Dalpremier - Jack Holler: Heartcrawler

2021.09.18. 19:00, Recorder.hu

jackholler_650.jpg

A Jack Holler első EP-je, Not even close címmel 2018-ban született meg, a trió azóta számos single-t adott ki, jelenleg pedig első nagyobb lélegzetvételű anyagán dolgozik, amivel a tervek szerint idén ősszel ismerkedhetnek meg a hallgatók. A Recorder Magyarradarján tavaly bemutatott zenekar az amerikai blues-, soul- és jamband-hagyományokból táplálkozik, de a tagok eltérő zenei múltjának és érdeklődésének köszönhetően több műfaj elemeivel is kísérletezik. A készülő lemez előfutáraként itt hallható először a Heartcrawler című dal és látható a hozzá tartozó szövegvideó is.

Az új dalt Budapesten, az Oposszum Hangstúdióban rögzítették Restás Gergővel és a billentyűsként közreműködő Kocsis Olivérrel. A zenekar elmondása szerint a dal "... azokról az apró és alattomos pillanatokról szól, amikor az emberhez váratlanul közel férkőznek: senki se tudja pontosan, hogy hogy történt az egész, de ezek az emberek bemásznak a fejedbe, és ami talán fontosabb, olykor a szívedbe is – anélkül, hogy észrevennéd azt."

A Heartcrawler videójának képi világát Csánki Zsófia teremtette meg, a közös munkát így foglalja össze a Jack Holler: "Valami csoda folytán működik a gondolatátvitel, mivel pontosan azt sikerült képileg megjeleníteni, ami bennünk is kavargott." 

Íme a Jack Holler új száma, a Heartcrawler:

Jack Holler a Facebookon. 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/09/18/dalpremier_jack_holler_heartcrawler
Dalpremier - Jack Holler: Heartcrawler
süti beállítások módosítása