
Öt év kihagyás és megannyi buktató után jól veszi az akadályokat a tennessee-i rapper új albumán. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
tovább →

Öt év kihagyás és megannyi buktató után jól veszi az akadályokat a tennessee-i rapper új albumán. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
tovább →
A Jack Holler első EP-je, Not even close címmel 2018-ban született meg, a trió azóta számos single-t adott ki, jelenleg pedig első nagyobb lélegzetvételű anyagán dolgozik, amivel a tervek szerint idén ősszel ismerkedhetnek meg a hallgatók. A Recorder Magyarradarján tavaly bemutatott zenekar az amerikai blues-, soul- és jamband-hagyományokból táplálkozik, de a tagok eltérő zenei múltjának és érdeklődésének köszönhetően több műfaj elemeivel is kísérletezik. A készülő lemez előfutáraként itt hallható először a Heartcrawler című dal és látható a hozzá tartozó szövegvideó is.
tovább →
A semmiből robbant be a magyar undergroundba Hegyi Olivér, az animációfilmesből lett nemrapper, aki első albumán onnan közelít az elektronikára húzott szövegeléshez, ahonnan csak ritkán szoktak: a megejtően őszinte érzelmesség felől, amibe egy jó nagy adag felszabadító öngúny is vegyül. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
tovább →
Az időszak, amikor természetes volt 18 éves lányok mellével foglalkozni, és amikor nu metalra játszottak Legyek urát dühös fehér srácok – az ezredforduló popkultúrájának kritikus újragondolása. Ez a cikk először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
tovább →
Rövid, de annál jobb Jonnine Standish és Nigel Yang duójának ma megjelent új nagylemeze. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
tovább →
Pont harminc évvel ezelőtt, 1991. szeptember 17-én jelent meg a Guns N' Roses monumentális duplalemeze, a Use Your Illusion, ami legalább öt gigaslágert adott világnak, és egy időre a világ legnagyobb rockegyüttesévé tette Axl Rose bandáját. Mit érzékelt ebből egy miskolci kiskamasz? Ez a cikk először a Recorder magazin 87. számában volt olvasható.
tovább →
A colorStar megalakulásának negyedszázados jubileuma kapcsán minden héten felidéz egy évet saját, zenekari történelméből: itt és most 2004-hez értünk, amikor - három évvel a Via La Musica lemez megjelenése után és a Komfort album felvezetőjeként - kiadták az Another Day maxit, amely a szám hat különféle újragondolását tartalmazta és amely a cd-korszak után most válik először online is elérhetővé. A zenekar november 20-án az A38 Hajón születésnapi koncertet tart, ahol felidézik az elmúlt 25 év legjobb colorStar-dalait és az idén 20 éves Via La Musicát is.
tovább →
Nosztalgikus időutazás a mindig a jövőbe tekintő elektronikával: régi tagokkal és pompás sztárvendégekkel egészül ki a Žagar, hogy megünnepeljék két évtizedes fennállásukat.
tovább →
Doktor, gyógyítsd meg a fájó szívemet! Kábelekkel létrehozott kapcsolódások. Ránk igazi reflektorok várnak! Vörös égen zöld a felhő, elfolynak itt a kék fák. Rothadásba születve, ködön át táncolva; rossz hatások; egy lövedék, két célpont. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
tovább →
Ausztrál singer-songwriter csajoktól inspirált, játékos és kísérletező nagylemezzel tér vissza Barkóczi Noémi. Pár év kihagyás után a Dolgom volt című dal és egy ehhez készült klip vezeti fel az új anyagot, amely arra reflektál, hogyan is siklunk át észrevétlenül a mindennapokon úgy, hogy alapvetően bele sem tesszük magunkat.
tovább →