A jazz, a népi dallamok és a klasszikus zene határterületein bátran kísérletező Karosi Júlia az észt zongoraművésszel, Kristjan Randaluval készítette el Inner Voice című, hatodik albumát, amit élőben már bemutatott a Bartók Tavaszon, most pedig a berlini XJAZZ Music kiadásában meg is jelenik a lemez, amin izgalmasan besorolhatatlan ének-zongora duóban keresik a belső békét.
„Kristjan Randalu zenéje és játéka évek óta fontos ihletforrás számomra. Ahogyan klasszikus zenére improvizál, az egészen egyedülálló, saját kompozíciói pedig egy különleges univerzumot tárnak elénk. 2021-ben adott koncertünk után kezdett körvonalazódni egy közös album koncepciója. Kristjannal rendkívül inspiráló volt a munka, jelentős részt vállalt a kompozíciós munkában és a hangszerelésben egyaránt” – mondta az énekesnő a letisztult, intim hangzású lemezről, amit ének-zongora duóban vettek fel Kristjannal, de néhány szerzeményben kiegészültek a kanadai Ingrid Jensen trombitással, aki a New York-i házi stúdiójából küldte el a saját sávjait.
Ez az album Júlia számára egyfajta repertoár-összegzés is, hiszen olyan zenei stílusokban mozog, amelyekkel sokat foglalkozott eddigi pályája során. Énektechnikailag pedig szándékosan kihívások elé állította magát, hiszen szinte minden dal más megszólalást igényel: a lemezre került népdal-feldolgozás, klasszikus szerzők darabjainak újragondolása, Kristjan Randalu három lenyűgöző szerzeménye és saját kompozíciók is.
A Beat!Beat!Drums című szám, melyhez live session videó is készült, Kurt Weill négy dalból álló ciklusának egyik tétele, amit Walt Whitman verseire írt. A vendégszólista Ingrid Jensen tiszteletére egy Kenny Wheeler-kompozíció, a Sea Lady is felkerült az albumra, de akad olyan játékos dal is, amelyben a szólamok állandóan kergetőznek (Tig-Tag), az Une Larme című Muszorgszkij-darabból pedig Júlia édesanyjáról és nagymamájáról, a tőlük kapott zenei örökségről is szóló dal született (Mother & Daughter).
Az Inner Voice című saját szerzemény olyan erős gondolati, tartalmi és zenei szála lett a lemeznek, hogy végül ez lett a címadó dal. „Egy hegycsúcsra felmászva, és onnan lenézve kezdtem ezt a dallamot dúdolni. Utána született hozzá a szöveg, ami a belső hangot szólaltatja meg, ami kapukat nyit meg, a végtelen felé. A szöveg és a dal írásakor felidézett érzés összekapcsolódik egy kiskorom óta visszatérő álmommal is, azzal, hogy szabadon repülök” – mesélte Júlia.
Karosi Júlia a közeljövőben az Athéni Jazz Fesztiválon, nyáron pedig többek között Kapolcson, Észtországban és Lengyelországban is koncertezik.
Karosi Júlia a Facebookon. Instagramon. Honlap.
Fotó: Kis Kata.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.