75 helyszín, 300 program: pünkösdkor Sopronban indul a fesztiválszezon

2024.05.11. 10:19, trecorder

sopron_3_of_1.jpg
„A tavasz az új nyár!”, „Az év első fesztiválja...”
– ezekkel és ehhez hasonló szlogenekkel indult útjára 2023-ban Magyarország új „urbán fesztiválja”, a SopronFest. A Hűség városa 1993 óta az egyik legfontosabb vidéki fesztiválbázisnak számított, kérdés, hogy a VOLT szüneteltetése után a SopronFest képes lesz-e, egyáltalán be akarja-e tölteni azt a szerepet, amit elődje tudott? A két fesztiválban közös az alapítók személye. Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert most sok szempontból más utat szeretne járni, mint az elmúlt évtizedekben. Őket és a SopronFest vezetőjét, Váncza Pannát kérdeztük.

noresz_orig_2.jpg

Lobenwein Norbert: 1993-ban 19 évesek voltunk, amikor Zolival elindítottuk a VOLT Fesztivált. Azt a korszakot nem lehet összehasonlítani a 2020-as évekkel. Gyerekként kezdtük, a szervezés minden lépését magunk próbáltuk ki, nem is nagyon voltak példák előttünk, igyekeztünk felnőni a feladathoz. Előbb a szülővárosunkban, Sopronban vetettük meg a lábunkat, majd már egy, a szigetes barátainkkal közös cégben indítottuk el 2007-ben a Balaton Soundot és lettünk tulajdonostársak a Sziget szervezésében is. Mai szemmel úgy látom, a hazai fesztiválok hőskorában volt lehetőségünk aktívan alkotni, hiszen megélhettük, ahogyan a fesztiválozás a legnépszerűbb hazai turisztikai programok egyikévé nőtte ki magát. Óriási feladat most egy új fesztivált talpra állítani, de közben nagyon élvezem is. Azt szoktam mondani, hogy felnőtt fejjel most egy kicsit rendhagyó és közben érettebb formátum megvalósítása a célunk. A SopronFest esetében azon dolgozunk, hogy a régió egyik legszínesebb, legtöbb értéket felmutatni képes eseménye legyünk, lehetőleg sok éven át. Sopron vezetése két éve azt kérte tőlünk, hogy a város ne maradjon ünnep nélkül és mi erre ígéretet tettünk. Azt rögtön tudtam, hogy valami mást szeretnénk csinálni, mint amit már sokszor látott a közönség.

Mitől lehet „érett” egy fesztivál? Pusztán attól, hogy a szervezői már nem huszonévesek és régi motorosnak számítanak?

fulop_zoli_orig.jpgFülöp Zoltán: Mint a legtöbb fesztiválnak, a SopronFestnek is a koncertkínálat a fő vonzereje, jó esetben erre kapja fel a fejét a közönség. Mi most azon gondolkodtunk, hogyan lehet mozgásba hozni egy egész várost, hogyan lehet megmutatni Sopron működő kulturális értékeit a helyieknek és a hozzánk látogató turistáknak. „Urbán fesztivál”-nak neveztük el ezt a modellt. A soproni klubokat, kávézókat, teraszokat, éttermeket, utcákat, tereket töltjük meg élettel. A pünkösdi, hosszú hétvégén, május 17-19-e között zajlanak a fő programjaink a Lővérekben, az erdő szélén, azon a helyen, amelyet a fesztiválozó közönség már jól ismer és szeret. De előtte egy héttel már a Fő téren a Tűztorony tövében a Kispál és a Borz, a Necc Party és naponta más koncertek várják a közönséget. Talán rekordkísérletnek is mondható, hogy 30 kiállítás és más művészeti program lesz látható egy időben, számtalan témában a legismertebb podcasterek érkeznek a városba, Sopron legjobb éttermeiben ismert séfeket látunk vendégül, rengeteg túrát, kiállítást szervezünk, de jól mutatja a programok sokszínűségét és határtalan jellegét, hogy még a sopronkőhidai börtön is programmal várja az amúgy zárt falain belül a SopronFest vendégeit.

Azért látszik, hogy zsebbe is kellett nyúlni, hiszen hónapok óta köztudott, hogy Azahriah és a Halott Pénz is csak a SopronFesten lép fel az első félévben a Puskás előtt... Mások az igények 2024-ben, mint mondjuk 2004-ben vagy 2014-ben voltak?

