„Írok egy slágert, egy gengszterséges romantikus számot, olyanokból, amiket a trendingben látok.” Premier!
„Írok egy slágert, egy gengszterséges romantikus számot, olyanokból, amiket a trendingben látok.” Premier!
A 2010-es évek közepén a Dope Calypso igazán termékeny időszakát élte, évente jelentettek meg új lemezt – volt, hogy egy éven belül kettőt is –, most viszont egy hosszabb kihagyás után jövő tavasszal jelentkeznek új albummal. Ennek első előfutára a most megjelenő I Always Try To Make You Cry. Tuti…
Az Anxious című debüttrackje után új single-lel jelentkezik Sofiyeah, a.k.a. Balogh Zsófi. A Partizán műsorvezetőjeként és a triola gang toplinereként is ismerős énekes-dalszerző az Impro School zenei produceri képzésén végzett, azóta egyedül készíti el hálószobapop dalait. Ismét egy jó kis…
Év elején mutattuk be a fúziós ska-t játszó Hakumba első nagylemezét (Véletlen volt, nem direkt), év végére pedig befut a folytatás, a Remekül szórakozom EP, amin van blues-funk, üvöltözős punk és fúziós agyeldobás is. A 11 fős bulizenekar előtte pedig egy különálló kislemezt is kiad, ez – vagyis a…
Első szólókoncertje két éve egy fodrászat emeletén volt, ahol a teltházat nyolc ember jelentette, azóta viszont már megfordult a nagyobb pesti klubokban, rajta volt az idei Kikeltető shortlisten és játszott a Strand Fesztiválon is. Zenéjét olyan előadók inspirálták, mint Matt Corby, Bon Iver, Jordan…
Újabb dallal jön a januári 11-i turbinás koncertje előtt a hat év hallgatás után újra aktív, a tizes években sok európai fesztivált is megjárt instrumentális zenekar. Bár a hiátus alatt több sikeres zenekarban is játszottak a tagok (Czirják Tamás – dob – a Jazzboisban, Gyányi Marcell – basszusgitár…
Az értelmetlen munkáról szól és Esterházy Pétertől is idéz a Belső Parancs, azaz Toroczkay András költő-író lo-fi rockos, fotel-grunge-os zenekarának új száma, ami sirályszexes klip helyett végül egy dalpremiert kapott.
Még idén megjelenik a legizgalmasabb fiatal zenekarok között emlegetett, Carson Coma-, Giliszta- és Hakumba-tagokat is soraiban tudó hari_drama debütáló anyaga. Új számuk, az Atlantis hatpercnyi csodás, puha, jazzes-soulos pszichedélia, amelynek kavargásából az egyik legfülbemászóbb daluk születik…
Két éve a Kikeltetőn bukkantak fel, azóta koncerteztek a Carson Comával és a Blahalouisianával is, tavaly pedig kijött a debütáló nagylemez is, amin a hatvanas évek szabadságérzetét bújtatták modern köntösbe. Új daluk, a Rendezői változat a jövőre érkező második nagylemezének előfutára, amivel azt…
Az egyik legjelentősebb német jazzkiadónál, a Jazzhaus Recordsnál jelenik meg januárban a Gyémánt Bálint Trió legújabb lemeze. A Vortex of Silence felvezetéseként az Operaházban forgattak háromrészes videósorozatot, ennek záróakkordjaként debütál most a Recorderen a rockos hangzásvilágú…