Egyértelmű húzás, követhetetlen kavargás. SAICOBAB: NRTYA (lemezkritika)

A SAICOBAB zenéje egyszerre keresi a poliritmikus funky lehetőségeit, valamint a japán és az indiai hagyomány közös gyökereit. Ez a kritika először a Recorder magazin 113. számában jelent meg.

Ritkán párosul ilyen szépen a szinte követhetetlen, kavargó sűrűség és az egyértelmű húzás. Egymás körül kering a szitár és a nyelveken túli, olykor az avantgárdot, olykor a scat hagyományát, vagy akár nyávogást megidéző ének (YoshimiO, aki többek között a Boredoms tagja is). „A japán és az indiai hagyomány közös gyökereit” kutatják a kísérőszöveg szerint, de igazából már meg is találták. A basszus és a különféle ütősök úgy húzzák magukkal a hallgatót, hogy elsőre fel sem tűnik, hogy mennyire poliritmikus az, amit játszanak. Sajátosan újraértelmezett módon funky, anélkül, hogy a műfaj jegyeit ténylegesen megidézné (ebben különbözik a szankrit „tánc” szóról elnevezett NRTYA az első SAICOBAB-lemeztől).

Elsőre leginkább a sajátos hangzás, a kavargás-húzás tűnik fel a zenéből, aztán az ember képes lesz megkülönböztetni egymástól a számokat. Nem mondom, hogy nem sok egy kicsit, mondhatni kimerítő, de egyedi élmény.

Elődó: SAICOBAB 

Cím: NRTYA

Kiadó: Thrill Jockey

Megjelenés: 2024. március 22.

Műfaj: japán avant-raga-funk

Kulcsdal: Nachle Naatu Honey

7,5/10

Rónai András