LN:  A koncertkínálat terén azt „vállaltuk” a közönség felé, hogy minden évben megpróbáljuk az adott év könnyűzenei keresztmetszetét bemutatni, azokat, akik 2024-ben a legfontosabb, legizgalmasabb előadók, akik megtöltik a hazai klubokat és koncerthelyeket. Lehet szó olyan „legendákról”, mint a Quimby, a Tankcsapda, vagy a legfrissebbekről, amilyen mondjuk Dzsúdló vagy Beton.Hofi. Ebből a sorból természetes, hogy se Azahriah, se a Halott Pénz nem maradhatott ki, és jó volt látni, hogy ez nem pusztán „zsebbenyúlás” kérdése volt, sokkal inkább egy visszajelzés a részükről a több évtizedes munkára, amit a hazai zenészekkel együtt végeztünk Sopronban. Egy gesztus, hiszen rengeteg felkérés közül csak erre mondtak végül igent. A tavalyi szárnypróbálgatás után most több helyszín épül a Lővérekben is, de az egy fontos és alapvető törekvésünk, hogy a fesztivál szerethető és egyben fenntartható méretű maradjon. Az egyik legjobban várt hely az erdő közepén egy „titkos kert”, ahol a fák takarásában a Kruder & Dorfmeister páros, a Sigma vagy éppen az Analog Balaton és Pogány Induló lép színpadra.

Ha már szóba került, hogy hasonlítsuk össze a múltat és a jelent, ez nálunk állandó téma. Amíg évtizedekig a közönség és a zenekarok számára is kiemelt jelentőséggel bírtak a vidéki fesztiválok, jellemzően ezek voltak a kiemelt koncertek, lemezbemutatók helyszínei is, mostanra erős átalakulást látok ezen a piacon. Az elmúlt 5-10 évben igazán nívós koncerthelyszínek nyíltak a fővárosban, amelyek tavasszal, nyáron és ősszel is képesek megadni a fesztiválozás élményét egy-egy estére, nem kell ezért útra kelni. Az arénakoncertek pedig olyan kiemelt és gyakori eseményekké váltak, amelyekre ennek megfelelő figyelem irányul a főszereplők részéről, hiszen az látszik, hogy a legtöbb esetben több hónapig kell azon dolgoznia egy-egy előadónak, hogy megtöltse ezeket a helyeket. Ma már nem biztos, hogy egyértelmű egy huszonéves számára, hogy betervezzen egy vidéki fesztivált, ezért sokkal többet kell dolgozni, meg kell mutatni, hogy mi ennek a műfajnak a varázsa. A SopronFest esetében hosszabb távú építkezést tervezünk, ahol először meg kell ismertetni a közönséggel, hogy mit tud ez a város, aztán bízni abban, hogy újra beleszeret a közönség. Három évtizede szervezünk fesztiválokat. Mindig arra törekedtünk, hogy évről-évre megújuljunk, feszegessük a kereteket és próbáljunk olyat csinálni, amin közönségként mi magunk is ott akarnánk lenni. Ennek nagy szerepe van abban, hogy ennyire új modellben gondolkodunk.

Meg lehet újulni egyáltalán ebben a műfajban? Hiszen az „alapanyag” a legtöbb fesztivál esetében azonos, nagyon hasonló a zenei kínálat.

panna_orig.jpgVáncza Panna: Az én életemben a VOLT volt az első fesztivál, még tizenévesen, és nem túlzás azt mondani, hogy ennek az élménynek köszönhetem, hogy ezt a pályát választottam. Most lettem harmincéves, évekig dolgoztam a Szigetnél, szinte a kezdetek óta a STRAND csapatának tagja vagyok és sok jó példát láttam arra, hogyan kell egyfolytában azon törni a fejünket, mitől lesz igazán szerethető a közönség számára egy fesztivál. A SopronFest programvezetőjeként első körben leültünk azokkal a szereplőkkel, akik a városban év közben is olyasmit alkotnak, ami jobbá, szebbé teszi az ott élők mindennapjait és amiért érdemes év közben akár Budapestről is „leugrani” a városba, ami most már kocsival és vonattal is alig két óra távolság. A programjaink egyik fő eleme – legalábbis számomra – a Telekom PodcastFest, amelyet most már negyedszerre indítunk el és amely mostanra igazán tartalmas lett. Ha csak pár nevet szabad kiemelnem a programból: Puzsér Róbert és Sebestyén Balázs korábban soha nem látott beszélgetése már hetek óta teltházas, érkezik Hajós András, Kadarkai Endre három alkalommal, Ördög Nórával, ByeAlexszel és Tóth Gabival beszélget, a mesterséges intelligencia szerepéről Tari Annamária, Szabó Béla, Nánási Pál és Weiler Péter vitatkozik, de még az egykori köztársasági elnök, Áder János is elfogadta a meghívásunkat, ő egy fenntarthatósági programunk részeként Steigervald Krisztiánnal beszélget majd. Olyannyira széles a podcastes kínálat, hogy még az Uniceffel közös, Ne nézz félre című kampányunk is szerepet kapott benne, amely a kortárs iskolai bántalmazás, a bullying kérdését boncolgatja. De az is ritka alkalom, hogy a Halott Pénz mesél az élettörténetéről, erre is lesz példa a SopronFest pünkösdi napjai során.

