A 2010-ben indult Sorbonne Sexual debreceni gyökerű zenekar, amely egy félkomoly debütlemez után most egy nagyon komoly albummal jelentkezik. Magyarradar után Premier!
A 2010-ben indult Sorbonne Sexual debreceni gyökerű zenekar, amely egy félkomoly debütlemez után most egy nagyon komoly albummal jelentkezik. Magyarradar után Premier!
A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével, állandó jelenlétével nyolc éve működő Random Trip improvizációs koncertsorozat a budapesti éjszakai élet egyik meghatározó élőzenei klubestje, amely ma az AM:PM Music kiadó gondozásában jelenteti meg első lemezét, amit a koncerteken az örömzenélésből…
Hangácsi Márton 2004 óta foglalkozik komolyabban zenével, eleinte zenekarban, utcazenéléssel pallérozta magát, 2012 óta ad ki szólóban EP-ket, amik közül a harmadik a Recorderen debütált egy magyarradaros bemutatkozással együtt. Ezen 2016-os EP címadó dala, a Right In Front Of Me és az idén…
A friss, 51. Recorder magazin címlapján és címlapinterjújában Babé Sila – azaz a korábban Barbara Stahl néven ismert – elektronikus r&b dalszerző-énekesnő szerepel, akinek már 9 című debütalbumát is nemzetközi színvonalú produkcióként mutattuk be és akinek a harapósabb You Know That című tavaly…
A gitáros-énekes Riba Gergely által alapított, a zenekar jelenlegi felállását tavaly nyáron elnyert Tamirel a Pink Floyd nyomvonalán haladó art-, psych-, progrockzenekar idén jelenteti meg debütáló albumát You And The World címmel. A lemez Somedays című nyitódalához nemrég mutattuk be a nosztalgikus…
A tavaszi napsütéssel megérkezett Dallos Bogi nyárváró bemutatkozó albuma. A fiatal énekesnő Épp most című lemezét végig szerzőként is jegyzi, személyes tapasztalatai ihlették, az összes szerzemény aktuális lelkiállapotát tükrözi. A tavaly évvégi Már nem zavar klippremier…
A Four Walls című – az elfogadás hiányáról mesélő, dühös – felvezető kislemez után megérkezett a Papaver Cousins akusztikpopos, blues-os folkrockos duó debütalbuma, a Lack Of Lightness. Premier!
A feszes és henye indierockban mozgó DLRM a múlt héten mutatta be a Recorderen albumfelvezető klipes dalát, most pedig megérkezett a szóban forgó nagylemez is. Premier!
A Hungarian Synthwave Allstars első és második részén is szereplő Gridscape elkészítette bemutatkozó albumát, a Jacked-In a Recorderen debütál.
A 2012 óta aktív Jü a hazai instrumentális-improvizatív-experimentális zene egyik legmarkánsabb zenekara, a trió (Mészáros Ádám - gitár, Hock Ernő - basszusgitár, Halmos András - dob) ma jelentette meg második nagylemezét Summa címmel, ezúttal is a műfaj egyik legjelesebb kiadójánál, a londoni…