kiadó: szerzői kiadás

Megjelenés: 2002.

Műfaj: improvizatív kamarazene

Kulcsdal: Cím nélkül

8/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.