Lemezpremier! Hangácsi Márton: My True Fairy Tale

2017.05.08. 13:00, rerecorder

sinco_hangacsimarton_161208akvarium_17.jpg

Hangácsi Márton 2004 óta foglalkozik komolyabban zenével, eleinte zenekarban, utcazenéléssel pallérozta magát, 2012 óta ad ki szólóban EP-ket, amik közül a harmadik a Recorderen debütált egy magyarradaros bemutatkozással együtt. Ezen 2016-os EP címadó dala, a Right In Front Of Me és az idén februárban először szintén nálunk, klippel együtt megjelent One is szerepel a mostani bemutatkozó nagylemezen, amely a dalszerző-énekes eddigi életútját mutatja be. My True Fairy Tale - premier!

hangacsi_lp.jpgHangácsi Márton Ed Sheerant, Passengert idéző rádióbarát szerzeményei tehát egy konceptlemezzé állnak össze: „a lemez mindegyik dala az életem egyik állomása. Van olyan, ami konkrétan egy történést mesél el, de olyan is, amelyik néhány hónapot vagy évet felölel. A dalok kronológiai sorrendben jönnek egymás után, így rajzolják ki az eddigi életutam” - mondja a koncepcióról a szerző, aki mindent maga játszott fel a lemezre, a koncertekről is jól ismert, önmagát loopoló technikájával. Na jó, de milyen régóta gyűlnek a szerzemények? „A legrégebbi dalt 2008-2009 körül írtam, de a nagyobbik része az utóbbi néhány év termése. Az EP-k, dalok megjelenését próbálom mindig átgondoltan menedzselni. A One például már több, mint egy éve elkészült, de ott koncepció volt, hogy csak klippel jelenjen meg. Viszont van olyan dal is, ami a jelenlegi lemezre nem került fel, mert szeretném majd akkor kihozni, amikor nagyobb közönségnek mutathatom meg.”

Hangácsi Mártont az őt és a lemez hangzását ért hatásokról is kérdeztük: „A daloknál meghatározó a 21. századi énekes-dalszerző vonal (James Bay, Ed Sheeran, Passenger). A hangszerelés gyakorlatilag koncepciótlan, mindegyik dalt próbáltam más irányba vinni, mint az számomra nyilvánvaló lett volna. Ez a Saint, Sinner  kivételével sikerült is. Ettől függetlenül a hangszerelésnél két nagy hatás volt az utóbbi években, a Bastille és Hozier. Egyik sem kifejezetten meghatározó a lemezen, viszont ha valaki először hallja, nyomokban felfedezheti ezeket.


Márton a lemez felvételeit egyesével is kommentálta (zárójelben a számok keletkezési dátuma): 

01. Intro

Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. (2017)


02. True

Egy tipikus dal arról, amikor nem találod a helyed, de folyamatosan hitegeted magad (és persze a környezeted), hogy minden frankó. A végén aztán kicsit oldódik a nagy feszültség. (2008, 2009)


03. Right In Front Of Me

Ez a dal a fiatalkoromról szól. Egészen pontosan arról, hogy amikor megéltük, mennyire késznek és királynak éreztük magunkat. Aztán persze mindig beláttuk, hogy ez nem így volt. Ennek a dalszövegnek a nagyobb részét Farkas Balázs írta, akivel (többek között) ezeket az élményeket együtt éltük meg.

„And I feel like I’m nobody
Being here without any money
I have to say I’m sorry”

Ez gyakorlatilag a Keep Goingig minden dalban szerepelhetne. (2016)


04. Take Four

Érdekes helyzet, amikor a legjobb barátod nővérébe szeretsz bele. Ez a dal erről szól. (2010, 2011)


05. Blind Date

Sosem voltam egy nagy vakrandizó, de azért be-becsúszott néhány alkalom. Ettől függetlenül ebben a dalban a szituációk inkább fiktívek, csak a refrén segélykiáltása és az utolsó versszak közvetít valós érzelmeket. (2015)


06. Don’t Lose Your Mind

Egy dal a laza erkölcsű lányoknak, lányokról. Nem egy komplikált téma, ahogyan a dal sem. Ettől függetlenül még mindig az egyik kedvencem, az egyik olyan dal a lemezről, amin az előző verziókhoz képest nem változtattam. (2015)


07. Days

Ez a dal egy hetemet foglalja össze. Ez időszakonként persze változik, hol több koncert, több itthoni munka, hol több lazsálás. De a Jóbarátok nézéstől a hétvégi utazásokig jól leírja az átlagnapjaimat. (2016)


08. Alone

Ez az egyetlen olyan dal a lemezről, amit még sosem játszottam élőben, így ennek nem volt lehetősége formálódni. Ettől függetlenül szerintem ez lett talán a legösszetettebb szerzemény a lemezen. Teljesen más a lüktetése a versszaknak és a refrénnek, így első hallásra furcsa lehet annak, aki mondjuk csak rádióban hallgat zenéket. De amikor már ismered, nagyon visz magával. Téma szempontjából azt a közeget bírálja, amiben én is létezem. Különösképpen arra az időszakra koncentrál a dal, amikor zeneileg meg voltam rekedve. Az alapvéleményem ettől függetlenül nem változik, maximum elfogadóbb tudok lenni. (2017)


09. One Fine Day

Ez a dal a budapesti hajléktalanokról szól. Volt másfél év, amikor utcazenélésből éltem. Az az időszak ihlette a dalt. A Budapest Bika Maffia egyik videójának ez lett a dala, illetve szürreális módon az idei Gourmet Fesztivál reklámzenéje is ez. (2016)


10. Get Over It           

Volt egy lány, akivel a se veled, se nélküled kapcsolatot folytattuk egy ideig. Amikor aztán végleg elhatároztam, hogy ennek így nincs értelme, akkor született ez a dal. A másik érdekesség, hogy ez volt az egyetlen olyan szám, amit a zenekaros évek alatt és kifejezetten zenekarnak írtam, és rákerült erre a lemezre. (2013)


11. Keep Going

Féltékenykedő párokról szól. Szerencsére ez sem saját tapasztalat, inkább a környezetben látok ilyen helyzeteket. Függetlenül az egyszerűségétől, sokat köszönhetek ennek a dalnak, így ezen nem is változtattam szinte semmit. (2015)


12. One

A menyasszonyomnak írt dal. Szerintem magáért beszél. Ez volt a lemez előfutára. (2014)


13. Saint, Sinner

Egy tipikus lezáró felvétel. Itthon ültem és pakolgattam a dalokat, hogy mi kerüljön fel a lemezre és mi ne. Aztán amikor láttam, hogy nincs elég dal (olyan, amivel elégedett is lennék), akkor írtam meg ezt. Csak úgy jött. A jelenlegi élethelyzetem összegzése. (2017)


a lemezbemutató koncert május 18-án lesz az A38-on (a mongooz-os Ian O'Sullivan vendégeskedésével), Facebook-eseményoldal


és akkor a Cseh Tamás Program támogatásával megjelent első Hangácsi Márton-nagylemez, a My True Fairy Tale (amely a Spotifyon is meghallgatható): 


nyitókép: Sinco
lemezborító:
 Varjassy Photo

Hangácsi Márton Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/05/08/lemezpremier_hangacsi_marton_my_true_fairy_tale
Lemezpremier! Hangácsi Márton: My True Fairy Tale
süti beállítások módosítása