A honlapot lapozgatva elég erősnek ígérkezik a SopronFest gasztronómiai kínálata is. A Halott Pénz – legalábbis Járai Márk – itt is feltűnik.

FZ: Ez a törekvésünk biztosan összefügg a már korábban említett új formátummal és „érettebb” gondolkodással. Magán a háromnapos pünkösdi programon is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy milyen partnerekkel dolgozunk, itt a Street Kitchennel közösen választottuk ki az általuk legjobbnak tartott food truckokat. De a legfontosabb törekvésünk a város bemutatása. Sopron szerencsés helyzetben van: híres a borászatáról, a sörgyáráról és arról is, hogy több, országosan ismert és elismert étterem várja itt a vendégeket. A SopronFest idején Gianni, Mautner Zsófia, a balatonszemesi Kistücsök Étterem csapata, Szabi a pék, vagy éppen Bíró Lajos vendégeskedik a város különböző vendéglőiben. Járai Márkról köztudott, hogy nemcsak remek énekes, de a konyhában is megállja a helyét, vele a város egyik legnépszerűbb kerthelyiségében, a Deákban ezúttal séfként találkozhatunk. Talán látható, hogy a célközönség szélesebb annál, amit alapból gondolnánk egy fesztivál esetében. A koncertekre leginkább fogékony fiatalok mellett a fiatalabb és idősebb felnőttek, családok is jól érezhetik magukat nálunk.

VP: Muszáj megemlítenem a fenntartóhatósági törekvéseinket. Évekig ellenálltunk annak, hogy ezt a kérdést a zászlónkra tűzzük, szerettük volna elkerülni, hogy csak jelszavak szintjén legyünk fenntarthatók. Az idei vállalásaink a szakmában érintett szakemberek szerint is jó irányba mutatnak. A legfontosabb mondásunk az, hogy amit csak lehet, helyből oldunk meg: legyen az munkaerő, alvállalkozó vagy éppen alapanyagok. Fontos, hogy a fesztivál keretei ne feszegessék a város határait, a hosszú távú cél az, hogy tartósan teltházzal működjenek az éttermek, a szálláshelyek. Ezen túl pedig egy fesztivál egyik legfontosabb feladatának gondoljuk, hogy edukatív programokat adjon ebben a témában is a közönségnek, ezen a téren is sok példát találhatunk az idei kínálatban.

Ha már szóba került az edukáció: rendhagyónak tűnik a SopronFest TikTok-kampánya is, amelyben nem a platformra jellemző stílusban vagytok jelen.

LN: A reels-videóinkban egy soproni barátunk, a mindenki által ismert és szeretett helyi optikus, Horváth András a főszereplő. Vele együtt szeretnénk valóban edukatív módon megmutatni a város rejtett és ismertebb értékeit. Azt például kevesen tudják, hogy a fő helyszínünk, a Lővérek karnyújtásnyira van Ausztriától, pár évtizede ez még a Vasfüggöny árnyékában kempingként működött. Arról, hogy egyáltalán mi volt a Vasfüggöny, hogyan kell elképzelni az életet Sopronban a rendszerváltás előtti időkben, ezekben a videókban mesélünk röviden. Bízva abban, hogy sikerül kedvet csinálnunk egy soproni kiránduláshoz – akár egy trabantos vagy másnapos gyalogtúrához is ezen a környéken.

Részletes program, jegyvásárlás és minden információ: SOPRONFEST.HU

Nyitókép: Zsákai Balázs

https://recorder.blog.hu/2024/05/11/75_helyszin_300_program_punkosdkor_sopronban_indul_a_fesztivalszezon
75 helyszín, 300 program: pünkösdkor Sopronban indul a fesztiválszezon
süti beállítások módosítása