Alternatív agymasszázs – Dal- és klippremier! Doggos: Klór

2023.02.10. 11:02, srecorder

doggos.jpg

A dögös-humoros garázsrockot játszó Doggos a Klór klipjével harangozza be első magyar nyelvű EP-jét, az Agymasszázst, amelyben a pécsi Hullámfürdő uszodát zúzzák meg.

Eseménydús időszakot tudhat maga mögött a Doggos. A banda sikeresen átvészelt egy tagcserét, zsebelt be egy Hangfoglaló Induló Előadói pályázatot és írta meg első magyar nyelvű anyagát, az Agymasszázs című EP-t. A korong előfutáraként egy odalépős dalt kapunk, ez a Klór. „Sallangmentes, nincs túlgondolva, túlokoskodva.”

A zenekar elmondása szerint a dal meghatározó szerepet töltött be a lemezírás folyamatában, hiszen ráébresztette őket, hogy milyen hangzást képzelnek el a jövőben. Sőt, nemcsak irányadó, de címadó dalnak is tekinthető – a próbafolyamat során az agymasszázs szóval jellemezte producerük, Ligeti Gyuri a Klór dalvégi zúzásában felcsendülő riffet. Ez a szófordulat ott és akkor beragadt a tagoknál, egy ideig csak poénkodtak vele, de végül ez lett az EP címe.

doggos3.jpg

Ezek után nem volt kérdés, hogy ha még egy számhoz klipet forgatnak a szeptemberben megjelent Hozzám van szerencséd után, akkor az a Klór lesz. A címből, és a szövegben megjelenő képekből a koncepció egyértelműen adta magát. Halmos Ádám rendezőnek alapvetően szabad kezet adtak, csak arra kérték, hogy egy uszodában játszódjon a klip, amiből az lett, hogy a forgatás során víz alatti jeleneteket is felvettek, ami egyszerre volt álomszerű és embert próbáló tapasztalat.

DOGGOS A LEGVICCESEBB KLIPEK KÖZÖTT.

„A pécsi Hullámfürdő öltözőjében zúztunk éjfélkor, aztán „levezetésképpen” csobbantunk egyet hajnali kettő felé az úszómedencében, a sejtelmes, vörös fények között. Mindezt csillogó, őrült outfitekben, amitől teljesen úgy éreztem magam, mint egy menő műugró. Nekem nem ment könnyen a víz alatti jelenetek leforgatása, de büszke vagyok magamra és mindannyiunkra, hogy felkészülés nélkül így tudtunk teljesíteni” – mondta a basszusgitáros Serfel Bogi.

 

Doggos a Facebookon. Instagramon. TikTokon.

fotó: Szudy Fanni

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/02/10/dal-_es_klippremier_doggos_klor
Alternatív agymasszázs – Dal- és klippremier! Doggos: Klór
süti beállítások módosítása