Hat év után újra Budapesten játszik a rapmetál egyik alapzenekara, az Ice-T vezette Body Count, akik azóta már kiadtak egy jól fogadott lemezt (Carnivore), június 14-én pedig már a következővel érkeznek a Parkba, a Live Nation szervezésében.
Hat év után újra Budapesten játszik a rapmetál egyik alapzenekara, az Ice-T vezette Body Count, akik azóta már kiadtak egy jól fogadott lemezt (Carnivore), június 14-én pedig már a következővel érkeznek a Parkba, a Live Nation szervezésében.
Fellépett a budapesti MTV EMA gálán, csurig töltötte az A38 sátrat a Szigeten, ahol tavaly már a Nagyszínpadon játszott. Június 9-én első önálló magyarországi koncertjét adja a Live Nation szervezésében Yungblud a Budapest Parkban.
A Dropkick Murphys június 11-én szinte napra pontosan 10 év után újra a Budapest Parkban koncertezik.
Az Andy Biersack vezette amerikai rockzenekar a tavalyi sikeres Budapest Parkos koncert után tért vissza az Arénába. Az arcfestést ezúttal nélkülöző Black Veil Brides így is az egyik legfotogénebb együttesek egyike. A Halestormmal közös turnéjukon felváltva headlinerkednek. Lzzy Hale-éket a 2015-ös…
A Csinibaba Táncdalfesztivál 2023 tavaszán közel telt ház előtt debütált a Budapest Parkban. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a korábbi résztvevők mellett, még több katonás színésszel, új énekesekkel, és extra dalokkal színesítik a műsort, amelyet 2024. május 23-án tér vissza a Parkba. Az…
Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, és a novemberben megjelenő, This Life című albumukat is bemutatják a magyar közönségnek. A jelenleg trióban működő Take That 2024. július 3-án lép fel a Budapest Parkban.
A Budapest Park minden eddiginél nagyobb volumenű fejlesztésekkel vágott neki a tizenkettedik évadnak. A rengeteg újítás és a páratlan line-up meghozta gyümölcsét: idén több mint 690 000 néző látogatott el a helyszínre.
Márciusban a Sportaréna volt a mérföldkő, de az igazi szintlépés most jött el. Beérett Azahriah élő produkciója, és végre Desh is saját zenekart kapott. Minibeszámoló és gigagaléria a Budapest Parkból.
Eddigi leglelazultabb nagykoncertjét adta a Carson Coma péntek este a Budapest Parkban, ahol új slágerükben, a Feldobom a követ-ben megidézett Kollár-Klemencz Lászlót is felhozták magukkal a színpadra. Minibeszámoló + fotógaléria.
Új előadók, új stílusok, új formátumok: ha ma a zenéről van szó, mire felfigyelünk valamilyen jelenségre, az jó eséllyel szinte már le is zajlott. Hogyan követi ezt a hihetetlen sebességű átalakulást egy, a zene iránt régóta elkötelezett márka? Például úgy, hogy nem csak megy a trendek után, hanem…